Jób könyve 33:8-27

Jób, te azt mondtad, s ezt saját fülemmel hallottam: »Tiszta vagyok és ártatlan, nem terhel semmi bűn, lelkiismeretem tiszta, nem tettem semmi rosszat, Isten mégis ellenem fordult, úgy bánik velem, mint ellenségével! Kalodába zárta lábamat, szemmel tartja minden lépésemet.« Lásd, azt mondom, ebben nincs igazad, mert Isten nagyobb az embernél! Azért perelsz vele, mert nem ad számot neked, s kérdéseidre nem felel? Pedig szól hozzánk Isten sokféleképpen, szól, nem csak egyszer, de többször is! Csakhogy nem értjük, vagy nem törődünk vele! Szól hozzád álmodban, éjjeli látomásban, mikor mély álom száll rád, vagy mikor ébredezel. Megnyitja füledet ilyenkor, majd figyelmeztetését megpecsételi jelekkel, hogy ha rosszat tervezel, eltérítsen attól, hogy visszatartson a büszkeségtől, hogy megóvja lelked a haláltól, életed a gyilkos dárdadöféstől. Szól hozzád, mikor betegen fekszel, mikor fájdalommal fegyelmez, és csontjaidban érzed a figyelmeztetést. Mikor már a kenyeret sem kívánod, kedvenc ételedtől is undorral fordulsz el, mikor annyira lesoványodsz, hogy csontjaid is kilátszanak, mikor lelked már közeleg a pusztítóhoz, életed ahhoz, aki azt majd kioltja. Akkor, ha van melletted magyarázó angyal, egy az ezer közül, hogy megmutassa az igazsághoz vezető utat, akkor Isten megkönyörül rajtad, és azt mondja: »Szabadítsd meg őt a haláltól, mert váltságdíjat találtam számára!« Akkor tested megújul, ismét megerősödsz, s újra kezded fiatalságodat. Imádkozol, Isten újra kegyelmébe vesz, örömmel járulsz elébe, ő helyreállít, és megint magához fogad. Te pedig énekelve mondod az embereknek: »Bizony vétkeztem, és letértem az igaz útról, Isten mégsem büntetett meg, pedig megérdemeltem volna.