Ezékiel próféta könyve 1

1
Bevezetés
1Amikor harminc éves lettem, a negyedik hónap ötödik napján megnyílt a Menny, és látomásokat láttam, amelyek Istentől származtak. Ekkor a száműzetésben#1:1 száműzetés Ezékiel a száműzetésbe hurcolt júdeai foglyok első csoportjával került Babilóniába Kr.e. 597-ben. élők között voltam, a Kebár folyó partján, Babilóniában. 2Ez Jójákin király fogságának az ötödik évében#1:2 ötödik évében Vagyis Kr.e. 593-ban. történt. 3Ekkor érkezett meg az Örökkévaló szava Ezékiel paphoz, aki Búzi fia volt. Igen, kétségtelenül az Örökkévaló szólt hozzá, ott a káldeusok földjén#1:3 káldeusok földje Babilónia egyik része., a Kebár folyó mellett, és az Örökkévaló helyezte rá a kezét.
Isten trónja
4Ezt láttam: észak felől viharos szél fújt, és nagy zivatarfelhő közeledett, amelyben egymást érték a villámok. Körülötte világosság ragyogott, a belsejében pedig tűz égett, amelyből aranyszínű fény sugárzott, olyan, mint az olvasztott fém ragyogása. 5A tűz belsejéből négy mennyei teremtmény formája bontakozott ki. Alakjuk emberhez hasonlított, 6de mindegyiknek négy szárnya és négy különböző arca volt. 7Lábaik egyenesek voltak, de a borjú patájához hasonló lábfejben végződtek, és úgy ragyogtak, mint a fényesre csiszolt bronz. 8Mind a négy oldalukon emberi karjuk és kezük volt a szárnyuk alatt. Mind a négy teremtménynek ugyanolyan arcai és szárnyai voltak, 9és kiterjesztett szárnyaik egymáshoz értek. Amikor mozogtak, mindig egyenesen előre haladtak, valamelyik arcuk irányába, nem kellett fordulniuk.
10Elölről emberi arcuk, jobbról oroszlán-arcuk, balról bika-arcuk, hátul pedig sas-arcuk volt. 11Ilyennek láttam az arcukat. Két szárnyukat fölfelé kiterjesztették, ezekkel egymáshoz értek, két másik szárnyukkal pedig eltakarták a testüket. 12Mindegyikük egyenesen előre haladt, arra, amerre a szellem vezette őket, s közben nem fordultak sem jobbra, sem balra. 13Ezek a teremtmények úgy ragyogtak, mint az izzó parázs.
Négyük között, a középen mintha égő fáklyák lobogtak volna. Ezek ide-oda cikáztak a teremtmények között, ahol a tűz a legerősebben ragyogott, s ahonnan időnként villámok csaptak ki. 14A négy teremtmény együtt mozgott: oly sebesen cikáztak ide-oda, mint a villám.#1:14 A négy… villám Vagy: „A négy teremtmény között valami villámhoz hasonló fény cikázott ide-oda.”
15Ahogy néztem őket, észrevettem, hogy mindegyikük lába mellett egy-egy kerék látható. 16Ezek a kerekek mintha ragyogó aranysárga fényű drágakőből készültek volna: egyformák voltak, és mindet úgy szerkesztették, hogy a belsejében egy másik kerék is látszott. 17Mind a négy teremtmény megfordulás nélkül minden irányban tudott mozogni. 18Mind a négynek még a hátát is mindenütt szemek borították. Milyen fenségesek és félelmetesek voltak!
19-20Amikor valamerre elmozdultak, a mellettük lévő kerekek is szorosan velük együtt haladtak. Amikor a teremtmények felrepültek, a kerekek is velük együtt repültek, mert ezeknek a teremtményeknek a szelleme a mellettük lévő kerekekben volt. Mindig arra mozdultak, amerre a szellem akarta. 21Ha a teremtmények továbbmozdultak, a kerekek is velük együtt haladtak, ha ők megálltak, a kerekek is, ha ők felrepültek, a kerekek is, mert ezeknek a teremtményeknek a szelleme a mellettük lévő kerekekben volt.
22A fejük fölött kristály-boltozathoz#1:22 boltozat Ez a szó fordul elő az 1Móz 1:6–7-ben is az eredeti szövegben. hasonló mennyezet látszott. 23A boltozat alatt mindegyik teremtmény két szárnyát kiterjesztette úgy, hogy az éppen összeérjen a mellette lévő teremtmények szárnyával. Másik két szárnyával a pedig a saját testét takarta be.
24Amikor a teremtmények mozogtak, a szárnyuk olyan hangot keltett, mint a tengerparti hullámok zúgása, vagy mint a Mindenható Isten hangja, vagy egy nagy sokaság morajlása. Amikor megálltak, leeresztették szárnyaikat.
25Azután hangot hallottam a fölöttük lévő mennyezet felől — ekkor ők megálltak, és leeresztették szárnyaikat. 26A boltozat fölött kék színű drágakőhöz hasonló királyi trónushoz hasonlót láttam. Ezen ült valaki, akinek alakja emberhez hasonlított. 27Derekától fölfelé mintha a belsejében tűz égett volna, amelyből aranyszínű fény sugárzott, és ragyogás vette körül. Derekától lefelé szintén égő tűzhöz hasonlított, amelyet ragyogó fényözön övezett. 28Ez a ragyogás, amely a trónon ülőt körülvette, a szivárványhoz hasonlított, amely eső után szokott feltűnni a felhőkön. Ilyennek láttam az Örökkévaló dicsőségének formáját. Amikor felfogtam, hogy mit látok, arcomra estem előtte. Azután egy hang szólt hozzám.

Jelenleg kiválasztva:

Ezékiel próféta könyve 1: EFO

Kiemelés

Megosztás

Másolás

None

Szeretnéd, hogy a kiemeléseid minden eszközödön megjelenjenek? Regisztrálj vagy jelentkezz be