Ekkor Pilátus összehívta a főpapokat, a vezetőket és a népet, és így szólt hozzájuk: „Ezt az embert elém hoztátok azzal, hogy a népet félrevezeti. Íme, én előttetek vallattam ki, és nem találtam ebben az emberben egyet sem azok közül a bűnök közül, amelyekkel vádoljátok. De még Heródes sem, mert visszaküldte hozzánk. Láthatjátok, hogy semmi halált érdemlő dolgot nem követett el: megfenyítem tehát, és elbocsátom.” (Ünnepenként pedig szabadon kellett neki bocsátania egy foglyot.) Erre valamennyien felkiáltottak: „Ezt öld meg! Barabbást pedig bocsásd el nekünk!” Ez utóbbi a városban történt lázadásért és gyilkosságért volt börtönbe vetve. Pilátus ismét szólt hozzájuk, mert szerette volna szabadon bocsátani Jézust. De ezek kiáltoztak: „Feszítsd meg, feszítsd meg őt!” Ő azonban harmadszor is odafordult hozzájuk: „De hát mi rosszat tett ez? Nem találtam benne semmiféle halált érdemlő bűnt: megfenyítem tehát, és elbocsátom.” De azok hangos kiáltásokkal sürgették és követelték, hogy feszítsék meg. És kiáltozásuk győzött. Pilátus ekkor úgy döntött, hogy legyen meg, amit kívánnak: szabadon bocsátotta azt, akit kértek, aki lázadásért és gyilkosságért volt börtönbe vetve; Jézust pedig kiszolgáltatta akaratuknak.
Lukács 23 olvasása
Megosztás
Összes fordítás összehasonlítása: Lukács 23:13-25
Ments el igeverseket, olvass offline, nézz tanítási videókat és egyebeket!
Kezdőoldal
Biblia
Olvasótervek
Videók