Márk evangéliuma 1:1-15

Márk evangéliuma 1:1-15 EFO

Ez az örömhír kezdete, amely Jézus Krisztusról, Isten Fiáról szól. Így van ez megírva Ézsaiás próféta könyvében: „Elküldöm előtted hírnökömet, aki majd utat készít neked.” „Egy hang kiált a pusztában: »Készítsetek utat az Örökkévalónak, készítsetek számára egyenes utat!«” Bemerítő János megjelent a pusztában, és bemerítette az embereket. Hirdette nekik, hogy változtassák meg a gondolkodásukat és az életüket, merítkezzenek be, Isten pedig megbocsátja a bűneiket. Júdea tartományából és Jeruzsálemből az egész nép kiment Bemerítő Jánoshoz. Megvallották bűneiket, ő pedig bemerítette őket a Jordán folyóba. Bemerítő János teveszőrből készült ruhát viselt, és a derekán bőrövet hordott. Sáskát, meg vadmézet evett. Mindenkinek ezt hirdette: „Jön majd valaki, aki sokkal hatalmasabb nálam. Még arra sem vagyok méltó, hogy lehajoljak, mint a szolgája, és a saruját levegyem a lábáról. Én csak vízbe merítelek be, de ő a Szent Szellembe fog bemeríteni titeket.” Abban az időben történt, hogy Jézus eljött a galileai Názáretből Bemerítő Jánoshoz, aki bemerítette őt a Jordán folyóba. Amint Jézus feljött a vízből, látta, hogy megnyílik a Menny, és a Szent Szellem galamb formájában leszáll rá. Akkor hang hallatszott a Mennyből: „Te vagy a Fiam, szeretlek téged, és gyönyörködöm benned!” Jézust ezután azonnal kivitte a Szent Szellem a pusztába, ahol negyven napot töltött, s ezalatt a Sátán többször is próbára tette. Angyalok gondoskodtak Jézusról, és vadállatok voltak körülötte. Miután Bemerítő Jánost börtönbe zárták, Jézus Galileába ment. Isten örömüzenetét hirdette: „Eljött az idő, Isten Királysága megérkezett! Változtassátok meg a gondolkodásotokat, az életeteket, és higgyetek az örömhírben!”

Ingyenes olvasótervek és áhítatok a következő témában: Márk evangéliuma 1:1-15