Ézsaiás 10:1-32

Jaj azoknak, akik jogtalan rendeleteket hoznak, és irataik csak terheket rónak ki. Mert elnyújtják a nincstelenek perét, megfosztják jogaiktól népem szegényeit. Az özvegyeket kizsákmányolják, és az árvákat kifosztják. De mit csináltok majd az ítélet napján, amikor megjön a távolból a pusztulás? Kihez futtok majd segítségért, hol hagyjátok kincseiteket? Aki nem térdel a foglyok közé, a legyilkoltak között esik el. Mindezzel nem múlt el haragja, keze még ki van nyújtva. Jaj Asszíriának, haragom botjának, melynek kezében van dühömnek vesszeje! Elvetemült nemzet ellen küldöm, az ellen a nép ellen rendelem, amelyre haragszom, hogy zsákmányt raboljon, prédát szerezzen, és eltapossa, mint az utca sarát. De ő nem így képzeli, ő maga nem így gondolkodik, mert szíve vágya az, hogy pusztítson, és minél több nemzetet ki akar irtani. Mert ezt mondja: Vezéreim nem mind királyok-e? Nem az történt-e Kalnóval, ami Karkemissel? Nem úgy járt-e Hamát, mint Arpád? Nem úgy járt-e Samária, mint Damaszkusz? Ahogyan elérte kezem a bálványok országait, bár több bálványszobruk volt, mint Jeruzsálemnek és Samáriának, ahogyan elbántam Samáriával és bálványaival, úgy fogok elbánni Jeruzsálemmel és bálványaival is. De ha véghezvitte az Úr minden tettét a Sion hegyén és Jeruzsálemen, megbünteti majd az asszír király dölyfös szívének gyümölcsét és nagyralátó szemének dicsekvését. Mert ezt mondta: Kezem erejével vittem véghez ezt, és bölcsességemmel, mert értelmes vagyok: megszüntettem a népek határait, értékeiktől megfosztottam őket, hatalmammal letaszítottam a trónon ülőket. Elérte kezem a népek gazdagságát, mint a madárfészket, és ahogy megszerzik az elhagyott tojásokat, úgy szereztem meg én az egész földet. Nem volt senki, aki szárnyával verdesett, csőrét kinyitotta, vagy csipogott volna. Dicsekedhet-e a fejsze azzal szemben, aki vág vele? Hát henceghet a fűrész azzal szemben, aki őt húzza? Mintha a bot akarná azt suhogtatni, aki őt fölvette, és a vessző fölvenni az embert! Ezért az Úr, a Seregek URa sorvadást bocsát Asszíria kövérjeire, és dicsősége alatt láng lobban majd fel, tűznek lobogása. Izráel Világossága lesz a tűz, és Szentje a láng, amely elégeti és megemészti benne egyetlen napon a tövist és a gazt. Pompás erdejét és kertjét mindenestül megsemmisíti, mintha sorvadás sorvasztaná. Oly kevés fa marad erdejében, hogy egy gyermek is össze tudja írni. Azon a napon nem támaszkodik többé ostorozójára Izráel maradéka és Jákób házának megmenekült része, hanem az ÚRra, Izráel Szentjére támaszkodik hűségesen. A maradék megtér: Jákób maradéka az erős Istenhez. Mert ha annyi volna is néped, Izráel, mint tengerparton a homok, csak a maradék tér meg. El van rendelve pusztulásod, igazságos ítélet árad rád. Mert elhatározta az Úr, a Seregek URa, hogy elpusztítja az egész országot. Ezért így szólt az Úr, a Seregek URa: Ne félj, népem, Sion lakója, Asszíriától, ha megver bottal, és rád emeli vesszejét, mint Egyiptom tette. Mert rövid idő múlva véget ér haragom, és dühös indulatom majd őket pusztítja. Ostorral csapkodja a Seregek URa, ahogyan megverte Midjánt az Óréb-sziklánál; vesszejével rácsap a tengerre, mint ahogy Egyiptomban tette. Azon a napon lekerül terhe válladról, igája leszakad nyakadról. Elvonul Samária mellett, Ajba érkezik, átvonul Migrónon, Mikmászba rendeli fölszerelését. Átvonulnak a hágón, Gebában térnek éjjeli szállásra. Remegés tör Rámára, Saul Gibeája menekül. Sikolts hangosan, Gallím leánya, figyelj rá, Lajis, felelj rá, Anátót! Madméná elmenekült, Gébím lakói elrejtőztek. Még ma odaér Nóbba, öklével fenyegeti Sion leányának hegyét, Jeruzsálem dombját.