PÁL LEVE LEVELE AZ EFÉZUSIAKHOZ 5:1-17

PÁL LEVE LEVELE AZ EFÉZUSIAKHOZ 5:1-17 CSIA

Legyetek szeretett gyermekként Isten utánzói, járjatok szeretetben, mint a Krisztus is szeretett minket s odaadta magát értünk, hogy felajánlás, véres áldozat, jó illat legyen az Istennek. Semmiféle paráznaságot és tisztátalanságot vagy haszonlesést még csak ne is említsenek köztetek, mint ez szentekhez illik, se szégyenletes, se ostoba vagy szellemeskedő beszéd ne hangozzék, melyek nem illenek hozzánk, hanem inkább hálaadás. Mert azt tudjátok, hogy sem paráznának, sem tisztátalannak, sem kapzsinak, aki bálványimádó, nincs örökrésze a Krisztusnak és Istennek királyságában. Üres szavakkal senki el ne csaljon titeket, hiszen az ilyen dolgokért jön az Isten haragja az engedetlenség fiaira. Ne legyetek részestársak az ilyenekkel. Mert egykor sötétség voltatok, most azonban világosság vagytok az Úrban. Világosság gyermekeiként járjatok – a világosság gyümölcse ugyanis mindenféle rátermettségben, igazságosságban és igazságban mutatkozik, – egyúttal próbálgassátok, hogy mi kedves az Úrnak. Ne vállaljatok közösséget a sötétség gyümölcstelen tetteivel, inkább feddjétek meg őket. Mert arról, ami alattomban kikerül tőlük, szégyen még beszélni is. Ámde minden láthatóvá lesz, mikor a világosság megfeddi, mert minden, ami láthatóvá válik, világosság. Ezért mondja: „Kelj fel szunnyadó, támadj fel a halottak közül! S majd rád veti fényét a Krisztus.” Pontosan nézzetek utána, hogy hogyan viselkedtek, ne botorul hanem bölcsen, áron is megvásároljátok az alkalmat, mert rosszak a napok. Azért hát ne legyetek esztelenek, hanem lássátok be, mi az Úrnak akarata.

Ingyenes olvasótervek és áhítatok a következő témában: PÁL LEVE LEVELE AZ EFÉZUSIAKHOZ 5:1-17