1Mózes 30:25-43

Történt, hogy miután Ráhel megszülte Józsefet, Jákób azt mondta Lábánnak: Bocsáss el engem, hadd menjek haza a szülőföldemre! Add ki a feleségeimet és gyermekeimet, akikért szolgáltam neked! Hadd menjek el, hiszen te tudod, hogy mennyit dolgoztam nálad! Lábán azt felelte neki: Bárcsak jóindulattal néznél rám! Megtudtam a jelekből, hogy teérted áldott meg engem az ÚR. És azt mondta: Szabd meg a bért, amivel tartozom, és én megadom. Jákób azt felelte neki: Te tudod, hogyan szolgáltalak, és mivé lett nálam a jószágod. Az a kevés, amid volt jövetelem előtt, sokra szaporodott, mert megáldott téged az ÚR a lábam nyomán. De mikor tehetek már valamit a magam családjáért is? Ekkor ő azt mondta: Mit adjak neked? Jákób így felelt: Nem kell adnod nekem semmit, ha megteszed ezt az egyet: Tovább legeltetem és őrzöm a nyájadat. De ma végigjárom egész nyájadat. Különíts el abból minden pettyes és tarka bárányt, minden fekete bárányt a juhok közül, meg a kecskék közül is a tarkát és a pettyest: ez legyen a bérem. Az mutatja meg, hogy igaz ember vagyok-e, hogy majd amikor eljössz megnézni a béremet, lopott jószág lesz nálam mindaz, ami nem pettyes vagy tarka a kecskék között, és nem fekete a juhok között. Lábán ezt mondta: Jó, legyen úgy, ahogy mondod. És elkülönítette még azon a napon a csíkos lábú és tarka bakokat, minden pettyes és tarka kecskét, mindazt, amelyiken valami fehérség volt, és minden feketét a juhok közül, és a fiaira bízta. Majd három napi járóföldet hagyott maga és Jákób között. Jákób pedig tovább legeltette Lábán többi juhait. Jákób vágott gyenge nyárfa-, mandulafa- és platánfavesszőket és fehér csíkokat vágott beléjük, úgyhogy kilátszott a vesszők fehére. És odarakta a kecskenyáj elé a csíkos vesszőket a vályúkba és itatókba, ahová inni járt a nyáj. Mert akkor szoktak pározni, amikor inni jártak. Ott párzott a nyáj a vesszők előtt, és ezért csíkos lábúakat, pettyeseket és tarkákat ellett a nyáj. Azután különválasztotta Jákób a juhokat, és szembefordította a nyájat Lábán csíkos lábú és fekete nyájával. Így szerzett magának külön nyájakat, amelyeket nem eresztett Lábán juhai közé. Valahányszor a nyáj fejlettebb állatai pároztak, odarakta Jákób a vesszőket a vályúkba a nyáj elé, hogy a vesszőket látva pározzanak. De amikor satnya volt a nyáj, nem rakta oda, úgyhogy Lábánnak jutottak a satnyák, Jákóbnak pedig a fejlettebbek. Így ez az ember egyre jobban gyarapodott, lett neki sok nyája, szolgálója, szolgája, tevéje és szamara.