Jób 7:7-21
Jób 7:7-21 2012 HUNGARIAN BIBLE: EASY-TO-READ VERSION (EFO)
Istenem, tekints rám, életem csak eltűnő lehelet, szemem nem lát több örömöt soha. Ha elmentem, nem láthatsz megint, hiába keresel, nem leszek sehol. Ahogy a felhő eltűnik, s már nincs sehol, úgy az is, aki leszállt a holtak közé, nem jöhet vissza onnan. Nem térhet vissza otthonába, házát sem látja viszont soha. Hát nem türtőztetem magam, elpanaszolom minden szenvedésem, kiöntöm lelkem keserűségét! Tenger vagyok én, vagy tengeri szörny, hogy szüntelen szemmel tartasz, Istenem? Ha arra gondolok: majd álmomban megnyugszom, s ágyamból reggel pihenten kelek, Isten akkor is álmokkal rémít, látomásokkal rettent engem. Jobb, ha megfojtasz! Lelkem inkább a halált kívánja, mint e szenvedést. Utálom az életem, úgysem élhetek örökké, hagyj magamra engem! Mit sem ér az életem! Istenem, micsoda az ember, hogy törődsz vele? Miért fontos neked? Miért látogatod meg reggelente, miért vizsgálod minden pillanatban? Miért nem veszed le rólam tekinteted? Egy pillanatra sem hagysz magamra? Mit vétettem ellened, Istenem, ki minden embert szemmel tartasz? Miért lettem figyelmed céltáblája? Hiszen magamnak is terhére vagyok! Miért nem bocsátod meg vétkemet? Miért nem nézed el bűneimet? Hiszen hamarosan a porba fekszem, s majd hiába keresnél, nem leszek!”
Jób 7:7-21 Karoli Bible 1908 (HUNK)
Emlékezzél meg, hogy az én életem csak egy lehellet, és az én szemem nem lát többé jót. Nem lát engem szem, a mely rám néz; te rám veted szemed, de már nem vagyok! A felhő eltünik és elmegy, így a ki leszáll a sírba, nem jő fel többé. Nem tér vissza többé az ő hajlékába, és az ő helye nem ismeri őt többé. Én sem tartóztatom hát meg az én számat; szólok az én lelkemnek fájdalmában, és panaszkodom az én szívemnek keserűségében. Tenger vagyok-é én, avagy czethal, hogy őrt állítasz ellenem? Mikor azt gondolom, megvigasztal engem az én nyoszolyám, megkönnyebbíti panaszolkodásomat az én ágyasházam: Akkor álmokkal rettentesz meg engem és látásokkal háborítasz meg engem; Úgy, hogy inkább választja lelkem a megfojtatást, inkább a halált, mint csontjaimat. Utálom! Nem akarok örökké élni. Távozzál el tőlem, mert nyomorúság az én életem. Micsoda az ember, hogy őt ily nagyra becsülöd, és hogy figyelmedet fordítod reá? Meglátogatod őt minden reggel, és minden szempillantásban próbálod őt. Míglen nem fordítod el tőlem szemedet, nem távozol csak addig is tőlem, a míg nyálamat lenyelem? Vétkeztem! Mit cselekedjem én néked, oh embereknek őrizője? Mért tettél ki czéltáblául magadnak? Mért legyek magamnak is terhére. És mért nem bocsátod meg vétkemet és nem törlöd el az én bűnömet? Hiszen immár a porban fekszem, és ha keresel engem, nem leszek.
Jób 7:7-21 Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája (HUNB)
Gondold meg, hogy csak szellő az életem, szemem nem lát többé jót. A rám néző szem nem pillant meg. Szemed felém fordítod, de már nem vagyok. Eltűnt a felhő, elszállt. Éppígy nem jön vissza, aki leszáll a holtak hazájába. Nem tér vissza házába többé, lakóhelyén sem tudnak róla többé. Nem is tartóztatom meg a számat, beszélni fogok szorongó lélekkel, panaszkodni fogok keserű szívvel. Tenger vagyok-e vagy tengeri szörny, hogy őrséget állítasz ellenem? Mikor azt gondolom, hogy megvigasztal nyoszolyám, hordozza panaszomat fekhelyem, akkor álmokkal rémítesz, látomásokkal rettentesz engem. Inkább választom a fulladást, inkább a halált, mint e csontvázat. Megvetem az életemet, nem kell tovább! Hagyj békén, mert időm csak egy lehelet! Micsoda az ember, hogy ily nagyra tartod, és hogy így törődsz vele? Minden reggel megvizsgálod, minden pillanatban próbára teszed. Miért nem veszed le rólam a szemed? Nyálamat sem engeded lenyelni? Ha vétkeztem, mit követtem el ellened, emberek őrzője? Miért tettél a céltábláddá? Talán terhedre vagyok? Miért nem bocsátod meg vétkemet, miért nem nézed el bűnömet? Hiszen már a porban fekszem, mire keresel, már nem leszek.
Jób 7:7-21 Revised Hungarian Bible (RÚF)
Gondold meg, hogy csak szellő az életem, szemem nem lát többé jót. A szemek, amelyek eddig láttak, többé nem találnak; szemed engem keres, de én már nem vagyok. Eltűnik a felhő, tovaszáll: éppígy nem jön vissza, aki leszáll a holtak hazájába. Nem tér vissza többé a házába, lakóhelyén sem tudnak róla többé. Nem is tartóztatom meg a számat, beszélni fogok szorongó lélekkel, panaszkodni fogok keserű szívvel. Tenger vagyok-e vagy tengeri szörny, hogy őrséget állítasz ellenem? Mikor azt gondolom, hogy vigaszt nyújt az ágyam, panaszomat enyhíti fekhelyem, akkor álmokkal rettentesz, látomásokkal rémítesz meg engem. Inkább választom a fulladást, inkább a halált, mint e csontvázat. Elég volt az életemből, nem kell tovább! Hagyj békén, hiszen csak leheletnyi az időm! Micsoda az ember, hogy ily nagyra tartod, és hogy így törődsz vele? Minden reggel megvizsgálod, minden pillanatban próbára teszed. Miért nem veszed le rólam a szemed? Nyálamat sem engeded lenyelni? Ha vétkeztem, mit követtem el ellened, emberek őrzője? Miért tettél a céltábláddá? Talán terhedre vagyok? Miért nem bocsátod meg vétkemet, miért nem nézed el bűnömet? Hiszen már a porban fekszem, amikor keresel, már nem leszek.