Félelem és AggodalomMinta
PÉNTEK - Az Úr félelme
Olvasd el!: Példabeszédek 3:7-8, Példabeszédek 9:10, Példabeszédek 14:26-27, Példabeszédek 15:33, Példabeszédek 31:30, Zsoltárok 34:11-14
IMÁK: Példabeszédek 3:7-8
A Szentírást olvasva számos olyan helyet találunk, ahol az Isten félelmére kérnek minket. Ez első látásra pont ellentétben áll azzal, ahogyan a félelem és aggodalom elengedésének fontosságára hívtuk fel a figyelmet. Azonban érdekes megfigyelni, hogy amikor Isten azt mondja, hogy ne féljünk, akkor általában arra kér minket, hogy ne félelemmel reagáljunk a körülményeinkre, vagyis a világra adott reakciónkkal kapcsolatban figyelmeztet bennünket. Azonban minket, az Ő gyermekeit arra is figyelmezteti, hogy féljük Őt úgy, mint az Urat; ez pedig nem a gyávaság passzív válasza, hanem a dicséret aktív megvalósítása.
Amikor a „félelem” szót annak kifejezésére használjuk, ahogyan Istenhez viszonyulunk, akkor egyfajta ámulatot, imádatot, és elképedést fejez ki. Az a mód, ahogyan az izraeliták az Engesztelés Napján dicsőítették Istent a Templomban, tökéletesen kifejezte ezt a fajta tiszteletet. Jézus halálakor a Szentek Szentjének kárpitja kettészakadt, így mindenkinek szabad bejárása van Istenhez, azonban a félelem parancsolata megmaradt.
Isten nem azért kéri, hogy féljünk Tőle, mert el akar tőlünk idegenedni, hanem azért, hogy jobban megérthessük ki is Ő valójában. Amikor ámulatba esünk annak láttán, hogy kicsoda az Úr és mit tett, akkor újragondoljuk prioritásainkat, mivel az Ő lényének fényében kezdjük látni magunkat. A gyáva megfutamodás helyett növekszünk a magabiztosságban, mivel teljesen és tökéletesen Belé vetjük bizalmunkat.
Ha az életedre nézel, akkor mire vagy hajlamos? Elrejtőzöl félelmedben, vagy inkább az Úr félelmében jársz? Ha az Úrra úgy tekintünk, mint Mindenható Istenünkre, az lendületet adhat a nehéz időkben. Mi az, ami visszatart attól, hogy teljes mértékben Benne bízzunk?
Mennyei Atyám, köszönöm, hogy Te vagy a mi Mindenható Istenünk, akire az egész életünket rábízhatjuk. Dicsérlek Téged a Te nagyságodért. Köszönöm azt, hogy Fiadon keresztül szabad bejárásom van Hozzád. Atyám, kérlek segíts, hogy egyre jobban bízzak Benned, miközben a Te nagyságodat csodálom! Jézus nevében, Ámen.
A tervről
Van, hogy az élet néha elviselhetetlennek tűnik? Küszködsz olykor álmatlan éjszakákkal? Van, hogy a „mi lesz ha” gondolatok beférkőznek az elmédbe és ellopják békédet? Szeretnél megszabadulni a félelemtől és a szorongástól? Ebben a hat hetes tanulmányban, beleássuk magunkat Isten Igéjébe az Ószövetségtől az Újszövetségéig, és felfedezzük mit mond Isten a félelemről és az aggódásról. Megtanuljuk majd hogyan győzhetjük le Isten Igéjének erejével. Nem leszünk többé a félelmeink rabszolgái!
More
Ezúton szeretnénk köszönetet mondani a Szerelem Istennek Nagy Magyarországnak, hogy elkészítette ezt a tervet. További információ: https://www.szeresdnagyonistent.hu/