Pál első levele a korinthusiakhoz 5

5
Egy súlyos eset
1Azt a hírt hallottam, hogy szexuális bűnök is előfordulnak köztetek. Sőt, olyan bűn is, amelyre még azok között sincs példa, akik nem ismerik Istent: hogy valaki közületek a mostohaanyjával él együtt. 2Ti meg annyira önteltek vagytok, hogy ez nem is bánt benneteket? Miért nem külditek el magatok közül ezt a férfit? 3Bár én most távol vagyok tőletek, szellemben mégis ott vagyok köztetek. Már el is határoztam, hogy mit kell tenni az ilyen emberrel. Úgy hoztam ezt az ítéletet, mintha ott lennék közöttetek. 4Gyűljetek össze az Úr Jézus nevében, és szellemben én is ott leszek veletek. Akkor Urunk, Jézus hatalmával 5kiszolgáltatjuk a Sátánnak azt a férfit. Ez ugyan most a teste romlását, vagy pusztulását jelenti, azonban szelleme mégis megmenekülhet az Úr Napján.
6Nem helyes, hogy ilyen önteltek vagytok! Nem ismeritek a mondást: „Egy kevés kovásztól is megkel az egész tészta”? 7Tisztítsátok hát ki magatok közül azt a régi „kovászt”, hogy teljesen új „tésztává” legyetek! Olyanok lettetek, mint a kovásztalan kenyér, hiszen Krisztust, a mi páskabárányunkat#5:7 páskabárány A páska-ünnepen a Törvény szerint megölt és feláldozott bárány. Jelképes értelemben Jézusra utal, akit akkor öltek meg, amikor a páskabárányt. már feláldozták! 8Azért a tisztaságnak és az igazságnak kovásztalan kenyerével ünnepeljünk, ne pedig a rosszaság és gonoszság régi kovászával!
9Előző levelemben írtam már nektek, hogy ne legyen semmi közötök a szexuális bűnökben élő emberekhez. 10De ezt nem úgy értettem, hogy semmiféle kapcsolatot ne tartsatok a jelenlegi világ embereivel, akik szexuális bűnökben élnek, pénzimádók, becsapják egymást, és bálványokat imádnak. Hiszen, ha tőlük teljesen el akarnátok zárkózni, akkor ki kellene mennetek a világból. 11Azt írtam nektek, hogy ne vállaljatok közösséget az olyan emberrel, aki magát Krisztusban a testvéreteknek mondja, mégis szexuális bűnökben él, vagy a pénz a mindene, vagy bálványokat imád, vagy káromkodik, vagy részeges, vagy csaló. Az ilyennel még csak ne is egyetek együtt!
12-13Nem az én dolgom, hogy ítéletet mondjak a gyülekezeten kívüliekről. Ti is csak azok felett bíráskodhattok, akik a gyülekezethez tartoznak. A többieket majd Isten fogja megítélni. Az Írás azt mondja: „Űzzétek ki magatok közül a gonosz embert!”#5:12–13 Idézet: 5Móz 22:21, 24.

Kiemelés

Megosztás

Másolás

None

Szeretnéd, hogy a kiemeléseid minden eszközödön megjelenjenek? Regisztrálj vagy jelentkezz be