A krónikák második könyve 24

24
Jóás, Júda királya
(2Kir 12:1–21)
1Jóás hét éves volt, amikor király lett, és negyven évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyja a Beérsebából való Cibjá volt. 2Amíg Jójádá főpap élt, Jóás mindig azt tette, amit az Örökkévaló helyesnek tartott. 3Jójádá megházasította Jóást, két feleséget szerzett neki, akiktől a királynak fiai és leányai születtek.
4Ezután Jóás elhatározta, hogy felújíttatja az Örökkévaló Templomát. 5Összehívta hát a papokat és a lévitákat, és ezt mondta nekik: „Menjetek, járjátok be Júda városait, és gyűjtsétek be azt a pénzt, amit egész Izráelben mindenkinek évről-évre fizetnie kell! Fordítsátok Istenetek házának kijavítására! Rajta legyetek, hogy ezt hamar elvégezzétek!”
De a léviták nem igyekeztek teljesíteni ezt a feladatukat. 6Ezért a király hívatta Jójádát, a főpapot, és felelősségre vonta: „Miért nem követelted meg a lévitáktól, hogy begyűjtsék Júdából és Jeruzsálemből azt az adót, amelyet Mózes, az Örökkévaló szolgája és Izráel közössége megállapított a Szent Sátor számára?!”
7Ataljának, annak az istentelen asszonynak a fiai előzőleg kirabolták Isten házát, és a Baálok tiszteletére fordították mindazt, ami az Örökkévaló házának volt szentelve.
8Akkor a király parancsára készítettek egy ládát, és elhelyezték azt az Örökkévaló Templomának a kapuja elé. 9Majd kihirdették egész Júdában és Jeruzsálemben, hogy mindenki hozza be, és dobja a ládába az Örökkévaló számára azt az adót, amelyet Mózes, az Isten szolgája parancsolt Izráelnek még a pusztában. 10Ezt a rendelkezést minden vezető és az egész nép is örömmel fogadta. Behozták az adópénzt, és beledobták a ládába, amely egészen megtelt. 11Amikor a léviták látták, hogy már sok pénz van benne, bevitték a ládát a király tisztviselőihez. A király írnoka és a főpap egyik szolgája kiürítették a ládát, amelyet ezután visszatettek a helyére. Ezt napról-napra így folytatták, és sok pénz gyűlt össze, 12amelyet a király és Jójádá átadott a Templom felújításával megbízott vezetőknek. Azok pedig kőfaragókat, ácsokat, vas- és bronzműves mestereket bíztak meg az Örökkévaló háza javításával.
13Így hát a mesteremberek keze alatt jól haladt a felújítás munkája. Isten házát az eredeti formájában állították helyre és erősítették meg. 14Amikor a munkát befejezték, a maradék pénzt visszahozták a király és Jójádá elé. Ők pedig abból a szertartásokhoz szükséges eszközöket csináltattak az Örökkévaló házába: ezüst- és aranykanalakat, tálakat és poharakat az áldozatokhoz. Amíg Jójádá élt, folytonosan végezték az égőáldozatokat az Örökkévaló házában.
15Azután Jójádá főpap megöregedett, és az élettel betelve, százharminc éves korában meghalt. 16Dávid városában temették el, a királyok sírja mellett, mert életében sok jót tett Izráel népével, és sokat tett Istenért és az Örökkévaló Templomáért.
17Miután Jójádá meghalt, eljöttek Jóáshoz Júda vezetői, és meghajoltak a király előtt, aki hallgatott rájuk. 18A király és ezek a vezetők nem törődtek az Örökkévalónak, őseik Istenének házával, hanem bálványokat imádtak és az Asera-oszlopokat tisztelték. Ezek miatt a bűneik miatt az Örökkévaló megharagudott Júdára és Jeruzsálemre. 19Azonban mégis prófétákat küldött hozzájuk, hogy visszatérítse őket. A próféták figyelmeztették őket, de azok nem hallgattak rájuk.
20Ezután Isten Szelleme rászállt Zekarjára, Jójádá főpap fiára, aki kiállt a nép elé, és ezt kiáltotta: „Ezt mondja Isten: »Miért vétkeztek az Örökkévaló parancsa ellen?! — Nem válik ez a javatokra! Mivel ti elhagytátok az Örökkévalót, ő is elhagyott titeket!«”
21Erre az emberek összefogtak Zekarjá megölésére. A király kiadta a parancsot, hogy Zekarját kövezzék meg. A nép pedig az Örökkévaló háza udvarában valóban meg is kövezte. 22Jóás király nem törődött vele, hogy mennyi köszönettel tartozott Jójádának, aki szeretettel bánt vele, hanem megölette Zekarját, Jójádá fiát. Zekarjá már halálán volt, amikor így kiáltott: „Látja ezt az Örökkévaló, és számon kéri!”
23A következő év elején Arám hadserege megtámadta Jóás országát. Betörtek Júdába és Jeruzsálembe, megölték a vezetőket, és a hadizsákmányt elküldték Damaszkuszba, a királyuknak. 24Bár az arám hadsereg nem volt nagy, az Örökkévaló mégis kezükbe adta Júda seregét, amely pedig nagyobb volt. Így tudták az arámok legyőzni őket. Azért történt így, mert Jóás és népe elfordult az Örökkévalótól, őseik Istenétől. Így hajtották végre az Örökkévaló ítéletét Jóáson az arámok. 25Amikor az arám sereg elvonult, Jóást súlyos betegen hagyták hátra. Jóás ellen ekkor a szolgái összeesküvést szőttek, és meggyilkolták a királyt a saját betegágyán. Így álltak bosszút rajta Jójádá főpap fiának, Zekarjának a haláláért. Azután eltemették Jóást a Dávid városában, de nem a királyok sírkamrájába.
26Az összeesküvők ezek voltak: Zábád és Jehózábád. Az előbbi egy ammoni asszony, Simeát fia, az utóbbi pedig egy moábi asszony, Simrít fia volt. 27Jóás fiainak története, a Jóás ellen szóló nagy próféciák, és az Isten házának helyreállítása mind meg vannak írva a Királyok Könyvében és annak magyarázataiban. Jóást a halála után a fia, Amacjá követte a trónon.

Kiemelés

Megosztás

Másolás

None

Szeretnéd, hogy a kiemeléseid minden eszközödön megjelenjenek? Regisztrálj vagy jelentkezz be