Lukács 2:2-52
Lukács 2:2-52 Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája (HUNB)
Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíriában Cirénius volt a helytartó. Elment tehát mindenki a maga városába, hogy összeírják. Felment József is a galileai Názáretből Júdeába, a Dávid városába, amelyet Betlehemnek neveznek, mert Dávid házából és nemzetségéből való volt, hogy összeírják jegyesével, Máriával együtt, aki áldott állapotban volt. És történt, hogy amíg ott voltak, eljött szülésének ideje, és megszülte elsőszülött fiát. Bepólyálta, és a jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt számukra hely. Pásztorok tanyáztak azon a vidéken a szabad ég alatt, és őrködtek éjszaka a nyájuk mellett. És az Úr angyala megjelent nekik, körülragyogta őket az Úr dicsősége, és nagy félelem vett erőt rajtuk. Az angyal pedig ezt mondta nekik: „Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz: Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában. A jel pedig ez lesz számotokra: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a jászolban.” És hirtelen mennyei seregek sokasága jelent meg az angyallal, akik dicsérték az Istent, és ezt mondták: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.” Miután elmentek tőlük az angyalok a mennybe, a pásztorok így szóltak egymáshoz: „Menjünk el egészen Betlehemig, és nézzük meg: hogyan is történt mindaz, amiről üzent nekünk az Úr.” Elmentek tehát sietve, és megtalálták Máriát, Józsefet, és a jászolban fekvő kisgyermeket. Amikor meglátták, elmondták azt az üzenetet, amelyet erről a kisgyermekről kaptak, és mindenki, aki hallotta, elcsodálkozott azon, amit a pásztorok mondtak nekik. Mária pedig mindezeket a dolgokat megőrizte, és forgatta a szívében. A pásztorok pedig visszatértek, dicsőítve és magasztalva az Istent mindazért, amit pontosan úgy hallottak és láttak, ahogyan ő megüzente nekik. Amikor a nyolc nap elmúlt, és körül kellett őt metélni, a Jézus nevet adták neki, ahogyan az angyal nevezte őt, mielőtt még anyja méhében megfogant. Amikor leteltek a tisztulásnak a Mózes törvényében megszabott napjai, felvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint meg van írva az Úr törvényében, hogy „minden elsőszülött fiúmagzat az Úrnak szenteltessék;” és hogy áldozatot adjanak az Úr törvényében foglalt rendelkezés szerint: „egy pár gerlicét vagy két galambfiókát.” Íme, élt egy ember Jeruzsálemben, akinek Simeon volt a neve. Igaz és kegyes ember volt, várta Izráel vigasztalását, és a Szentlélek volt rajta. Azt a kijelentést kapta a Szentlélektől, hogy nem hal meg addig, amíg meg nem látja az Úr Krisztusát. A Lélek indítására elment a templomba, és amikor a gyermek Jézust bevitték szülei, hogy eleget tegyenek a törvény előírásainak, akkor karjába vette, áldotta az Istent, és ezt mondta: „Most bocsátod el, Uram, szolgádat beszéded szerint békességgel, mert meglátták szemeim üdvösségedet, amelyet elkészítettél minden nép szeme láttára, hogy megjelenjék világosságul a pogányoknak, és dicsőségül népednek, Izráelnek.” Apja és anyja csodálkoztak a róla mondottakon, Simeon pedig megáldotta őket, és ezt mondta anyjának, Máriának: „Íme, ő sokak elesésére és felemelésére rendeltetett Izráelben, és jelül, amelynek ellene mondanak, – a te lelkedet is éles kard járja majd át –, hogy nyilvánvalóvá legyen sok szív gondolata.” Volt ott egy prófétanő is, Anna, Fánuel leánya, Ásér törzséből. Nagyon előrehaladott korú volt; csak hét évig élt férjével hajadonkora után, és már nyolcvannégy éve özvegyasszony volt. Nem távozott el a templomból, mert böjtöléssel és imádkozással szolgált éjjel és nappal. Abban az órában ő is odaállt, hálát adott az Istennek, és beszélt róla mindazoknak, akik várták Jeruzsálem megváltását. Miután mindent elvégeztek az Úr törvénye szerint, visszatértek városukba, a galileai Názáretbe. A gyermek pedig növekedett és erősödött, megtelt bölcsességgel, és az Isten kegyelme volt rajta. Szülei évenként elmentek Jeruzsálembe a húsvét ünnepére. Amikor tizenkét éves lett, szintén felmentek Jeruzsálembe az ünnepi szokás szerint. Miután pedig elteltek az ünnepnapok, és hazafelé indultak, a gyermek Jézus ott maradt Jeruzsálemben. Szülei azonban ezt nem vették észre. Mivel azt hitték, hogy az útitársaik körében van, elmentek egy napi járóföldre, és csak akkor kezdték keresni a rokonok és az ismerősök között. De mivel nem találták, visszatértek Jeruzsálembe, és ott keresték tovább. Három nap múlva találták meg a templomban, amint a tanítómesterek körében ült, hallgatta és kérdezte őket, és mindenki, aki hallotta, csodálkozott értelmén és feleletein. Amikor szülei meglátták, megdöbbentek, anyja pedig így szólt hozzá: „Gyermekem, miért tetted ezt velünk? Íme, apád és én nagy bánattal kerestünk téged.” Mire ő így válaszolt: „Miért kerestetek engem? Nem tudtátok, hogy az én Atyám házában kell lennem?” Ők azonban a nekik adott választ nem értették. Jézus ezután elindult velük, elment Názáretbe, és engedelmeskedett nekik. Anyja mindezeket a szavakat megőrizte szívében, Jézus pedig gyarapodott bölcsességben, testben, Isten és emberek előtt való kedvességben.
Lukács 2:2-52 Revised Hungarian Bible (RÚF)
Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíriában Kviriniusz volt a helytartó. Elment tehát mindenki a maga városába, hogy összeírják. Felment József is a galileai Názáretből Júdeába, Dávid városába, amelyet Betlehemnek neveznek, mert Dávid házából és nemzetségéből származott, hogy összeírják jegyesével, Máriával együtt, aki áldott állapotban volt. És történt, hogy amíg ott voltak, eljött szülésének ideje, és megszülte elsőszülött fiát. Bepólyálta, és a jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt számukra hely. Pásztorok tanyáztak azon a vidéken a szabad ég alatt, és őrködtek éjszaka a nyájuk mellett. És az Úr angyala megjelent nekik, körülragyogta őket az Úr dicsősége, és nagy félelem vett erőt rajtuk. Az angyal pedig ezt mondta nekik: Ne féljetek, mert íme, nagy örömet hirdetek nektek, amely az egész nép öröme lesz: üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában. A jel pedig ez lesz számotokra: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a jászolban. És hirtelen mennyei seregek sokasága jelent meg az angyallal, akik dicsérték az Istent, és ezt mondták: Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat. Miután elmentek tőlük az angyalok a mennybe, a pásztorok így szóltak egymáshoz: Menjünk el Betlehembe, és nézzük meg azt, ami ott történt, amit az Úr tudtunkra adott. Elmentek tehát sietve, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő kisgyermeket. Amikor meglátták őt, elmondták mindazt, amit erről a kisgyermekről az angyalok hirdettek, és mindenki, aki hallotta, elcsodálkozott azon, amit a pásztorok mondtak nekik. Mária pedig mindezeket a beszédeket megjegyezte, és szívében forgatta. A pásztorok pedig visszatértek, dicsőítve és magasztalva Istent mindazért, amit hallottak és láttak, úgy, ahogyan ő megüzente nekik. Amikor pedig eljött a nyolcadik nap, és körül kellett őt metélni, a Jézus nevet adták neki, ahogyan az angyal nevezte őt, mielőtt még anyja méhében megfogant. És amikor leteltek tisztulásuk napjai Mózes törvénye szerint, felvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint meg van írva az Úr törvényében, hogy „minden elsőszülött fiúgyermek az Úrnak szenteltessék”; és hogy áldozatot adjanak az Úr törvényében mondottak szerint, „egy pár gerlét vagy két galambfiókát”. És íme, élt egy ember Jeruzsálemben, akinek Simeon volt a neve. Igaz és kegyes ember volt, várta Izráel vigasztalását, és a Szentlélek volt rajta. Azt a kijelentést kapta a Szentlélektől, hogy nem hal meg addig, amíg meg nem látja az Úr Krisztusát. A Lélek indítására elment a templomba, és amikor a gyermek Jézust bevitték szülei, hogy eleget tegyenek a törvény előírásainak, akkor karjába vette, áldotta az Istent, és ezt mondta: Most bocsátod el, Uram, szolgádat beszéded szerint békességgel, mert meglátta szemem üdvösségedet, amelyet elkészítettél minden nép szeme láttára, hogy megjelenjék világosságul a pogányoknak és dicsőségül népednek, Izráelnek. A gyermek apja és anyja csodálkoztak azon, amit róla mondott, Simeon pedig megáldotta őket, és ezt mondta anyjának, Máriának: Íme, ő sokak elesésére és felemelésére rendeltetett Izráelben, és jelül, amelynek ellene mondanak – a te lelkedet is éles kard járja majd át –, hogy nyilvánvalóvá legyen sok szív gondolata. Volt ott egy prófétanő is, Anna, Fánuél leánya, Ásér törzséből. Igen idős volt; csak hét évig élt férjével hajadonkora után, és nyolcvannégy éves özvegyasszony volt. Nem távozott el a templomból, hanem böjtöléssel és imádkozással szolgált éjjel és nappal. Abban az órában is megjelent, hálát adott Istennek, és beszélt róla mindazoknak, akik várták Jeruzsálem megváltását. Miután mindent elvégeztek az Úr törvénye szerint, visszatértek városukba, a galileai Názáretbe. A gyermek pedig növekedett és erősödött, megtelt bölcsességgel, és Isten kegyelme volt rajta. Szülei évenként elmentek Jeruzsálembe a páska ünnepére. Amikor tizenkét éves lett, szintén felmentek Jeruzsálembe az ünnepi szokás szerint. Miután pedig elteltek az ünnepnapok, és hazafelé indultak, a gyermek Jézus ott maradt Jeruzsálemben. Szülei azonban ezt nem vették észre. Mivel azt hitték, hogy az útitársak között van, elmentek egynapi járóföldre, és csak akkor kezdték keresni a rokonok és az ismerősök között. De mivel nem találták, visszatértek Jeruzsálembe, és ott keresték tovább. Három nap múlva találták meg a templomban, amint a tanítómesterek körében ült, hallgatta és kérdezte őket, és mindenki, aki hallotta, csodálkozott értelmén és feleletein. Amikor szülei meglátták, megdöbbentek, anyja pedig így szólt hozzá: Gyermekem, miért tetted ezt velünk? Íme, apád és én kétségbeesetten kerestünk téged. Ő pedig így válaszolt: Miért kerestetek engem? Nem tudtátok, hogy az én Atyám házában kell lennem? Ők azonban a nekik adott választ nem értették. Jézus ezután elindult velük, elment Názáretbe, és engedelmeskedett nekik. Anyja mindezeket a szavakat megőrizte szívében, Jézus pedig gyarapodott bölcsességben, testben, Isten és emberek előtt való kedvességben.
Lukács 2:2-52 2012 HUNGARIAN BIBLE: EASY-TO-READ VERSION (EFO)
Ez az első népszámlálás akkor történt, amikor Szíriában Cirénius volt a kormányzó. Mindenki útrakelt hát, hogy a saját városába menjen, és ott nyilvántartásba vegyék. József is elindult a galileai Názáretből, hogy a júdeai Betlehembe menjen, Dávid király szülővárosába. József ugyanis Dávid családjából származott. Vele utazott eljegyzett menyasszonya, Mária is, aki gyermeket várt. Amíg Betlehemben voltak, elérkezett Mária szülésének ideje. Meg is szülte elsőszülött fiát, bepólyálta, és a jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt hely a számukra. Azon az éjszakán a Betlehem környéki mezőkön pásztorok legeltették a nyájukat. Egyszer csak megjelent előttük az Örökkévaló egyik angyala, és az Örökkévaló dicsősége körülragyogta őket. A pásztorok nagyon megrémültek, de az angyal ezt mondta nekik: „Ne féljetek, mert nagy örömhírt hoztam nektek, amelynek az egész nép örülni fog! Megszületett ma nektek a Szabadító a Dávid városában, ő az Úr, a Messiás. Erről a jelről ismeritek fel: egy csecsemőt fogtok találni, aki bepólyálva fekszik a jászolban.” Ekkor hirtelen hatalmas angyali sereg jelent meg, és együtt dicsérték Istent: „Dicsőség Istennek a Mennyben, és békesség a földön azoknak, akik Isten tetszése szerint élnek!” Miután az angyalok visszatértek a Mennybe, a pásztorok ezt mondták egymásnak: „Menjünk hát Betlehembe, és nézzük meg, ami ott történt! Hadd lássuk, amiről az Örökkévaló szólt nekünk!” Ezzel sietve útnak indultak. Meg is találták Máriát, Józsefet, és a jászolban fekvő csecsemőt. Amikor meglátták, elmondták, amit az angyaltól hallottak róla. Ezen mindenki nagyon csodálkozott. Mária azonban a szívébe zárta mindezt, és később is sokat gondolkodott rajta. Ezután a pásztorok visszatértek a nyájukhoz, dicsérve és magasztalva Istent mindazért, amit láttak és hallottak — mert minden pontosan úgy történt, ahogy az angyal mondta. Amikor a gyermek nyolc napos lett, körülmetélték, és Jézusnak nevezték el, ahogyan az angyal nevezte, mielőtt még megfogant volna. Amikor elérkezett Mária megtisztulásának ideje, elvitték a csecsemő Jézust Jeruzsálembe, hogy ott a Mózes Törvénye szerint az Örökkévalónak bemutassák. Az Örökkévaló Törvényében ugyanis meg van írva: „Minden elsőszülött fiút az Örökkévalónak kell szentelni.” Elmentek tehát Jeruzsálembe, hogy az Örökkévaló Törvénye szerint egy pár gerlicét vagy galambfiókát áldozzanak a Templomban. Élt Jeruzsálemben egy Simeon nevű igaz és istenfélő ember, aki kitartóan várta azt az időt, amikor Isten felkarolja Izráel népét. A Szent Szellem állandóan Simeonon nyugodott, és megmutatta neki, hogy nem hal meg addig, amíg meg nem látja a Messiást, akit az Örökkévaló küld. Simeont a Szent Szellem éppen akkor vezette a Templom területére, amikor Jézus szülei behozták a gyermeket, hogy megtegyék, amit a Törvény előírt. Ekkor Simeon a karjába vette a csecsemő Jézust, és így dicsérte Istent: „Itt az idő, Uram és Parancsolóm, hogy rabszolgádat békében elbocsásd, ahogy megígérted, mert ma saját szememmel láttam az Üdvösséget, akit elküldtél minden nép szeme láttára, hogy a kijelentés világossága legyen az összes nemzeteknek, és dicsősége népednek, Izráelnek!” Jézus apja és anyja nagyon elcsodálkoztak ezeken a szavakon. Ezután Simeon megáldotta őket. Jézus anyjának, Máriának pedig ezt mondta: „Nézd, ezt a gyermeket Isten arra rendelte, hogy Izráelben sokan elbukjanak miatta, és sokan felemelkedjenek általa. Arra rendelte, hogy Istentől származó jel legyen, amely sokakból ellenkezést vált ki. A te lelkedet is átszúrja a fájdalom, mint az éles kard. Mindez azért történik, hogy lelepleződjön, mi van az emberek szívében.” Ugyanakkor volt ott a Templomban egy nyolcvannégy éves próféta-asszony is. Annának hívták, Fánuel leánya volt, Áser törzsébe tartozott, és hétévi házasság után maradt özvegyen. Nem hagyta el a Templom területét, hanem éjjel-nappal Istent szolgálta böjtöléssel és imádkozással. Abban az órában Anna is odalépett hozzájuk, hálát adott Istennek, azután mindazoknak beszélt Jézusról, akik Jeruzsálem megváltását várták. Miután József és Mária mindent megtett, amit az Örökkévaló Törvénye kívánt, hazatértek Galileába, Názáret városába. A gyermek pedig növekedett, egyre bölcsebb és erősebb lett. Isten tetszése és jókedve nyugodott rajta. Jézus szülei minden évben följártak Jeruzsálembe a Páska ünnepére. Amikor Jézus tizenkét éves lett, szokásuk szerint ismét felmentek az ünnepre. Utána hazaindultak, Jézus azonban Jeruzsálemben maradt, de ezt a szülei nem vették észre. Azt gondolták, hogy a gyermek az útitársaik között van. Már egy napja úton voltak, amikor keresni kezdték Jézust a rokonaik és barátaik között. Miután nem találták, visszamentek Jeruzsálembe, hogy ott keressék tovább. Három nap múlva találtak rá a Templom területén a törvénytanítók között. A gyermek Jézus hallgatta és kérdezgette őket. Aki csak hallotta, mind nagyon elcsodálkozott, hogy milyen értelmes, és milyen bölcsen válaszol a kérdésekre. Amikor a szülei meglátták Jézust, megdöbbentek. Anyja pedig ezt mondta: „Fiam, miért tetted ezt velünk? Apád és én nagyon aggódtunk érted, és mindenhol kerestünk!” Jézus így válaszolt: „Miért kerestetek? Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaival kell foglalkoznom?” De a szülei nem értették, miről beszél. Ezután Jézus visszatért velük Názáretbe, és engedelmeskedett nekik. Mária pedig a szívében őrizte ezeket a dolgokat. Jézus egyre bölcsebb lett, és felnőtté vált. Isten számára egyre kedvesebb volt, és az emberek is mind jobban kedvelték.
Lukács 2:2-52 Hungarian Bible by Lajos Csia (CSIA)
Ez az összeírás volt az első, és Küréniosz szíriai helytartósága idején történt. Az összeírás végett mindenki úton volt, ki-ki a saját városa felé. Galileából, Názáret városából József is fölment Dávid városába, melyet Betlehemnek hívnak, mivel Dávid házából és atyafiságából származott, ment, hogy összeírják Máriával együtt, ki jegyese volt, és terhes volt. Történt, hogy ott-tartózkodásuk alatt beteltek a napok, amikor szülnie kellett. Meg is szülte elsőszülött Fiát, bepólyálta és jászolba fektette, mivelhogy a szálláson nem volt helyük. Azon a vidéken pásztorok tartózkodtak a szabad ég alatt, s az éjszakában őrváltásról őrváltásra őrizték nyájukat. Egyszer csak az Úrnak egy angyala állott melléjük, és az Úr dicsősége körülragyogta őket. Nagy félelem ült reájuk, de az angyal ezt mondta nékik: „Ne féljetek, mert nagy örömet hirdetek néktek, mely az egész népnek is öröme lesz: Ma megmentő született nektek a Dávid városában, s ez maga a Krisztus, az Úr. Ezt a jelt rendelték nektek: egy kisdedet fogtok találni bepólyálva, jászolban fekve.” Ekkor hirtelen a mennyei hadseregből sok-sok angyal állott az angyal mellé, s azok ily szóval magasztalták az Istent: „A magasságokban dicsőség Istennek, és a földön békesség az Istennek tetsző emberek között!” Történt aztán, hogy mihelyt az angyalok a pásztoroktól az égbe távoztak, ezek beszélgetni kezdtek egymás között: „Na, menjünk el Betlehemig, hadd lássuk meg ezt az eseményt, melyet az Úr megismertetett velünk.” Sietve elmentek, és meg is lelték Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő kisdedet is. Mikor meglátták, megismertették a szózatot, amelyet a gyermek felől nekik szóltak. Mindazokat, akik hallották, csodálkozóba ejtették azok a szavak, melyeket a pásztorok mondottak nekik. Mária pedig e szavakat mind megőrizte, és a szívében egybevetegette azokat. A pásztorok azután visszatértek, közben dicsőítették és magasztalták az Istent mindazért, amit hallottak és láttak, úgy ahogy nekik megmondották. Mikor pedig betelt a nyolc nap ahhoz, hogy körülmetéljék őt, Jézus névvel nevezték el, melyet az angyal említett meg, még mielőtt Mária méhébe fogadta volna őt. Amikor aztán a Mózes törvénye szerint elteltek tisztulásuknak napjai, fölvitték őt Jeruzsálembe, hogy az Úr elé állítsák, aszerint, ahogy az Úr törvényében írva van, hogy minden férfi-magzatot, ki anyja méhét megnyitja, az Úr szenteltjének kell nevezni. Fölvitték, hogy az Úr törvényében megírottak szerint megadják az áldozatot, egy pár gerlét, vagy két galambfiókát. Volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű ember. Ez az ember igazságos és lelkiismeretes volt, várta Izráel megbátorítását, és Szent Szellem ült rajta. Korábban kijelentést kapott a Szent Szellemtől, hogy nem lát addig halált, amíg meg nem látja az Úrnak Felkentjét. Szellem indítására ment el a szent helyre, úgyhogy amikor a gyermek Jézust szülei bevitték, hogy a törvényes szokást megtegyék érte, ölébe vette őt, és az Istent áldva így szólt: „Most bocsátod el rabszolgádat, én Parancsolóm úgy, ahogy megígérted, békességgel, mert már meglátta szemem megmentő hatalmadat, melyet az összes nemzetek szeme elé készítettél világosságul, hogy azt nemzeteknek leleplezd, és népednek, Izráelnek dicsőséget szerezzél.” A gyermek atyja és anyja csodálkozva hallgatták, amit Simeon őfelőle mondott. Simeon aztán megáldotta őket, majd így szólt a gyermek anyjához, Máriához: „Lásd, ő sokak elesésének és felkeltének okául jelent meg Izráelben, és jelül, melynek ellene fognak mondani. Sőt néked magadnak is kard járja át majd lelkedet. Azért lesz ez, hogy sok szív fontolgatásairól lehulljon a lepel.” Anna is prófétafő volt, az Ászer törzséből való Fánuel leánya. Korban igen előrehaladott volt, szüzessége óta hét éven át élt férjével, és most nyolcvannégy éves özvegy volt. Böjtölésekkel és könyörgésekkel szolgált az Istennek, s éjjel-nappal el nem maradt a szent helyről. Abban az órában is ott állott, vallást tett az Isten mellett, és szólt őfelőle mindazokhoz, akik Jeruzsálem megváltását várták. Mikor aztán mindent elvégeztek, amivel a törvény szerint tartoztak, Galileába tértek vissza, városukba, Názáretbe. A gyermek pedig növekedett és szilárdult a bölcsességben, mely őt megtöltötte. Istennek kegyelme volt rajta. Szülei a pászka ünnepén a szokásnak megfelelően évről- évre följártak Jeruzsálembe. Akkor is, amikor tizenkét éves lett, az ünnepi szokás szerint fölmentek. Amikor a napoknak végére jutottak, visszaindultak, a gyermek Jézus hátra maradt Jeruzsálemben, szülei azonban nem vették észre. Mivelhogy azt gondolták, hogy az úti társaságban van, egy napi járóföldet mentek, és csak aztán keresték a rokonok és ismerősök között. Mikor nem találták, keresésére indultak, és visszatértek Jeruzsálembe. Úgy történt azonban, hogy csak három nap múltán találtak rá, amint éppen a templomban a tanítók közt ült, és hol hallgatta, hol meg kérdezgette őket. Belátásai és feleletei mindenkit megdöbbentettek, aki csak hallotta őt. Mikor szülei meglátták, megrettentek. „Gyermekem – szólította meg az anyja –, miért tettél így velünk? Lásd atyád, és én gyötrődve keresünk.” „Miért van, hogy kerestetek engem? – kérdezte tőlük Jézus. – Nem tudjátok, hogy nekem abban kell lennem, ami Atyámé?” Ám ők nem látták át a beszédet, amelyet hozzájuk szólott. De aláment velük, s Názáretbe került, hol magát alájuk vetette. Anyja azonban mind ezeket a dolgokat szívében őrizgette. Jézus pedig folyton előrehaladt bölcsességben, testalkatban, Istennek és embereknek a kedvében.
Lukács 2:2-52 Karoli Bible 1908 (HUNK)
Ez az összeírás először akkor történt, mikor Siriában Czirénius volt a helytartó. Mennek vala azért mindenek, hogy beirattassanak, kiki a maga városába. Felméne pedig József is Galileából, Názáret városából Júdeába, a Dávid városába, mely Bethlehemnek neveztetik, mivelhogy a Dávid házából és háznépe közül való volt; Hogy beirattassék Máriával, a ki néki jegyeztetett feleségül, és várandós vala. És lőn, hogy mikor ott valának, betelének az ő szülésének napjai. És szülé az ő elsőszülött fiát; és bepólyálá őt, és helyhezteté őt a jászolba, mivelhogy nem vala nékik helyök a vendégfogadó háznál. Valának pedig pásztorok azon a vidéken, a kik künn a mezőn tanyáztak és vigyáztak éjszakán az ő nyájok mellett. És ímé az Úrnak angyala hozzájok jöve, és az Úrnak dicsősége körülvevé őket: és nagy félelemmel megfélemlének. És monda az angyal nékik: Ne féljetek, mert ímé hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész népnek öröme lészen: Mert született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában. Ez pedig néktek a jele: találtok egy kis gyermeket bepólyálva feküdni a jászolban. És hirtelenséggel jelenék az angyallal mennyei seregek sokasága, a kik az Istent dícsérik és ezt mondják vala: Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek, és e földön békesség, és az emberekhez jó akarat! És lőn, hogy mikor elmentek az angyalok ő tőlök a mennybe, mondának a pásztoremberek egymásnak: Menjünk el mind Bethlehemig, és lássuk meg e dolgot, a melyet az Úr megjelentett nékünk. Elmenének azért sietséggel, és megtalálák Máriát és Józsefet, és a kis gyermeket, ki a jászolban fekszik vala. És ezt látván, elhirdeték, a mi nékik a gyermek felől mondatott vala. És mindenek, a kik hallák, elcsodálkozának azokon, a miket a pásztorok nékik mondottak. Mária pedig mind ez ígéket megtartja, és szívében forgatja vala. A pásztorok pedig visszatérének, dicsőítvén és dícsérvén az Istent mind azok felől, a miket hallottak és láttak, a mint nékik megmondatott. És mikor betölt a nyolcz nap, hogy a kis gyermeket körülmetéljék, nevezék az ő nevét Jézusnak, a mint őt az angyal nevezte, mielőtt fogantatott volna anyja méhében. Mikor pedig betöltek Mária tisztulásának napjai a Mózes törvénye szerint, felvivék őt Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak. (A mint megiratott az Úr törvényében, hogy: Minden elsőszülött fiú az Úrnak szenteltessék), És hogy áldozatot adjanak, a szerint a mint megmondatott az Úr törvényében: Egy pár gerliczét, vagy két galambfiat. És ímé vala Jeruzsálemben egy ember, a kinek neve Simeon volt, és ez az ember igaz és istenfélő vala, a ki várta az Izráel vigasztalását, és a Szent Lélek vala ő rajta. És kijelentetett néki a Szent Lélek által, hogy addig halált nem lát, a míg meg nem látja az Úrnak Krisztusát. És ő a Lélek indításából a templomba méne, és mikor a gyermek Jézust bevivék szülői, hogy ő érette a törvény szokása szerint cselekedjenek, Akkor ő karjaiba vevé őt, és áldá az Istent, és monda: Mostan bocsátod el, Uram, a te szolgádat, a te beszéded szerint, békességben: Mert látták az én szemeim a te üdvösségedet, A melyet készítettél minden népeknek szeme láttára; Világosságul a pogányok megvilágosítására, és a te népednek, az Izráelnek dicsőségére. József pedig és az ő anyja csodálkozának azokon, a miket ő felőle mondottak. És megáldá őket Simeon, és monda Máriának, az ő anyjának: Ímé ez vettetett sokaknak elestére és feltámadására az Izráelben; és jegyül, a kinek sokan ellene mondanak; Sőt a te lelkedet is általhatja az éles tőr; hogy sok szív gondolatai nyilvánvalókká legyenek. És vala egy prófétaasszony, Anna, a Fánuel leánya, az Áser nemzetségéből (ez sok időt élt, miután az ő szűzességétől fogva hét esztendeig élt férjével, És ez mintegy nyolczvannégy esztendős özvegy vala), a ki nem távozék el a templomból, hanem bőjtölésekkel és imádkozásokkal szolgál vala éjjel és nappal. Ez is ugyanazon órában oda állván, hálát adott az Úrnak, és szóla ő felőle mindeneknek, a kik Jeruzsálemben a váltságot várták. És mikor mindent elvégeztek az Úr törvénye szerint, visszatérének Galileába, az ő városukba, Názáretbe. A kis gyermek pedig növekedék, és erősödék lélekben, teljesedve bölcsességgel; és az Istennek kegyelme vala ő rajta. Az ő szülei pedig évenként feljártak Jeruzsálembe a húsvét ünnepére. És mikor tizenkét esztendős lett, fölmenének Jeruzsálembe az ünnep szokása szerint; És mikor eltelének a napok, mikor ők visszatérének, a gyermek Jézus visszamarada Jeruzsálemben; és nem vevék észre sem József, sem az ő anyja; Hanem azt gondolván, hogy az úti társaságban van, egy napi járó földet menének, és keresék őt a rokonok és az ismerősök között; És mikor nem találák őt, visszamenének Jeruzsálembe, hogy megkeressék. És lőn, hogy harmadnapra megtalálták őt a templomban, a doktorok között ülve, a mint őket hallgatta, és kérdezgette őket. És mindnyájan, a kik őt hallgatták, elálmélkodának az ő értelmén és az ő feleletein. És meglátván őt, elcsodálkozának, és monda néki az ő anyja: Fiam, miért cselekedted ezt velünk? Ímé atyád és én nagy bánattal kerestünk téged. Ő pedig monda nékik: Mi dolog, hogy engem kerestetek? Avagy nem tudjátok-é, hogy nékem azokban kell foglalatosnak lennem, a melyek az én Atyámnak dolgai? De ők nem érték e beszédet, a mit ő nékik szóla. És aláméne velök, és méne Názáretbe; és engedelmes vala nékik. És az ő anyja szívében tartá mind ezeket a dolgokat. Jézus pedig gyarapodék bölcsességben és testének állapotjában, és az Isten és emberek előtt való kedvességben.