Ézsaiás próféta könyve 3

3
1Értsétek meg, Uram, az Örökkévaló, a Seregek Ura hamarosan elveszi Júda népétől mindazt, amire támaszkodtak, és Jeruzsálemből, amiben lakosai bíztak!
Elveszi a kenyeret és a vizet,
2a hős harcosokat és katonákat,
bírákat és prófétákat,
jövendőmondókat és a véneket,
3elveszi a katonai és polgári vezetőket,
a tanácsadókat, mesterembereket és varázslókat.
4„Helyettük kamaszokat adok nekik fejedelmekül,
akik majd felelőtlenül és önzőn uralkodnak rajtuk.”
5Nyomorba süllyed a nép,
egyik a másikat nyomorgatja,
mind erőszakoskodnak egymással,
az ifjú tiszteletlenül az idősre támad,
a közember a vezetők ellen lázad.
6Akkor így biztatja testvér a testvérét:
„Neked még van egy jó ruhád,
légy a fejedelmünk, vezérünk!
Rád bízzuk ezt a romhalmazt,
vállald el hát a vezetést!”
7De az így kiált fel:
„Nem leszek én a gondviselőtök!
Sem ruha, sem kenyér nincs a házamban,
nem leszek én a vezéretek!”
8Bizony, megromlott Jeruzsálem,
Júda népe lezüllött!
Az Örökkévaló ellen fordultak szavaikkal és tetteikkel,
s ellene lázadtak, hogy haragra ingereljék.
9Személyválogatásuk ellenük tanúskodik,
kérkednek bűneikkel, mint Sodoma lakói,
már nem is szégyenkeznek!
Jaj nekik, mert saját fejükre hozzák a bajt,
amit megérdemeltek!
10Mondjátok meg az igazaknak,
hogy nekik jó soruk lesz,
mert tetteik gyümölcsét élvezhetik!
11De jaj a vétkeseknek,
mert gonoszságukért megfizetnek nekik!
12Jaj népem! Elnyomóid gyermekek,
és asszonyok uralkodnak rajtad!
Vezetőid tévútra vezetnek,
mert maguk is utat tévesztettek.
13Bírói székéből feláll az Örökkévaló,
hogy pereljen, és megítélje a népeket.
14Népe vezetőin számon kéri vétkeiket:
„Letaroltátok a szőlőt#3:14 szőlőt Valószínűleg jelképesen értendő: Júda országát és népét jelenti. A Szentírásban a szőlőskert sok helyen szerepel Isten népe jelképeként. az utolsó szemig!
Házaitokban szegényektől rablott zsákmányt rejtegettek!
15Hogy meritek letaposni népemet,
porba tiporni szegényeit?!”
Ezt mondja Uram, az Örökkévaló, a Seregek Ura.
16Ezt mondja az Örökkévaló:
„Sionban a leányok elbizakodtak,
az asszonyok fenn hordják orrukat!
Kihívóan tekintgetnek körül,
tipegve járnak,
csilingelnek lábkarikáikkal.”
17Emiatt Uram, az Örökkévaló megszégyeníti őket:
Sion leányainak fejét kopaszra nyírják,
asszonyait csupaszra vetkőztetik.
18Bizony akkor elveszi tőlük Uram minden drága díszüket, ékszerüket: lábpereceket, fejékeket és holdacskás nyakláncokat, 19fülbevalókat, karpereceket és fátylakat, 20kendőket, lábra való láncokat, illatszereket, díszes öveket és amuletteket,#3:20 amulett Apró tárgy, amelyet a pogányok a nyakukba vagy a karjukra kötve hordtak, mert varázserőt tulajdonítottak nekik (pl. hogy megvédik tulajdonosukat a betegségtől). 21gyűrűket és orrpereceket, 22díszes ruhákat, köntösöket és erszényeket, 23tükröket, selyemingeket, turbánokat és vállkendőket.
24Akkor majd a parfümillat helyett
bűzt éreznek,
díszes öv helyett
a derekukon kötelet hordanak,
az elegáns frizura helyén
kopaszság#3:24 kopaszság Az ókorban a rabszolgákat kopaszra nyírták. lesz,
a drága ruhák helyett
zsákba#3:24 zsákba A gyászolás külső jele sokszor a zsákba öltözés volt. öltöznek.
Bizony, arcfesték helyett
a szolgaság bélyegét viselik majd bőrükön!
25Fiaidat kard öli meg,
vitézeid harcban esnek el, Jeruzsálem!
26Kapuid romlásukat gyászolják,
te magad pedig a porban ülsz majd,
sorsodon sírva-keseregve.

Kiemelés

Megosztás

Másolás

None

Szeretnéd, hogy a kiemeléseid minden eszközödön megjelenjenek? Regisztrálj vagy jelentkezz be