Ám te, Istennek embere, menekülj ezektől. Fuss az igazságosság, istenfélelem, hűség, szeretet, állhatatosság, nyájasság után.
Küzdd a hitnek nemes harcát, ragadd meg az örökéletet, melyre elhívtak, amelyről ama szép vallástételt letetted sok tanú előtt.
A mindeneket életre szülő Isten előtt és a Krisztus Jézus előtt, ki Poncius Pilátus idején ama szép vallástétellel tanúságot tett, parancsolom neked, hogy
mocsoktalanul s feddhetetlenül őrizd meg a parancsolatot Urunknak, a Krisztus Jézusnak előtűnéséig,
melyet a maga idejében meg fog mutatni ama boldog, a Hatalom egyetlen Birtokosa, királyoknak Királya és uraknak Ura,
kinek egyedül van halhatatlansága, ki megközelíthetetlen világosságban lakik, kit még egy ember sem látott s nem is képes meglátni. Kié a megbecsülés és az örök uralom, Ámen.
Azoknak, akik a mostani korban gazdagok, parancsold meg, hogy ne jártassák fenn a magasban az eszüket, s ne vessék reménységüket a bizonytalan gazdagságba, hanem Istenbe, aki mindent, ami élvezetünket szolgálja, gazdagon nyújt nekünk
avégre, hogy a jót munkáljuk, nemes munkákban gazdagodjunk, szívesen adakozók, vagyonukat másokkal közlők legyünk
és így nemes alapot tegyünk félre magunknak a jövőre, hogy megragadhassuk a valóságos életet.
Óh Timóteus! Őrizd meg, amit rád bíztak és kerüld a szentségtelen, üres szavakat, fordulj el a hamisan tudománynak nevezett álismeret ellenvetéseitől