Zakariás a saját papi csoportjában szolgált Isten előtt a Templomban. Történt egyszer, hogy amikor az ő csoportjára került a sor, a szokásos sorshúzás őt jelölte ki, hogy bemenjen az Örökkévaló Templomába, és ott illatáldozatot mutasson be.
Miközben Zakariás a Templomban az áldozati szertartást végezte — a nép pedig kint imádkozott —, az Örökkévaló egyik angyala megjelent az illatáldozati oltár jobb oldalán. Zakariás nagyon megdöbbent, és félelem fogta el.
Az angyal azonban így bátorította: „Ne félj Zakariás, mert Isten meghallgatta az imádságodat! Feleséged, Erzsébet fiút fog szülni neked, akit nevezz Jánosnak! Megszületésekor ujjongó öröm tölt be téged, és sokan fognak veled együtt örülni a megérkezésének, mert ez a fiú Isten nagy embere lesz! Nem szabad bort vagy más részegítő italt innia, és már az édesanyja méhétől kezdve be fogja tölteni a Szent Szellem. Izráel népéből sokakat visszatérít majd az Örökkévalóhoz, Istenükhöz. Ez a fiú az Úr előtt fog menni az Illés szellemével és erejével, hogy az apák szívét a gyermekeikhez fordítsa, hogy az engedetleneket bölcs és igazságos gondolkozásúvá tegye, és hogy az Örökkévaló számára felkészítse a népet.”
Zakariás így válaszolt az angyalnak: „Hogyan bizonyosodhatok meg felőle, hogy mindez valóban be fog teljesedni, hiszen öreg vagyok, és feleségem is idős már.”
Az angyal azt felelte: „Én Gábriel vagyok, aki mindig Isten előtt állok, hogy szolgálatára legyek. Ő küldött hozzád, hogy beszéljek veled, és elhozzam ezt az örömhírt. De jól jegyezd meg: most megnémulsz, és mindaddig nem tudsz beszélni, amíg ez meg nem történik, mivel nem hittél a szavamnak. Amit pedig mondtam, az a maga idejében maradéktalanul be fog teljesedni.”
Az emberek ezalatt várták Zakariást, és csodálkoztak, hogy miért marad olyan sokáig a Templomban. Amikor végre kijött, nem tudott egy szót sem szólni, csak a kezével intett. Ekkor megértették, hogy látomást látott. Amikor pedig letelt a szolgálata, hazament.