Az apostolok cselekedetei 27:13-44

Amikor enyhe déli szél támadt, úgy gondolták, hogy szándékukat véghez tudják vinni, ezért felhúzták a horgonyt, és Kréta partjai mentén tovább indultunk. A sziget felől azonban hamarosan viharos szél támadt, és elsodorta a hajót. (Ezt a szelet „Északkeleti”-nek nevezik.) Mivel a széllel szemben a hajó nem tudott tovább haladni, engedtük, hogy a vihar vigye, amerre akarja. Azután egy kis sziget, Kauda partja mellett hajóztunk, ahol nem ért bennünket a szél. Ekkor nagy nehezen biztonságba helyeztük a mentőcsónakot: az emberek felhúzták a hajó fedélzetére, majd a hajót kötelekkel átkötötték. Azután, mivel attól féltek, hogy Szirtisz homokpadjaiba ütközünk, behúzták a vitorlát, és hagyták, hogy a vihar sodorja a hajót. A tenger olyan erősen dobált bennünket, hogy másnap elkezdték a vízbe szórni a rakományt. A következő napon a saját kezükkel dobálták ki a hajó felszerelését is. Mivel több napon keresztül nem láttuk sem a napot, sem a csillagokat, és a vihar egyre erősebb lett, már nem is reméltük, hogy megmenekülünk. Amikor már hosszú ideje senki nem evett semmit, Pál felállt, és azt mondta: „Emberek, mondtam nektek, hogy ne induljunk el Kréta szigetéről. Jobb lett volna, ha hallgattok rám, mert akkor elkerülhettük volna ezt a bajt és veszteséget. Mégis biztatlak benneteket, hogy ne féljetek, mert senki nem hal meg közülünk, csak a hajó fog elpusztulni. Az elmúlt éjjel mellém állt egy angyal, akit hozzám küldött Isten — az én Istenem, akié vagyok, és akit szolgálok. Ezt mondta nekem: »Ne félj, Pál, mert neked a császár elé kell állnod! Nézd, Isten neked ajándékozta és megmenti azoknak az életét is, akik veled együtt hajóznak.« Ezért szedjétek össze a bátorságotokat, férfiak, mert én bízom Istenben, hogy minden pontosan úgy lesz, ahogy mondta. Egy szigeten fogunk partot érni.” Már a tizennegyedik éjszakát töltöttük az Adriai-tengeren, egyre csak hánykolódva, céltalanul. Éjfél körül a matrózok gyanították, hogy valamilyen szárazföld van a közelben. Megmérték a víz mélységét, és látták, hogy körülbelül 40 méter. Kis idő múlva újra megmérték, és ekkor már csak 30 méter volt. Mivel attól féltek, hogy a sziklás parton esetleg zátonyra futunk, a matrózok négy horgonyt vetettek ki a hajó hátsó részéből, és várták a reggelt. Azután leeresztették a tengerre a mentőcsónakot. Úgy tettek, mintha a hajó orrából akarnák a horgonyt kivetni, de valójában el akartak szökni. Pál figyelmeztette a századost és a többi katonát: „Ha a matrózok nem maradnak a hajón, ti sem menekülhettek meg.” Ezért a katonák elvágták a mentőcsónak köteleit, és hagyták, hogy az a vízbe essen. Mielőtt hajnalodni kezdett, Pál mindenkit biztatott, hogy egyen valamit. Azt mondta: „Ez már a tizennegyedik nap, hogy éhesen várakoztok, és semmit nem esztek. Most kérlek benneteket, egyetek valamit, mert ez is kell az életben maradáshoz! Mind meg fogunk menekülni, senkinek nem vész el még egy hajszála sem.” Miután ezt mondta, kenyeret vett elő, és mindannyiuk előtt hálát adott Istennek, azután megtörte, és enni kezdett. Ekkor mindenki felbátorodott, és evett. Összesen kétszázhetvenhatan voltunk a hajón. Miután eleget ettünk, a tengerbe szórtuk a gabonát, hogy ezzel is könnyítsünk a hajón. Amikor megvirradt, a matrózok látták a partot, de nem tudták, hová jutottunk. Észrevettek egy homokos öblöt, és elhatározták, hogy ha lehet, itt viszik partra a hajót. Ezért elvágták a horgonyok köteleit, és a horgonyokat a tengerben hagyták. Meglazították a kormánylapátok tartóköteleit, és az első vitorlát a szél felé fordították. Így a hajó elindult a part felé, de hamarosan ráfutott egy víz alatti homokpadra, és megfeneklett. Az orra belefúródott a homokba és meg se mozdult, a hátsó részét pedig darabokra tördelték a hullámok. A katonák elhatározták, hogy minden rabot megölnek, nehogy valaki kiússzon, és megszökjön. De Juliusz százados meg akarta menteni Pál életét, ezért nem engedte, hogy megöljék a foglyokat. Megparancsolta, hogy először azok ugorjanak a tengerbe, akik tudnak úszni, és igyekezzenek a partra, a többiek meg deszkákba, vagy a széttört hajó darabjaiba kapaszkodjanak. Így azután a hajóról mindenki baj nélkül partot ért. Senki nem veszett oda.