Ez az összeírás volt az első, és Küréniosz szíriai helytartósága idején történt.
Az összeírás végett mindenki úton volt, ki-ki a saját városa felé.
Galileából, Názáret városából József is fölment Dávid városába, melyet Betlehemnek hívnak, mivel Dávid házából és atyafiságából származott,
ment, hogy összeírják Máriával együtt, ki jegyese volt, és terhes volt.
Történt, hogy ott-tartózkodásuk alatt beteltek a napok, amikor szülnie kellett.
Meg is szülte elsőszülött Fiát, bepólyálta és jászolba fektette, mivelhogy a szálláson nem volt helyük.
Azon a vidéken pásztorok tartózkodtak a szabad ég alatt, s az éjszakában őrváltásról őrváltásra őrizték nyájukat.
Egyszer csak az Úrnak egy angyala állott melléjük, és az Úr dicsősége körülragyogta őket. Nagy félelem ült reájuk,
de az angyal ezt mondta nékik: „Ne féljetek, mert nagy örömet hirdetek néktek, mely az egész népnek is öröme lesz:
Ma megmentő született nektek a Dávid városában, s ez maga a Krisztus, az Úr.
Ezt a jelt rendelték nektek: egy kisdedet fogtok találni bepólyálva, jászolban fekve.”
Ekkor hirtelen a mennyei hadseregből sok-sok angyal állott az angyal mellé, s azok ily szóval magasztalták az Istent:
„A magasságokban dicsőség Istennek, és a földön békesség az Istennek tetsző emberek között!”
Történt aztán, hogy mihelyt az angyalok a pásztoroktól az égbe távoztak, ezek beszélgetni kezdtek egymás között: „Na, menjünk el Betlehemig, hadd lássuk meg ezt az eseményt, melyet az Úr megismertetett velünk.”
Sietve elmentek, és meg is lelték Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő kisdedet is.
Mikor meglátták, megismertették a szózatot, amelyet a gyermek felől nekik szóltak.
Mindazokat, akik hallották, csodálkozóba ejtették azok a szavak, melyeket a pásztorok mondottak nekik.
Mária pedig e szavakat mind megőrizte, és a szívében egybevetegette azokat.
A pásztorok azután visszatértek, közben dicsőítették és magasztalták az Istent mindazért, amit hallottak és láttak, úgy ahogy nekik megmondották.
Mikor pedig betelt a nyolc nap ahhoz, hogy körülmetéljék őt, Jézus névvel nevezték el, melyet az angyal említett meg, még mielőtt Mária méhébe fogadta volna őt.
Amikor aztán a Mózes törvénye szerint elteltek tisztulásuknak napjai, fölvitték őt Jeruzsálembe, hogy az Úr elé állítsák,
aszerint, ahogy az Úr törvényében írva van, hogy minden férfi-magzatot, ki anyja méhét megnyitja, az Úr szenteltjének kell nevezni.
Fölvitték, hogy az Úr törvényében megírottak szerint megadják az áldozatot, egy pár gerlét, vagy két galambfiókát.
Volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű ember. Ez az ember igazságos és lelkiismeretes volt, várta Izráel megbátorítását, és Szent Szellem ült rajta.
Korábban kijelentést kapott a Szent Szellemtől, hogy nem lát addig halált, amíg meg nem látja az Úrnak Felkentjét.
Szellem indítására ment el a szent helyre, úgyhogy amikor a gyermek Jézust szülei bevitték, hogy a törvényes szokást megtegyék érte,
ölébe vette őt, és az Istent áldva így szólt:
„Most bocsátod el rabszolgádat, én Parancsolóm úgy, ahogy megígérted, békességgel,
mert már meglátta szemem megmentő hatalmadat,
melyet az összes nemzetek szeme elé készítettél
világosságul, hogy azt nemzeteknek leleplezd, és népednek, Izráelnek dicsőséget szerezzél.”
A gyermek atyja és anyja csodálkozva hallgatták, amit Simeon őfelőle mondott.
Simeon aztán megáldotta őket, majd így szólt a gyermek anyjához, Máriához: „Lásd, ő sokak elesésének és felkeltének okául jelent meg Izráelben, és jelül, melynek ellene fognak mondani.
Sőt néked magadnak is kard járja át majd lelkedet. Azért lesz ez, hogy sok szív fontolgatásairól lehulljon a lepel.”
Anna is prófétafő volt, az Ászer törzséből való Fánuel leánya. Korban igen előrehaladott volt, szüzessége óta hét éven át élt férjével,
és most nyolcvannégy éves özvegy volt. Böjtölésekkel és könyörgésekkel szolgált az Istennek, s éjjel-nappal el nem maradt a szent helyről.
Abban az órában is ott állott, vallást tett az Isten mellett, és szólt őfelőle mindazokhoz, akik Jeruzsálem megváltását várták.
Mikor aztán mindent elvégeztek, amivel a törvény szerint tartoztak, Galileába tértek vissza, városukba, Názáretbe.
A gyermek pedig növekedett és szilárdult a bölcsességben, mely őt megtöltötte. Istennek kegyelme volt rajta.
Szülei a pászka ünnepén a szokásnak megfelelően évről- évre följártak Jeruzsálembe.
Akkor is, amikor tizenkét éves lett, az ünnepi szokás szerint fölmentek.
Amikor a napoknak végére jutottak, visszaindultak, a gyermek Jézus hátra maradt Jeruzsálemben, szülei azonban nem vették észre.
Mivelhogy azt gondolták, hogy az úti társaságban van, egy napi járóföldet mentek, és csak aztán keresték a rokonok és ismerősök között.
Mikor nem találták, keresésére indultak, és visszatértek Jeruzsálembe.
Úgy történt azonban, hogy csak három nap múltán találtak rá, amint éppen a templomban a tanítók közt ült, és hol hallgatta, hol meg kérdezgette őket.
Belátásai és feleletei mindenkit megdöbbentettek, aki csak hallotta őt.
Mikor szülei meglátták, megrettentek. „Gyermekem – szólította meg az anyja –, miért tettél így velünk? Lásd atyád, és én gyötrődve keresünk.”
„Miért van, hogy kerestetek engem? – kérdezte tőlük Jézus. – Nem tudjátok, hogy nekem abban kell lennem, ami Atyámé?”
Ám ők nem látták át a beszédet, amelyet hozzájuk szólott.
De aláment velük, s Názáretbe került, hol magát alájuk vetette. Anyja azonban mind ezeket a dolgokat szívében őrizgette.
Jézus pedig folyton előrehaladt bölcsességben, testalkatban, Istennek és embereknek a kedvében.
Biblia alkalmazás
Biblia gyerekeknek alkalmazás
