Jób 30:1-15

Most azonban kinevetnek engem, akik fiatalabbak nálam, akiknek az apját annyira sem becsültem, hogy juhászkutyáim közé soroljam. Mire mentem volna kezük erejével? Hiszen életerejük odalett. Ínségtől és éhségtől legyengülve a kopár földet rágják a már régen elpusztult pusztaságon. Vadsóskát tépnek a bokrok mellett, és rekettyegyökér a kenyerük. Kiközösítik őket, és rájuk kiáltanak, mint a tolvajokra. Völgyek szakadékaiban kell lakniuk, a föld és a sziklák üregeiben. A bokrok között kiáltoznak, a csalánok alatt gyülekeznek. Bolondok, sőt becstelenek is, akiket korbáccsal vertek ki az országból. És most ezek gúnyolódnak rajtam, ezek fecsegnek rólam. Utálkozva távolodnak el tőlem, és nem átallnak arcomba köpni. Mert meglazította íjam húrját, és megalázott az Isten: azért viselkednek zabolátlanul velem szemben. Jobb felől csőcselék támad rám, lábamnak gáncsot vetnek, és utat építenek ellenem, hogy megrontsanak. Az én ösvényemet meg elrontják, hogy romlásomat siettessék, pedig nincs is segítőjük. Mint valami széles résen, úgy törnek ellenem: viharként zúdulnak rám. Rémület fog el. Szélvész űzi el méltóságomat, boldogságom eltűnt, mint a felleg.