Lehelj lelki szenvedélyt házasságodbaMinta

„Élj szerzetesként a házasságodban”

Vajon nem abból adódik a legtöbb házastársi vita, hogy csalódunk a házastársunkban? Azt akarjuk, hogy legyenek ilyenek vagy olyanok, tegyenek meg dolgokat, értsenek meg valamit, de nem teszik, ezért sajnáljuk magunkat. Arra vágyunk, hogy úgy szeressenek bennünket, ahogyan Isten teszi. Elvárjuk tőlük, hogy ráérezzenek arra, mikor volt nehéz napunk; hogy tudják, hogy amikor azt mondjuk: „Ne aggódj! Nem nagy dolog. Nincs semmi különlegesre szükségem.”, nem is gondoljuk komolyan; és kitalálják, mikor kell erősek vagy éppen gyengédek legyenek, kitartsanak vagy éppen feladjanak valamit, csak azért, mert erre van szükségünk. Ha valóban szeretnének, akkor tudnák, nem igaz?

Légy őszinte: Nem így gondolod vagy érzed néha?

Ugye felismered, hogy ez elhordozhatatlan teher bármely földi házastárs számára?

De mi lenne, ha a házasságomban „szerzetesként” kezdenék élni? Mi lenne, ha úgy döntenék, hogy egyedül Istenre támaszkodok, semmit nem várok el a házastársamtól, s csak Istentől várom minden szükségem betöltését, beleértve érzelmi és kapcsolati szükségleteimet.

Ha így élek, akkor ahelyett, hogy neheztelnék amiatt, amit a házastársam nem tesz meg, nagy örömmel fogadok minden egyes apróságot, amit megtesz. Hála fog eltölteni neheztelés helyett.

Nem éppen ennek az ellenkezője történik a házasságban? Amikor még csak „jársz” valakivel, randizgattok, és ő valamilyen kedves dolgot tesz érted, azt gondolod: Milyen csodálatos! Miután összeházasodtok, ő pedig nem ér el egy adott szintet az ajándékozásban, azt gondolod: Csak ennyit kapok tőle? Komolyan?

Ezért vágyok „szerzetesként” élni a házasságomban, az istenfélő házastárs előnyeivel, de egy szerzetes hozzáállásával, akinek nincsenek elvárásai, Istenre támaszkodik és őszinte hálát érez mindazért, amivel a házastársa megáldja.

* Milyen a hozzáállásod, hálával vagy nehezteléssel teljes? Hogyan javítaná a „szerzetes hozzáállás” a házastársaddal való kapcsolatodat?