Mindezek után eljöttek hozzám a vezető emberek, és ezt mondták: Izráel népe, még a papok és léviták sem különültek el az ország népeitől, a kánaániak, a hettiták, a perizziek, a jebúsziak, az ammóniak, a móábiak, az egyiptomiak és az emóriak utálatos szokásaitól, mert ezeknek a leányai közül vettek feleséget maguknak és fiaiknak, úgyhogy összekeveredett a szent mag az ország népeivel, sőt a vezető emberek és elöljáróik jártak élen ebben a hűtlenségben.
Amikor ezt meghallottam, megszaggattam a ruhámat és a köpenyemet, megtéptem a hajamat és szakállamat, és ott ültem magamba roskadva. Akkor körém gyűltek mindazok, akik remegve gondoltak Izráel Istenének az igéire a fogságból hazatértek hűtlensége miatt. Én pedig magamba roskadva ültem egészen az esti áldozatig. Az esti áldozatkor pedig fölkeltem onnan, ahova leroskadtam, majd megszaggatott ruhában és köpenyben térdre hulltam, imádkozva emeltem kezeimet Istenem, az ÚR felé, és ezt mondtam:
Istenem! Szégyenkezem, és nem merem fölemelni arcomat hozzád, Istenem, mert bűneink elborították fejünket, és vétkünk az égig növekedett. Őseink idejétől fogva mind a mai napig nagy vétekben vagyunk, és bűneink miatt jutottunk királyainkkal és papjainkkal együtt más országok királyainak a kezébe, hogy gyilkoljanak, fogságba vessenek, kifosszanak és megszégyenítsenek bennünket, ahogyan van ez ma is. Még csak rövid ideje annak, hogy megkönyörült rajtunk Istenünk, az ÚR, mert meghagyott belőlünk egy maradékot, és adott nekünk egy talpalatnyi földet szent helyén, visszaadta szemünk ragyogását Istenünk, és hagyta, hogy egy kissé feléledjünk szolgaságunkban.