7 szokás egy sikeres évértMinta
Tanulj meg újra hallgatni! (második szokás)
Üdvözöllek,
Folytatjuk sorozatunkat a reggeli rutinról és a jó szokások felvételéről lelki fejlődésünk érdekében.
Mi reggel az első hozzád érkező értesítés? Isten Lelkének szelíd hangjától kapod? Vagy a mobilod jelzi, hogy SMS, WhatsApp vagy munkáddal kapcsolatos e-mail érkezett?
Olvasóim körében tett felmérés során az alábbi mondat különösen is felhívta figyelmem: „Legnagyobb frusztrációm az, hogy nem sikerül fegyelmeznem magam, hogy időt szakítsak Istenre, s lagymatagul hagyom magam megfosztani a Jézus iráni első szerelemtől!”
Mindenkivel megtörténhet, hogy hagyjuk, hogy a mindennapi teendők árja sodorni kezdjen, mielőtt még időt tudtunk volna fordítani Istenre. Ha azonban ez rendszeressé válik, „elveszíthetjük első szerelmünket”, mint ezen olvasó azt említette.
Mint ahhoz is, hogy egy párkapcsolat, vagy akármelyik más kapcsolat ki tudjon bontakozni, szükséges a kapcsolat „földjét” gondosan művelni. Minden nap törődni kell vele, s elsőbbségben részesíteni… Ezért fontos, hogy az első értesítést, amire felkeléskor figyelmezünk, Istentől kapjuk.
Mint Ésaiás mondta: „Az Úr Isten fölserkenti minden reggel, fölserkenti fülemet, hogy hallgassak, miként a tanítványok.” (Ésaiás 50,4)
Minden reggel várja, hogy veled töltse ezeket a pillanatokat. Kiválságos pillanatok ezek gyermekével: veled, Testvérem!
Miért ne iktatnál be egy alkalmazást, ami segíthet, hogy Jézusra és Igéjére összpontosíts, mint például a YouVersion vagy az Egy Csoda Minden Nap? Így napod első tíz percét mennyei Atyádnak szenteled.
A második szokás tehát ez lehetne: „Istennek szentelni napom első tíz percét”.
Nap nap után haladni fogsz Istennel való életedben, és a 10 percből 15, majd 30 lesz… Jobb egy kicsi, mint egyáltalán semmi, és hiszem, a Szentlélek erőt fog adni, hogy kitarts majd, és tanítani fog ez idő alatt. Mint az a szentírási vers mondja, amin szeretném, hogy ma elmélkedj: „Ama vigasztaló pedig, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, amiket mondtam nektek.” (János 14,26)
Köszönöm, hogy vagy!
Eric Célérier
Szentírás
A tervről
A szünidő befejeződött. Az év kezdetén máris elsodort a tevékenységek fergetege? Mit szólnál, ha ez alkalom lenne arra, hogy jó lelki szokásokat alakíts ki, hogy jó alappal kezdj neki az évnek? Hét napos képzést ajánlunk, hogy megtanulj jó szokásokat felvenni Istennel. Kész vagy-e meglátni, ahogy életed megváltozik?
More
Szeretnénk megköszönni a Jesus.net-nek, hogy ezt a tervet nyújtotta. További információ: https://hu.jesus.net/?utm_campaign=amed&utm_source=Youversion&utm_medium=referral&utm_content=7-szokas-egy-sikeres-evert