Oswald Chambers: Békesség - élet a Szentlélek irányítása alattMinta
Gyakran beszélünk „irányításunkon kívül eső körülményekről”. Valójában azonban egyikünk sem tudja irányítani a körülményeit, viszont az már rajtunk áll, miként navigálunk adott körülmények között. Két hajó ellentétes irányba is képes vitorlázni ugyanabban a szélben, ez csak a kapitány ügyességén múlik. Az a kapitány, amelyik zátonyra futtatja hajóját, később úgy érvel, nem tudott mit tenni, a szél kényszerítette abba az irányba a hajót; az a kapitány pedig, amelyik a kikötőbe navigálja hajóját, bár ugyanazzal a széllel küzdött, tudta, miként kell a vitorláit igazítania annak érdekében, hogy a szelet azokba befogja és a hajót arra vigye, amerre ő akarja. Isten békességének ereje tesz téged is képessé arra, hogy hétköznapi életed zavaros vizein is jó irányba vitorlázz.
Ó Uram, Tehozzád fordulok, egyedül Tehozzád. Nem vagyok más, mint hontalan árva, míg meg nem áldasz a Te békességed biztonságával, a Te drága Szereteted érintésével.
Elmélkedj a következő kérdéseken: Mekkora erővel ruházza fel az életemet Isten békessége? Vajon megfosztom-e a békességet erejétől azzal, ha a „józan eszem” használatához ragaszkodom? Mi lehet biztonságosabb annál, mint békességben élni egy szerető Istennel?
Az idézetek a „The Moral Foundation of Life” és a „Knocking at God's Door” c. könyvekből valók, és a ©Discovery House Publishers kiadó tulajdonát képezik. Minden jog fenntartva.

Szentírás
A tervről
A „Békesség: élet a Szentlélek irányítása alatt” nem más, mint idézetek inspiráló kincsestára Oswald Chambers munkáiból, aki a világ egyik legkedveltebb áhítatoskönyv-írója, valamint a „Krisztus mindenek felett” című könyv szerzője. Találj nyugalmat Istenben, és nyerj mélyebb megértést arról, mennyire fontos tényező életedben Isten békessége.
More
Szeretnénk köszönetet mondani a Discovery House Publishers kiadónak, hogy rendelkezésünkre bocsátotta ezt a tervet. További információt a www.utmost.org weboldalon találsz, angol és orosz nyelven.