Ámósz 8:1-14

Ezt mutatta nekem látomásban az én Uram, az ÚR: Íme, egy kosár érett gyümölcs! Ezt kérdezte tőlem: Mit látsz, Ámósz? Így feleltem: Egy kosár érett gyümölcsöt. Akkor ezt mondta nekem az ÚR: Elérte a vég népemet, Izráelt, többé nem bocsátok meg neki. Azon a napon jajgatássá válnak a templomi énekek – így szól az én Uram, az ÚR. Tömérdek hulla lesz mindenütt, csendben rakják le őket. Halljátok meg ezt ti, akik a szegények vesztét kívánjátok, és ki akarjátok pusztítani az ország nincstelenjeit! Mert így beszéltek: Mikor múlik el az újhold, hogy gabonát árulhassunk, és a szombat, hogy gabonával kereskedjünk, kisebb vékával, nagyobb súlyokkal és hamis mérleggel csalva, hogy megvehessük a nincsteleneket pénzen, a szegényeket egy pár saruért, és eladhassuk a hulladék gabonát? Megesküdött az ÚR Jákób büszkeségére: Sosem felejtem el, hogy miket műveltek! Ne rendüljön meg emiatt a föld, és ne gyászoljon minden lakója? Úgy megemelkedik, akár a Nílus, árad és apad, mint Egyiptom folyója. Azon a napon – így szól az én Uram, az ÚR – naplementét idézek elő délben, és sötétségbe borítom a földet fényes nappal. Ünnepeiteket gyászra változtatom, és dalaitokat siratóénekre. Minden derékra gyászruhát vetetek, minden fejet kopasszá teszek; olyan gyászba borítom őket, amilyet az egyszülöttért tartanak. Ilyen keserves nap lesz a végük. Jön majd olyan idő – így szól az én Uram, az ÚR –, amikor éhínséget bocsátok a földre. Nem kenyérre fognak éhezni, és nem vízre fognak szomjazni, hanem az ÚR igéjének hallgatására. Támolyognak majd tengertől tengerig és északtól keletig. Bolyonganak, és keresik az ÚR igéjét, de nem találják. Azon a napon elepednek a szomjúságtól a szép szüzek és az ifjak, akik Samária bálványára esküsznek, és így beszélnek: Dán Istenére mondom! – vagy: A beérsebai útra mondom! Elesnek, és nem kelnek fel többé!