Lukács 20:20-40

Lukács 20:20-40 2012 HUNGARIAN BIBLE: EASY-TO-READ VERSION (EFO)

Ettől kezdve a törvénytanítók és a főpapok állandóan figyeltették Jézust. Besúgókat küldtek utána, akik istenfélőnek mutatták magukat. Szerették volna rajtakapni, amint valami rosszat mond. Az volt a tervük, hogy ha ez sikerül, átadják Jézust a római kormányzónak, akinek hatalma volt rá, hogy elítélje. A besúgók ezzel a kérdéssel mentek Jézushoz: „Mester, tudjuk, hogy amit mondasz és tanítasz, az mind helyes. Tudjuk, hogy nem vagy részrehajló, és az igazságnak megfelelően tanítod Isten útját. Mondd meg nekünk: helyesnek tartod-e, hogy adót fizessünk a császárnak, vagy nem?” Jézus azonban átlátott alattomos szándékukon, ezért így felelt meg nekik: „Mutassatok nekem egy ezüstpénzt! Kinek a képmása és felirata van rajta?” „A császáré” — felelték azok. „Akkor adjátok meg a császárnak, ami a császáré; és Istennek, ami Istené!” — mondta Jézus. Ezen a válaszon a besúgók annyira megdöbbentek, hogy szóhoz sem jutottak. Nem tudtak belekötni abba, amit Jézus a nyilvánosság előtt mondott. Egyszer odament Jézushoz néhány szadduceus. (Ők azok, akik azt mondják, hogy nincs föltámadás.) Megkérdezték tőle: „Mester, Mózes azt írta, hogy ha egy férfi gyermektelenül hal meg, akkor a fivérének feleségül kell vennie a meghalt férfi özvegyét. Így kell gondoskodnia arról, hogy a meghalt testvérének mégis legyen utóda. Volt egyszer hét fiútestvér. Az első megnősült, de gyermektelenül halt meg. Ezután a második fiútestvér vette feleségül az asszonyt, majd a harmadik, és így tovább, míg végül mindannyian gyermektelenül haltak meg. Azután az asszony is meghalt. A feltámadáskor melyiküknek lesz a felesége, hiszen mind a hétnek a felesége volt?” Jézus így felelt: „Akik ebben a világban élnek, megnősülnek és férjhez mennek. De azok, akiket méltónak találnak arra, hogy a halottak közül feltámadjanak, és abban a következő korban éljenek, nem fognak többé megnősülni, vagy férjhez menni. Nem is halhatnak meg soha, mert olyanok lesznek, mint az angyalok. Ezek az Isten fiai, mivel feltámadtak a halálból. Különben már Mózes is világosan rámutatott arra, hogy a halottak feltámadnak. Amikor az égő bokorról írt, az Örökkévalót Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákób Istenének nevezte. Márpedig Isten nem a halottak, hanem az élők Istene, hiszen Isten számára ők mindannyian élnek.” Néhány törvénytanító erre így válaszolt: „Helyesen feleltél, Mester!” Ettől kezdve többé senki sem merte Jézust kérdezgetni.

Lukács 20:20-40 Hungarian Bible by Lajos Csia (CSIA)

Szemmel tartották hát őt, és kémeket küldöttek mellé, kik magukat igazságosaknak tettették, hogy azok valamely szaván megfogják őt, hogy azután átadhassák a felsőbbségnek és a helytartó hatóságának. A kémek megkérdezték őt: „Tanító, tudjuk, hogy helyesen szólasz és tanítasz, hogy nem nézed senki személyét, hanem az Isten útját az igazság alapján tanítod. Szabad-e a császárnak adót fizetni vagy nem?” Jézus észrevette ravaszkodásukat, és ezt mondta nekik: „Mutassatok nekem egy dénárt. Kinek a képe és felirata van rajta?” „A császáré” – felelték azok, mire ezt mondta nekik: „Akkor hát adjátok meg a császárnak, ami a császáré és az Istennek, ami az Istené.” Nem volt rá erejük, hogy a nép előtt valamely szaván megfogják, ellenkezőleg, a felelete csodálatba ejtette és elhallgattatta őket. Néhány szadduceus is ment hozzá, kik tagadják, hogy volna feltámadás. Ezek is kérdést intéztek hozzá. „Tanító – szóltak –, Mózes megírta nekünk, hogy amikor meghal egy testvér, kinek felesége van, ha gyermek nélkül maradt, a testvére vegye el a feleségét, és ő támasszon magot a testvérének. Heten voltak testvérek. Az első feleséget vett, és gyermektelenül meghalt. A másik is, a harmadik is elvette az asszonyt, hasonlóképpen mind a hét, s anélkül, hogy gyermeket hagytak volna, meghaltak. Utoljára az asszony is meghalt. A feltámadáskor most már kié lesz az asszony, hiszen mind a hété volt?” Jézus ezt felelte nekik: „E kornak fiai házasodnak és férjhez mennek, de akiket méltóknak ítélnek arra, hogy eljussanak ama következő korba, s a halottak közül való feltámadásra, azok nem fognak sem házasodni, sem férjhez menni, többé már meg sem halhatnak, mert az angyalokkal egyenlők, és mivel a feltámadásnak fiai, Istennek is fiai. Arra pedig, hogy a halottak feltámadnak, Mózes utalt a csipkebokornál, amikor az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákób Istenének mondotta. Isten pedig nem halottaké, hanem élőké. Általa ugyanis mindannyian élnek.” Erre az írástudók közül némelyek megszólaltak: „Tanító! Helyesen szólottál.” Többet azután nem is merték őt semmi felől megkérdezni.

Lukács 20:20-40 Karoli Bible 1908 (HUNK)

Annakokáért vigyázván ő reá, leselkedőket küldének ki, a kik igazaknak tetteték magokat, hogy őt megfogják beszédében; hogy átadják a felsőbbségnek és a helytartó hatalmának. Kik megkérdezék őt, mondván: Mester, tudjuk, hogy te helyesen beszélsz és tanítasz, és személyt nem válogatsz, hanem az Istennek útját igazán tanítod: Szabad-é nékünk adót fizetnünk a császárnak, vagy nem? Ő pedig észrevévén álnokságukat, monda nékik: Mit kísértetek engem? Mutassatok nékem egy pénzt; kinek a képe és felirata van rajta? És felelvén, mondának: A császáré. Ő pedig monda nékik: Adjátok meg azért a mi a császáré, a császárnak, és a mi az Istené, az Istennek. És nem tudták őt megfogni beszédében a nép előtt; és csodálkozván az ő feleletén, elhallgatának. Hozzá menvén pedig a sadduczeusok közül némelyek, a kik tagadják, hogy van feltámadás, megkérdék őt, Mondván: Mester, Mózes megírta nékünk, ha valakinek testvére meghal, kinek felesége volt, és magzatok nélkül hal meg, hogy annak testvére elvegye annak feleségét, és támasszon magot az ő testvérének. Hét testvér vala azért: és az első feleséget vévén, meghalt magzatok nélkül; A másik vevé el azért annak feleségét, és az is magzatok nélkül halt meg; Akkor a harmadik vette el azt; és hasonlóképen mind a heten is; és nem hagytak magot, és meghaltak. Mind ezek után pedig meghalt az asszony is. A feltámadáskor azért kinek a felesége lesz közülök? mert mind a hétnek felesége volt. És felelvén, monda nékik Jézus: E világnak fiai házasodnak és férjhez adatnak: De a kik méltókká tétetnek, hogy ama világot elvegyék, és a halálból való feltámadást, sem nem házasodnak, sem férjhez nem adatnak: Mert meg sem halhatnak többé: mert hasonlók az angyalokhoz; és az Isten fiai, mivelhogy a feltámadásnak fiai. Hogy pedig a halottak feltámadnak, Mózes is megjelentette a csipkebokornál, mikor az Urat Ábrahám Istenének és Izsák Istenének és Jákób Istenének mondja. Az Isten pedig nem a holtaknak, hanem az élőknek Istene: mert mindenek élnek ő néki. Felelvén pedig némelyek az írástudók közül, mondának: Mester, jól mondád! És többé semmit sem mertek tőle kérdezni.

Lukács 20:20-40 Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája (HUNB)

Ezután állandóan szemmel tartották őt, és kémeket küldtek utána. Azok igazaknak tettették magukat, hogy Jézust a saját szavaival fogják meg, és átadhassák a hatóságnak, és a helytartó hatalmának. Ezek megkérdezték tőle: „Mester, tudjuk, hogy helyesen szólsz és tanítasz, és nem vagy személyválogató, hanem az igazsághoz ragaszkodva tanítod az Isten útját. Szabad-e a császárnak adót fizetnünk, vagy nem?” Ő azonban felismerte álnokságukat, és így szólt hozzájuk: „Mutassatok nekem egy dénárt: kinek a képe és felirata van rajta?” Ők ezt felelték: „A császáré.” Ő pedig így válaszolt nekik: „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené.” Így tehát nem tudtak belekötni szavaiba a nép előtt, hanem elcsodálkoztak válaszán, és elhallgattak. Azután odamentek hozzá néhányan a szadduceusok közül, akik tagadják, hogy van feltámadás, és ezt kérdezték tőle: „Mester, Mózes előírta nekünk, hogy ha valakinek meghal a testvére, akinek volt felesége, de gyermeke nem, akkor annak a testvére vegye el az asszonyt, és támasszon utódot az ő testvérének. Volt hét testvér. Az első megnősült, de meghalt gyermektelenül. Ekkor a második vette el az asszonyt, aztán a harmadik, majd sorban mind a hét, de mind úgy haltak meg, hogy nem hagytak maguk után gyermeket. Végül aztán meghalt az asszony is. A feltámadáskor közülük vajon melyiknek lesz a felesége az asszony, hiszen mind a hétnek a felesége volt?” Jézus így válaszolt nekik: „E világ fiai házasodnak és férjhez mennek, de akik méltónak ítéltetnek ama eljövendő világra, hogy részük legyen a halottak közül való feltámadásban, azok nem házasodnak majd, és férjhez sem mennek. Sőt meg sem halhatnak többé, mert az angyalokhoz lesznek hasonlók, és az Isten fiaivá lesznek, lévén a feltámadás fiai. Arra pedig, hogy a halottak feltámadnak, már Mózes is rámutatott a csipkebokornál, amikor az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákób Istenének mondta. Az Isten pedig nem a holtak Istene, hanem az élőké. Mert az ő számára mindenki él.” Néhány írástudó ekkor így szólt: „Mester, jól mondtad.” És nem mertek többé kérdezni tőle semmit.

Lukács 20:20-40 Revised Hungarian Bible (RÚF)

Ezután szemmel tartották őt, és kémeket küldtek utána. Azok igazaknak tettették magukat, hogy Jézust egy kérdéssel tőrbe csalják, és átadhassák a hatóságnak és a helytartói hatalomnak. Ezek megkérdezték tőle: Mester, tudjuk, hogy helyesen szólsz és tanítasz, és nem vagy személyválogató, hanem az igazsághoz ragaszkodva tanítod az Isten útját. Szabad-e a császárnak adót fizetnünk, vagy nem? Ő azonban felismerte álnokságukat, és így szólt hozzájuk: Mutassatok nekem egy dénárt! Kinek a képe és felirata van rajta? Ők ezt felelték: A császáré. Ő pedig így válaszolt nekik: Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené! Így tehát nem tudták tőrbe csalni a nép előtt, hanem elcsodálkoztak válaszán, és elhallgattak. Azután odamentek hozzá néhányan a szadduceusok közül, akik tagadják, hogy van feltámadás, és ezt kérdezték tőle: Mester, Mózes elrendelte nekünk, hogy ha valakinek meghal a testvére, akinek volt felesége, de gyermeke nem, akkor annak a testvére vegye el az asszonyt, és támasszon utódot az ő testvérének. Volt hét testvér. Az első megnősült, de meghalt gyermektelenül. Ekkor a második vette el az asszonyt, aztán a harmadik, majd sorban mind a hét, de mind úgy haltak meg, hogy nem hagytak maguk után gyermeket. Végül meghalt az asszony is. Ez az asszony melyikük felesége lesz a feltámadáskor, hiszen mind a hétnek a felesége volt? Jézus így válaszolt nekik: E világ fiai házasodnak és férjhez mennek, de akik méltónak ítéltetnek ama eljövendő világra, hogy részük legyen a halottak közül való feltámadásban, azok nem házasodnak majd, és férjhez sem mennek. Sőt meg sem halhatnak többé, mert az angyalokhoz lesznek hasonlók, és Isten fiaivá lesznek, mivel feltámadnak a halálból. Arra pedig, hogy a halottak feltámadnak, már Mózes is rámutatott a csipkebokorról szóló részben, amikor az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákób Istenének mondta. Isten pedig nem a holtak Istene, hanem az élőké. Mert az ő számára mindenki él. Néhány írástudó ekkor így szólt: Mester, jól mondtad. És többé semmit sem mertek kérdezni tőle.