A prédikátor könyve 9

9
Gondolatok az életről és a halálról
1Teljes szívvel rászántam magam, hogy mindezt megvizsgáljam, és arra jutottam, hogy Isten kezében vannak az igazak, a bölcsek és minden, amit tesznek. Azonban senki sem tudja, hogy szeretet, vagy gyűlölet vár-e rá a jövőben.
2De mindenkire ugyanaz a sors vár: mindannyian meghalunk. Meghal az igaz és a gonosz, de meghalnak a jók is, meghal a tiszta és a tisztátalan, meghal, aki áldozik, és az is, aki nem, meghal a jó ember és a bűnös, meghal, aki esküvel tesz fogadalmat, és aki nem esküszik. Bizony, mind meghalunk, nincs kivétel!
3Mindazok között, amik a nap alatt történnek, ez a legrosszabb, hogy mindenki ugyanúgy végzi!
Ráadásul, az ember szíve tele van gonoszsággal, az elméje pedig bolondságokkal, amíg csak él. Azután pedig a halottakhoz megy.
4Mégis, aki egyszer megszületett, amíg csak él, van reménye. Hiszen még egy kutya is többet ér, amíg él, mint egy döglött oroszlán!
5Az élők legalább annyit tudnak, hogy egyszer meg fognak halni, de a halottak már semmit sem tudnak, és már semmiből nincs hasznuk többé — még emléküket is elfelejtik az élők. 6Elfelejtik még azt is, hogy szerették, gyűlölték, vagy irigyelték azokat, akik már meghaltak. Bizony a meghaltak végérvényesen ki vannak rekesztve mindabból, ami a nap alatt történik, miután ők már elmentek.
7Ezért hát egyél-igyál örömmel és jókedvvel, mert ez Isten kedvére van. 8Ruháid legyenek mindig fehérek, és fejedről ne fogyjon el az olaj!#9:8 Ez a vers az ünnepi öltözetre és a lakomákra utal. 9Örülj az életnek feleségeddel együtt, akit szeretsz, és akit Isten adott neked — egész hiábavaló életedben a nap alatt! Hiszen ez a te részed az életben, ezért találj örömöt mindabban, amit teszel, s amiért fáradozol a nap alatt. 10Mindent, amit megtehetsz, vagy meg kell tenned, vidd véghez teljes szívvel és képességeid szerint! Mert a Seolban — ahová menned kell — már nincs sem munka, sem elmélkedés, sem tudás, sem bölcsesség.
11Azt is megfigyeltem, hogy a nap alatt nem a leggyorsabb futó nyeri a versenyt, nem a legerősebb harcos győz a csatában, nem a bölcsek kapják a magas fizetést#9:11 fizetést Szó szerint: „kenyeret” — vagyis a jó megélhetéshez szükséges javakat., nem az értelmeseknek jut a gazdagság, nem a jó szakembereket emelik magas pozícióba, hanem a dolgok alakulása az idő alkalmasságától és a véletlentől függ.
12Sőt, az ember még a közelgő veszedelmet sem veszi észre. Ahogy a halat megfogják a hálóban, vagy a madarat hurokkal, az embert is hirtelen és váratlanul éri a veszedelem.#9:12 A 12. versben nem szerepel a „veszedelem” szó, csak valószínűsíthető, hogy erről van szó, de nincs megnevezve.
A bölcsesség megszabadíthat a veszedelemtől
13Láttam a nap alatt egy példát arra, hogy a bölcsesség mire képes — és ez nagyon fontosnak tűnt. 14Volt egy kis város, amelyben kevés lakó élt. Egyszer egy hatalmas király a seregével megtámadta ezt a városkát, körülvette, és sáncot emelt ellene, hogy megostromolja. 15A városban lakott egy bölcs és szegény férfi, aki bölcsességével megszabadította városát az ellenségtől. A város lakói azonban hamar elfelejtették, hogy mit köszönhetnek ennek a szegény embernek. 16Akkor ezt gondoltam: Lám, a bölcsesség többet ér, mint az erő és hatalom! De aki szegény, azt nem becsülik meg, és nem hallgatnak a szavára, akármilyen bölcs is.
17Jobb a bölcsek halk szavú tanácsára hallgatni,
mint az ostobák vezérének kiabálására.
18Többet ér a bölcsesség,
mint a fegyverek,
de egyetlen bűnös tönkre teheti,
amit a bölcsesség megszerzett.

Jelenleg kiválasztva:

A prédikátor könyve 9: EFO

Kiemelés

Megosztás

Másolás

None

Szeretnéd, hogy a kiemeléseid minden eszközödön megjelenjenek? Regisztrálj vagy jelentkezz be