Mózes harmadik könyve 16

16
Az Engesztelő Áldozat
1Áron fiai közül ketten#16:1 ketten Lásd 3Móz 10:1–2. meghaltak, amikor áldozatot mutattak be az Örökkévalónak. 2Ezután az Örökkévaló szólt Mózesnek: „Mondd meg a testvérednek, Áronnak, hogy nem léphet be akármikor a Szentek Szentjébe, a függönyön túlra, ahol a Szövetségláda fedele fölött megjelenek a felhőben. Ha nem a megfelelő módon és időben lép be oda, meg fog halni.
3Amikor Áronnak be kell jönnie a Szentek Szentjébe, akkor előbb fel kell áldoznia az Örökkévalónak egy fiatal bikát bűnért való áldozatul és egy kost égőáldozatul. 4Áron először mossa meg egész testét, majd vegye föl a szent öltözetet: nadrágja, köntöse, öve és süvege is lenvászonból legyen.
5Izráel egész közössége hozzon az Örökkévalónak két kecskebakot vétekáldozatnak és egy kost égőáldozatnak, s ezeket adják Áronnak.
6Azután mutassa be Áron a bűnért való áldozatra szánt bikát saját magáért az Örökkévalónak. Így szerezzen engesztelést#16:6 szerezzen engesztelést Az engesztelés, vagyis a bűntől való megtisztítás eredeti kifejezése azt jelenti: „letakarni”, „eltakarni”, „valakinek a bűneit eltörülni”. A 11., 16., 17. és 34. versekben is. önmagáért és családjáért.
7Azután pedig vigye a két bakot az Örökkévaló elé, a Találkozás Sátorának bejáratához, 8és sorshúzással jelölje ki az egyiket az Örökkévalónak, a másikat Ázázélnek.#16:8 Ázázél Ez azt jelenti: „bűnbak” vagy „az Istennek szánt bak” vagy „a démonnak szánt bak”. A 10. és 26. versben is.
9Amelyik bak az Örökkévalónak jutott, azt áldozza föl Áron az Örökkévalónak bűnért való áldozatul. 10A másik bakot pedig, amely Ázázélnek jutott, Áron állítsa elevenen az Örökkévaló elé, majd űzze el a pusztába, Ázázél számára — így szerezzen engesztelést vele.
11Áron tehát a következők szerint készítse el a bikát bűnért való áldozatul az Örökkévalónak saját magáért, hogy engesztelést szerezzen önmagáért és családjáért: először vágja le a bikát, és fogja fel a vért. 12Azután töltse meg a szenes-serpenyőt izzó parázzsal az Örökkévaló előtti oltárról, és vegyen két tele maroknyi porrá tört illatos füstölőszert, majd vigye be a függönyön túl, a Szentek Szentjébe. 13Ott, az Örökkévaló jelenlétében szórja rá a füstölőszert a parázsra, hogy annak füstje borítsa be a Szövetségláda fedelét. Ezt tegye Áron, hogy ott, helyben meg ne haljon. 14Azután vegye a bika vérét, az ujját mártsa bele, és hintsen abból hétszer az ujjával a Szövetségláda fedelének elejére és a Szövetségláda előtt, a földre is.
15Ezután Áron vágja le a nép bűnéért való áldozati bakot, amely a népért van, és annak vérét is vigye be a függönyön túl, a Szentek Szentjébe. Majd ebből is hintsen a Szövetségláda fedelére és a láda elé — ugyanúgy, mint a bika vérével tette. 16Így tisztítsa meg Áron a Szentek Szentjét Izráel népének tisztátalanságaitól, szándékos törvényszegéseitől és összes egyéb vétkeitől. Hasonlóképpen tisztítsa meg a Találkozás Sátorának többi részét is, hiszen az egész sátor a tábor közepén áll, körülvéve a nép tisztátalanságaival.
17Amikor Áron bemegy a Találkozás Sátorába, hogy elvégezze az engesztelés szertartását, rajta kívül senki más nem tartózkodhat ott. Nem is léphet be oda senki más, amíg Áron ki nem jön onnan — miután saját magáért, családjáért és Izráel egész közösségéért engesztelést szerzett. 18Azután Áron menjen ki az oltárhoz, amely az Örökkévaló előtt van, és a bika meg a bak vérével kenje meg körös-körül az oltár szarvait — így tisztítsa meg azt. 19Utána hintsen az oltárra hétszer a vérből az ujjával — így tisztítsa meg azt Izráel népe tisztátalanságától, és így szentelje meg azt.
20Miután Áron befejezte a Szentek Szentjének, a Találkozás Sátorának és az oltárnak megtisztítását, vezesse elő a másik bakot, amely élve maradt. 21-22Tegye mindkét kezét a bak fejére és vallja meg fölötte Izráel népének vétkeit, törvényszegéseit és egyéb bűnös tetteit — így helyezze azokat a bűnbakra. Azután egy arra kijelölt ember vigye ki a bűnbakot a lakatlan sivatagba, és ott engedje el. Így a bűnbak fogja viselni ezeket a bűnöket, és magával viszi azokat a kietlen pusztaságba.
23Áron menjen be a Találkozás Sátorába, vesse le a szent öltözetet, amelyet akkor vett magára, amikor a Szentek Szentjébe bement, és hagyja ott. 24Mossa meg egész testét vízzel a szent helyen, majd vegye fel a saját ruháit, és úgy menjen ki onnan. Azután mutassa be az égőáldozatokat saját magáért, azután a népért. Így szerezzen engesztelést magáért és a népért. 25Égesse el az oltár tüzén a bűnért való áldozat zsíros részeit is.
26Az az ember, aki az Ázázélnek szánt bakot kivitte a pusztába, mossa ki ruháit, fürödjön meg, és csak azután térjen vissza a táborba.
27A levágott bűnért való áldozati bika és bak testét vigyék ki a táboron kívülre, és ott bőrükkel, húsukkal és ganéjukkal együtt égessék el teljesen. Ezeknek az állatoknak a vérét vitte be a főpap a Szentek Szentjébe, hogy azzal engesztelést szerezzen. 28Az a személy, aki ezeket elégette, szintén mossa ki ruháit, fürödjön meg, és csak azután térjen vissza a táborba.
29-30Örökké érvényes rendelkezés ez a számotokra: a hetedik hónap tizedik napján böjtöljetek és tartóztassátok meg magatokat#16:29 böjtöljetek… magatokat Szó szerint: „alázzátok meg magatokat.” A 31. versben is.. Se ti ne végezzetek semmiféle munkát, se a közöttetek lakó idegenek, mert ezen a napon szerez számotokra engesztelést a főpap, hogy megtisztítson benneteket. Így fogtok az Örökkévaló előtt megtisztulni összes bűneitektől ezen a napon. 31Ez a nap legyen nagyon szent a számotokra! Böjtöljetek, tartóztassátok meg magatokat, és egyáltalán ne végezzetek semmiféle munkát ezen a napon! Örök törvény legyen ez a számotokra.
32Ugyanígy végezze az Engesztelő Áldozat szertartását az a főpap is, aki majd az apja, Áron helyébe lép, amikor felszentelik és fölkenik a szent olajjal. Ő is ugyanazt a szent lenvászon öltözetet viselje, 33és így végezze el az engesztelés szertartását, vagyis a Szentek Szentjének, a Találkozás Sátorának és az oltárnak megtisztítását. Így szerezzen engesztelést a papokért és Izráel egész közösségéért. 34Örökké érvényes rendelkezés ez számotokra: minden évben egyszer így kell megtisztítanotok a szent helyet, és engesztelést szereznetek Izráel népe számára.”
Mózes tehát elmondta ezeket Áronnak, aki mindent annak megfelelően úgy tett, ahogyan az Örökkévaló parancsolta.

Jelenleg kiválasztva:

Mózes harmadik könyve 16: EFO

Kiemelés

Megosztás

Másolás

None

Szeretnéd, hogy a kiemeléseid minden eszközödön megjelenjenek? Regisztrálj vagy jelentkezz be