A zsoltárok könyve 22:1-21

Istenem, ó, Istenem, miért hagytál egyedül? Oly távol vagy, miért nem mentesz meg? Nem hallod segélykiáltásomat?! Istenem, segítségért kiáltok nappal, kiáltok hozzád éjjel is, de nem felelsz! Istenem, te vagy a Szent, te vagy a Király! Izráel dicséretei vesznek körül trónodon! Benned bíztak őseink, rád támaszkodtak, és te megmentetted őket. Hozzád kiáltottak segítségért, és megmenekültek ellenségeiktől. Hittek és nem csalódtak benned. De én féreg vagyok, nem ember! Undorodik tőlem, csúfol és gyaláz mindenki! Aki csak lát, gúnyolódik rajtam, fejét csóválja, és nyelvét ölti rám. Azt mondják: „Most hívd az Örökkévalót segítségül! Majd csak megment téged! Ha tényleg annyira kedvel, biztosan megszabadít!” Istenem, te vagy, aki anyám méhéből kihozott! Te biztattál, amíg ő szoptatott! Te vettél a karjaidba, születésemtől fogva te vagy Istenem! Ne légy messze tőlem, mert közel a veszedelem, és nincs, aki segítsen! Dühös bikák vettek körül, bekerítettek a básáni bivalyok! Tátott szájjal rohantak rám, mint zsákmányra az ordító oroszlán. Olyanná lettem, mint a kiöntött víz: minden erőm elhagyott! Csontjaim kificamodtak, szívem megolvadt, mint a viasz. Szájam kiszáradt, mint a cserép, nyelvem ínyemhez tapadt. Bizony, a halál porába fektettél engem! Kutyák gyűltek körém, a gonoszok csapata bekerített, átszúrták kezemet, lábamat. Csontjaim mind kilátszanak, ők meg csak néznek és bámulnak rám! Ruháim elosztják maguk között, köntösöm kisorsolják. Örökkévaló, ne légy messze tőlem! Te vagy erőm, siess segítségemre! Mentsd meg életem a kard élétől, lelkem a kutyák körme közül! Szabadíts ki az oroszlán torkából! A bivalyok szarvait látom, de tudom, hogy meghallgattál engem!