Sámuel első könyve 17:32-50

aki ezt mondta neki: „Királyom, senki se csüggedjen el Góliát miatt! Szolgád megküzd ezzel a filiszteussal!” De Saul ezt válaszolta: „Ugyan fiam, túl fiatal vagy te ahhoz, hogy kiállj párviadalra ezzel a híres filiszteus harcossal, aki már fiatal kora óta csatákban edződött!” „Uram, szolgád pásztor volt apja juhai mellett a pusztában — mondta Dávid. — Ha egy oroszlán vagy medve elragadott egy-egy juhot a nyájból, utána mentem, leterítettem, és juhomat kiszabadítottam a szájából. Ha pedig a vadállat ellenem támadt, megragadtam a szakállát, és ledöftem. Bizony, szolgád megölte az oroszlánt is, meg a medvét is! Így fog járni ez a körülmetéletlen filiszteus is, amiért gyalázni merészelte az Élő Isten seregét! Az Örökkévaló, aki megmentett engem az oroszlán fogaitól és a medve körmétől, meg fog menteni ennek a filiszteusnak a fegyverétől is!” „Hát jó, nem bánom, küzdj meg vele! Az Örökkévaló őrizzen és segítsen meg téged!” — egyezett bele Saul. Azután elrendelte, hogy Dávidot öltöztessék föl a király saját fegyverzetébe. Ráadták hát Dávidra Saul bronzból készült sisakját és páncélját. Majd Dávid a derekára kötötte Saul kardját, és kipróbálta, hogyan tud mozogni ebben a fölszerelésben. Végül azonban ezt mondta Saulnak: „Nem tudok én ebben a nehéz páncélban szabadon mozogni! Nem vagyok hozzászokva.” Azzal levetette magáról Saul páncélját és fegyvereit. Ehelyett fogta a pásztorbotját, kiválasztott a patakmederből öt sima követ, és a tarisznyájába tette. Majd kezébe vette parittyáját, és kiment a filiszteus elé, hogy megküzdjön vele. Góliát — aki előtt a fegyverhordozója vitte a pajzsát —, egyre közeledett Dávidhoz. Amikor látta, hogy Dávid milyen fiatal, pirospozsgás arcú és szép termetű, mélységesen megvetette és gúnyolni kezdte: „Hát kutya vagyok én, hogy bottal akarsz elkergetni?” — kérdezte Góliát csúfolódva. Majd az isteneit emlegetve gyalázkodó szavakkal szidalmazta Dávidot. „Gyere csak, hadd adjam testedet az égi madaraknak és a mezei vadaknak, hogy azok szaggassanak szét!” — kiáltotta Dávidnak. „Te karddal, lándzsával és dárdával jössz ellenem — mondta Dávid —, én pedig az Örökkévalónak, a Seregek Urának, Izráel serege Istenének nevében megyek ellened, akit te gyaláztál! Az Örökkévaló még ma a kezembe ad, megöllek téged, a fejedet levágom, a filiszteusok seregének hulláit meg az égi madaraknak és a mezei vadaknak adom eledelül. Akkor majd az egész világ megtudja, hogy van Istene Izráelnek. Ez a sokaság is megtudja, hogy az Örökkévalónak nincs szüksége a harcosok kardjára meg lándzsájára, hogy győzelmet adjon annak, akinek ő akar! Hiszen ő dönti el a csata sorsát! Titeket pedig az Örökkévaló most a kezünkbe fog adni!” Góliát felkészült az összecsapásra, és egyre közeledett Dávidhoz, aki viszont futott feléje. Futás közben Dávid kivett egy követ a tarisznyájából, és a parittyáját megforgatva elröpítette. A kő Góliátot éppen homlokon találta, és úgy belemélyedt a fejébe, hogy a filiszteus arccal a földre zuhant. Így győzte le Dávid a filiszteusok bajnokát a parittyájával és egyetlen kővel! Dávidnak még kardja sem volt, mégis leterítette és megölte ellenfelét!