Jób 21

21
Jób hatodik válasza: A gonoszokat utoléri a büntetés
1Akkor megszólalt Jób, és ezt mondta:
2Hallgassátok meg figyelmesen szavamat,
ezzel vigasztaljatok!
3Tűrjétek el, ha én is beszélek,
és miután beszéltem, majd gúnyolódhattok.
4Hiszen nem emberek miatt panaszkodom,
nem ok nélkül türelmetlenkedem!
5Forduljatok felém, szörnyedjetek el,
és tegyétek kezeteket a szátokra!
6Ha csak rágondolok is, megrémülök,
és reszketés fogja el testemet.
7Miért maradhatnak életben a bűnösök?
Magas kort érnek el,
sőt meg is gazdagodnak.
8Utódaik előttük jutnak jómódra,
sarjadékaik szemük láttára.
9Házukban béke van,
nem kell rettegniük,
nincs rajtuk Isten vesszeje.
10Bikája hág, és nem hiába,
tehene ellik, és nem vetél el.
11Kieresztik kisfiaikat, mint a juhokat,
és ugrándoznak gyermekeik.
12Dob és citera mellett énekelnek,
és síp hangjánál örvendeznek.
13Jólétben töltik napjaikat,
és csendesen szállnak le a holtak hazájába.
14Azt mondták Istennek: Távozz tőlünk,
nem akarunk tudni utaidról!
15Mert kicsoda a Mindenható,
hogy szolgáljuk,
és mi hasznunk abból,
ha hozzá folyamodunk?
16Pedig jólétük nincs a kezükben.
A bűnös tanácsoktól
távol tartom magam!
17Ugyan, hányszor alszik ki a bűnösök mécsese,
hányszor éri veszedelem őket,
és oszt nekik pusztulást az Isten haragja,
18vagy lesznek olyanok,
mint a szél hordta törek,
és mint a pelyva,
melyet elragadott a forgószél?!
19Vagy fiainak tartogatja a veszedelmet Isten?
Neki fizessen meg, hogy ő maga érezze!
20Lássa meg saját szemével romlását,
és igya ő a Mindenható izzó haragját!
21Mert mit törődik azzal,
mi lesz majd utána a háza népével,
ha leteltek hónapjai?
22Senki se oktassa az Istent,
hiszen a magasság lakói fölött is ő ítélkezik!?
23De hiszen meghal az egyik ereje teljében,
minden gondtól mentesen, boldogan,
24lágyéka csupa háj,
csontjaiban zsíros a velő,
25a másik pedig meghal keserű lélekkel,
mert nem élvezhetett semmi jót;
26egyformán a porba kell feküdniük,
és ellepik őket a férgek.
27Látjátok, ismerem gondolataitokat
és az ellenem szőtt fondorlatokat.
28Mert azt kérdezitek:
„Hol van az előkelők háza,
hol van a sátor,
ahol a bűnösök laknak?”
29Hát nem kérdeztétek meg azokat,
akik utazni szoktak,
és nem ismeritek intéseiket,
30hogy a veszedelem napját távol tartja Isten a gonosztól, é
s a harag napja elkerüli őt?
31Ki veti szemére dolgait,
ki fizet meg neki tetteiért?
32Kikísérik őt a temetőbe,
sírhalmát körülállják.
33Édesek neki a sírgödör hantjai,
hisz sok ember vonult ki utána,
meg előtte is számtalan.
34Miért akartok hát hiábavalósággal vigasztalni engem?
Válaszaitok magva színtiszta hazugság.

Jelenleg kiválasztva:

Jób 21: RÚF

Kiemelés

Megosztás

Másolás

None

Szeretnéd, hogy a kiemeléseid minden eszközödön megjelenjenek? Regisztrálj vagy jelentkezz be