Történt pedig egyszer, hogy amikor csoportjának beosztása szerint papi szolgálatot végzett az Isten előtt, a papi szolgálat szokott módja szerint, sorsolással őt jelölték ki arra, hogy bemenjen az Úr templomába, és bemutassa a füstölőáldozatot. A nép egész sokasága pedig kint imádkozott a füstölőáldozat órájában. Ekkor megjelent neki az Úr angyala, és megállt a füstölőáldozati oltár mellett jobb felől. Zakariás amikor ezt meglátta, megrettent, és félelem szállta meg. De az angyal így szólt hozzá:
„Ne félj, Zakariás,
meghallgatásra talált a te könyörgésed:
feleséged, Erzsébet fiút szül neked,
és Jánosnak fogod őt nevezni.
Örülni fogsz, boldog leszel,
és sokan örülnek majd az ő születésének,
mert nagy lesz ő az Úr előtt;
bort és részegítő italt nem iszik,
és már anyja méhétől fogva megtelik Szentlélekkel,
Izráel fiai közül sokakat megtérít
az Úrhoz, az ő Istenükhöz,
és őelőtte jár az Illés lelkével és erejével,
hogy az atyák szívét a gyermekekhez,
és az engedetleneket az igazak lelkületére térítse,
hogy felkészült népet állítson az Úr elé.”
Zakariás így szólt az angyalhoz: „Miből tudom meg ezt? Hiszen én már öreg ember vagyok, feleségem is előrehaladott korú.” Az angyal pedig így válaszolt: „Én Gábriel vagyok, aki az Isten színe előtt állok. Elküldött engem, hogy beszéljek veled, és meghozzam neked ezt az örömhírt. De íme, amiért nem hittél szavaimnak, amelyek pedig be fognak teljesedni a maguk idejében, most megnémulsz, és egészen addig nem tudsz megszólalni, amíg mindezek végbe nem mennek.”
A nép várta Zakariást, és csodálkozott, hogy késik a templomban. Amikor mégis kijött, nem tudott velük beszélni. Ebből rájöttek, hogy látomást látott a templomban. Ő pedig csak integetett nekik, de néma maradt.
Amikor leteltek papi szolgálatának napjai, hazament.