Azt kérem, hogy Urunk, Jézus Krisztus Istene, a dicsőséges Atya-Isten töltsön be titeket a Szent Szellemmel, aki bölccsé tesz, kijelenti és igazán megismerteti veletek Istent. Azt kérem Istentől, hogy nyissa meg szívetek szemét, hogy fel tudjátok fogni, milyen reménységre hívott el titeket, és milyen dicsőséges az a hatalmas örökség, amit Isten a saját szent népének szánt. Imádkozom, hogy megtudjátok, milyen mérhetetlenül nagy Isten ereje, amely hatékonyan működik bennünk, hívőkben. Ugyanez az erő mutatkozott meg akkor is, amikor az Atya feltámasztotta Krisztust a halálból, és a Mennyben a jobbjára ültette. Így lett Krisztus sokkal hatalmasabb, mint az összes uralkodó, hatalmasság, erő vagy király, vagy bármilyen más hatalom — de nemcsak a jelenlegi, hanem a következő korokban is. Isten tehát mindent Krisztus lába, vagyis a hatalma alá helyezett. Ugyanakkor mindenekfelett Krisztust tette „fejévé” az Eklézsiának, amely viszont a „teste” Krisztusnak. Az Eklézsiát minden tekintetben Krisztus tölti be és teszi teljessé — mint ahogyan minden mást is ő tesz teljessé és befejezetté.
Pál levele az efezusiakhoz 1 olvasása
Megosztás
Összes fordítás összehasonlítása: Pál levele az efezusiakhoz 1:17-23
5 Days
When Jesus announced the start of his ministry, he used the words of Isaiah 61. His mission, he declared was to bring good news to the poor; releasing the captive, binding up the broken hearted, comforting those who mourn. But what does good news look like?
21 Days
In the 21 Days to Overflow YouVersion plan, Jeremiah Hosford will take readers on a 3-week journey of emptying themselves of themselves, being filled with the Holy Spirit, and living out an overflowing, Spirit-filled life. It’s time to stop living normally and start living an overflowing life!
26 Napok
Az efézusiakhoz írt levél elmagyarázza, hogyan kell Isten kegyelmében, békéjében és szeretetében járni, a csodálatos magasságokból, hogy mit akar Isten gyermekei számára. Napi utazás az efézusi levélben, miközben hallgatod a hangos tanulmányt, és olvasol válogatott verseket Isten szavából.
8 Napok
Tanuld meg röviden megérteni a Bibliát, miközben naponta hallgatod az „Iránymutatás” hangtanulmányait, és Isten szavából válogatott verseket olvasol. Ez a terv felkészít arra, hogy maximalizálja bibliai ismereteit.
Ments el igeverseket, olvass offline, nézz tanítási videókat és egyebeket!
Kezdőoldal
Biblia
Olvasótervek
Videók