Jeremiás 8

8
A legnagyobb gyalázat; pusztulás és száműzetés jön a népre Istentől való elszakadásáért
1Abban az időben, azt mondja az Úr, kihányják #3 Móz. 26,30. majd Júda királyainak csontjait és az ő fejedelmeinek csontjait, a papok csontjait és a próféták csontjait és Jeruzsálem lakosainak csontjait az ő sírjaikból; 2És kiterítik azokat a napra és a holdra és az égnek minden serege elé, amelyeket szerettek, és a melyeknek szolgáltak, és a melyek után jártak, és a melyeket kerestek, és a melyek előtt leborultak; nem szedetnek össze, el sem temettetnek, ganéjjá lesznek a föld színén! 3És inkább választja a #Jel. 9,6. halált, mint az életet az egész maradék, mindazok, a kik megmaradtak a gonosz nemzetségből, mindazokon a helyeken; a hol megmaradtak, a hová kiűztem őket; azt mondja a Seregek Ura! 4Ezt is mondjad nékik: Így szól az Úr: Úgy esnek-é el, hogy fel nem kelhetnek? Ha elfordulnak, #Ezék. 33,11. nem fordulhatnak-é vissza? 5Miért fordult el ez a nép, Jeruzsálem népe, örök elfordulással? A csalárdságnak adták magokat, visszafordulni nem akarnak. 6Figyeltem és hallottam: nem igazán beszélnek, senki sincs, a ki megbánja az ő gonoszságát, ezt mondván: Mit cselekedtem? Mindnyájan az ő #rész18,11.12. futó-pályájokra térnek, mint a harczra rohanó ló. 7Még az eszterág is tudja a maga rendelt idejét az égben, és a gerlicze, a fecske és daru is megtartják, hogy mikor kell elmenniök, de az én népem #rész5,4. Ésa. 1,3. nem tudja az Úr ítéletét! 8Hogyan mondhatjátok: #Róm. 2,17–23. Bölcsek vagyunk, és az Úr törvénye nálunk van? Bizony ímé hazugságra munkál az írástudók hazug tolla! 9Megszégyenülnek a bölcsek, megrémülnek és megfogattatnak! Ímé, megvetették az Úr szavát; micsoda bölcsességök van tehát nékik? 10Azért az ő feleségeiket idegeneknek adom, mezőiket hódítóknak; mert kicsinytől fogva nagyig mindnyájan nyereség után nyargalnak; a prófétától fogva a papig mindnyájan hamisságot űznek. 11És #rész6,14.15. hazugsággal gyógyítgatják az én népem leányának romlását, mondván: Békesség, békesség, és nincs békesség! 12Szégyenkezniök kellene, hogy útálatosságot cselekedtek; de szégyenkezni nem szégyenkeznek, még pirulni sem tudnak: ezért #Hós. 4,9. elesnek majd az elesendőkkel; az ő megfenyíttetésök idején elhullanak, azt mondja az Úr. 13Végképen véget vetek nékik, azt mondja az Úr! Nincs gerezd a szőlőtőkén, nincs füge a fügefán, a levele is elhervadt; azt teszem azért, hogy tovavigyék őket. 14Miért ülünk még? Gyűljetek össze, és menjünk be az erősített városokba, és hallgassunk ott; mert az Úr, a mi Istenünk hallgatásra #rész9,15. Zsolt. 80,6.7. juttatott minket, és mérges vizet adott innunk; mert vétkeztünk az Úr ellen! 15Miért békességre #rész14,19. várni, holott nincs semmi jó; gyógyító időre, holott ímé itt van az ijedelem. 16Dántól fogva hallatszik az ő lovainak tüsszögése; méneinek nyerítő hangjától reng az egész föld; és eljőnek és megemésztik e földet és mindenét, a mije van, a várost és annak lakóit. 17Mert ímé, én vipera-kígyókat bocsátok reátok, a melyek ellen nincsen varázslás, #Zsolt. 58,5.6. és megmarnak titeket, azt mondja az Úr! 18Megnyugodhatom-é a nyomorúság felett? Szívem eleped én bennem! 19Ímé, az én népem leányának kiáltó szava a messze földről: Nincsen-é ott az Úr a Sionon? Nincsen-é azon az ő királya? Miért ingereltek fel engem az ő faragott bálványaikkal, az idegen semmiségekkel? 20Elmult az aratás, elvégződött a nyár, és mi nem szabadultunk meg! 21Az én népem leányának romlása miatt megromlottam, szomorkodom, iszonyat fogott el engem! 22Nincsen-é balzsamolaj #rész46,11. Gileádban? Nincsen-é ott orvos? Miért nem gyógyíttatott meg az én népem leánya?

Jelenleg kiválasztva:

Jeremiás 8: HUNK

Kiemelés

Megosztás

Másolás

None

Szeretnéd, hogy a kiemeléseid minden eszközödön megjelenjenek? Regisztrálj vagy jelentkezz be