Zsoltárok 104

104
A teremtő és megtartó Isten
1Áldjad, lelkem, az Urat!
Uram, Istenem, igen nagy vagy,
fenségbe és méltóságba öltöztél,
2világosságot vettél magadra,
mint egy köpenyt.
Ő az, aki sátorként feszítette ki az eget,#1Tim 6,16; Ézs 40,22
3palotáját a vizek fölé építette,
a felhőket tette kocsijává,
szelek szárnyán jár.#Zsolt 18,11
4A szeleket tette követeivé,
a lángoló tüzet szolgájává.#Zsid 1,7
5Szilárd alapokra helyezte a földet,
hogy soha meg ne inogjon.
6Mély vizekkel borítottad be,
mint valami öltözettel,
a hegyeken is állt a víz.#1Móz 1,9
7Dorgálásodra lefutottak,
mennydörgő szavadra elszéledtek.
8A hegyek fölemelkedtek,
a völgyek lesüllyedtek
oda, ahol helyet készítettél nekik.
9Határt szabtál nekik, nem léphetik át,
nem önthetik el újból a földet.#Jób 38,8–11; Péld 8,29
10Te fakasztasz forrásokat a völgyekben,
hogy folydogáljanak a hegyek között.
11Megitatnak minden mezei vadat,
a vadszamarak csillapíthatják szomjukat.
12Fölöttük laknak az égi madarak,
sűrű lombok között énekelnek.
13Megöntözöd onnan fentről a hegyeket,
alkotásaid gyümölcsével
jól tartod a földet.#Jób 38,25–27
14Füvet sarjasztasz az állatoknak,
növényeket a földművelő embernek,
hogy kenyeret termeljen a földből,
15és bort, ami felvidítja az ember szívét,
és ragyogóbbá teszi arcát az olajnál,
a kenyér pedig erősíti az ember szívét.
16Jóllaknak az Úr fái is,
a Libánon cédrusai,
melyeket ő ültetett,
17ahol fészket raknak a madarak,
és a ciprusfákon gólya lakik.
18A magas hegyeken a zergék,
a sziklákon a mormoták
találnak búvóhelyet.
19Te alkottad a holdat,
hogy jelezze az ünnepeket,
és a napot, amely ismeri pályáját.#1Móz 1,14–18
20Ha sötétséget támasztasz, éjszaka lesz,
amikor nyüzsög az erdő
mindenféle vadja,
21az oroszlánok zsákmányért ordítanak,
sürgetve Istentől eledelüket.
22Ha felragyog a nap, visszahúzódnak,
és tanyáikon heverésznek.
23Az ember munkába indul,
és dolgozik egészen estig.
24Milyen nagy alkotásaidnak száma, Uram!
Valamennyit bölcsen alkottad,
tele van a föld teremtményeiddel.
25Ott van a nagy és széles tenger!
Számtalan lény nyüzsög benne:
kisebb és nagyobb állatok.
26Ott járnak a hajók,
és a cethal, amelyet azért formáltál,
hogy játszadozzál vele.#Jób 40,25–32; 41,1–2
27Mindezek arra várnak,
hogy idejében adj nekik eledelt.#Mt 6,26
28Ha adsz nekik, szedegetnek,
ha bőkezű vagy, jóllaknak javaiddal.
29Ha elrejted orcádat, megrémülnek,
ha elveszed lelküket, kimúlnak,
és ismét porrá lesznek.#Jób 34,14–15
30Ha kiárasztod lelkedet,
új teremtmények keletkeznek,
és megújítod a termőföld felszínét.
31Dicsőség legyen az Úrnak örökké!
Örüljön alkotásainak az Úr!
32Tekintetétől reszket a föld,
érintésétől füstölögnek a hegyek.
33Éneklek az Úrnak, amíg élek,
zsoltárt zengek Istenemnek,
amíg csak leszek.
34Legyen kedves előtte fohászkodásom!
Én örvendezem az Úr előtt.
35Vesszenek ki a földről a vétkesek,
ne legyenek többé bűnösök!
Áldjad, én lelkem, az Urat!
Dicsérjétek az Urat!

Jelenleg kiválasztva:

Zsoltárok 104: HUNB

Kiemelés

Megosztás

Másolás

None

Szeretnéd, hogy a kiemeléseid minden eszközödön megjelenjenek? Regisztrálj vagy jelentkezz be