Néhány szadduceus is ment hozzá, kik tagadják, hogy volna feltámadás. Ezek is kérdést intéztek hozzá.
„Tanító – szóltak –, Mózes megírta nekünk, hogy amikor meghal egy testvér, kinek felesége van, ha gyermek nélkül maradt, a testvére vegye el a feleségét, és ő támasszon magot a testvérének.
Heten voltak testvérek. Az első feleséget vett, és gyermektelenül meghalt.
A másik is,
a harmadik is elvette az asszonyt, hasonlóképpen mind a hét, s anélkül, hogy gyermeket hagytak volna, meghaltak.
Utoljára az asszony is meghalt.
A feltámadáskor most már kié lesz az asszony, hiszen mind a hété volt?”
Jézus ezt felelte nekik: „E kornak fiai házasodnak és férjhez mennek,
de akiket méltóknak ítélnek arra, hogy eljussanak ama következő korba, s a halottak közül való feltámadásra, azok nem fognak sem házasodni, sem férjhez menni,
többé már meg sem halhatnak, mert az angyalokkal egyenlők, és mivel a feltámadásnak fiai, Istennek is fiai.
Arra pedig, hogy a halottak feltámadnak, Mózes utalt a csipkebokornál, amikor az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákób Istenének mondotta.
Isten pedig nem halottaké, hanem élőké. Általa ugyanis mindannyian élnek.”
Erre az írástudók közül némelyek megszólaltak: „Tanító! Helyesen szólottál.”
Többet azután nem is merték őt semmi felől megkérdezni.
De azután ő kérdezte meg őket: „Hogyan mondhatják a Krisztust Dávid fiának,
amikor Dávid ezt mondja róla a Zsoltárok könyvében: Szólt az Úr az én Uramhoz: Ülj le jobbomon,
míg ellenségeidet lábad zsámolyává nem teszem.
Dávid Urának mondja őt, miképp lehet akkor a fia?”
Az egész nép füle hallatára így szólt tanítványaihoz:
„Őrizkedjetek az írástudóktól, akik szívesen járnak palástosan: akiknek kedvesek a piacokon hallott köszöntések, zsinagógáikban az első hely, és lakomákon az elölülés,
akik feleszik az özvegyek házát, de színből hosszan imádkoznak. Ezek súlyosabb ítéletet fognak kapni.”