Kérünk titeket testvéreim, ismerjétek el azokat, akik fáradnak köztetek, akik elöljáróitok az Úrban és intenek titeket. Vegyétek körül őket munkájukért túláradó szeretettel. Legyetek egymással békességben. Kérve kérünk titeket, testvéreim, intsétek a rendetleneket! Vigasztaljátok a kislelkűeket! Oltalmazzátok az erőtleneket! Legyetek hosszútűrők mindenkivel szemben. Vigyázzatok, hogy valaki gonoszért gonosszal ne fizessen, hanem mindenkor a jóra törekedjetek egymás iránt és mindenki iránt. Mindenkor örüljetek. Szakadatlanul imádkozzatok! Mindenben hálát adjatok, mert ez az Isten akarata a Krisztus Jézusban rátok vonatkozóan. A szellemet ki ne oltsátok! A prófétálásokat meg ne vessétek! Mindent megpróbáljatok, ami nemes, megtartsátok! A rossznak még látszatától is tartózkodjatok! Maga pedig a békességnek Istene szenteljen meg titeket mindenestől, egész valótok, szellemetek, lelketek és testetek feddhetetlenül őriztessék meg Urunknak, a Krisztus Jézusnak megjelenésére (megérkezésére). Hű az, aki hív titeket. Ő meg is fogja ezt tenni. Testvéreim, imádkozzatok értünk! Köszöntsétek a testvéreket mind szent csókkal. Kényszerítlek titeket az Úrra, hogy ezt a levelet az összes testvéreknek olvassátok fel. A mi Urunknak, a Krisztus Jézusnak kegyelme veletek.
PÁL ELSŐ LEVELE A TESSZALONIKAIAKHOZ 5 olvasása
Megosztás
Összes fordítás összehasonlítása: PÁL ELSŐ LEVELE A TESSZALONIKAIAKHOZ 5:12-28
Ments el igeverseket, olvass offline, nézz tanítási videókat és egyebeket!
Kezdőoldal
Biblia
Olvasótervek
Videók