Én, Nebukadneccar, békében éltem házamban, boldog voltam palotámban. De egyszer álmot láttam, amely megrettentett engem, és azok az álomképek, amelyeket a fekhelyemen láttam, megrémítettek. Megparancsoltam azért, hogy vezessék elém a babiloni bölcseket mind, és azok magyarázzák meg nekem az álmot. Amikor eljöttek a mágusok, a varázslók, a csillagjósok és a csillagászok, elmondtam nekik az álmomat, de ők nem tudták nekem megmagyarázni. Végül megjelent előttem Dániel, akinek a neve az én istenem neve után Baltazár, akiben szent, isteni lélek van, és elmondtam neki az álmomat: Baltazár, te nagy mágus! Tudom, hogy szent, isteni lélek van benned, és nincs olyan titok, amit ne tudnál megfejteni. Magyarázd meg azt a látomást, amelyet álmomban láttam!
A látomás, amelyet fekvőhelyemen láttam, ez volt:
Láttam egy fát a föld közepén,
amely igen magas volt.
A fa nőtt és erősödött,
olyan magas lett, hogy az égig ért,
és még a föld széléről is látható volt.
Szép lombja volt és sok gyümölcse,
táplálékot nyújtott mindenkinek.
Alatta mezei vadak tanyáztak,
ágain égi madarak fészkeltek,
róla táplálkozott minden élőlény.
Majd láttam fekvőhelyemen
látomásban egy szent angyalt
leszállni a mennyből.
Hangos szóval így kiáltott:
Vágjátok ki ezt a fát,
és vagdaljátok le ágait,
tépjétek le leveleit,
és szórjátok szét gyümölcseit!
Meneküljenek alóla a vadak,
és ágairól a madarak!
De a tövét gyökerestül
hagyjátok a földben,
vas- és rézbilincsben
a mező füve között!
Hadd áztassa az ég harmatja,
és egye a föld füvét, mint az állatok!
Boruljon el emberi elméje,
állati értelem maradjon csak benne,
hét időszak teljék el így fölötte!
Az angyalok határozata ez a rendelet,
a szentek parancsa ez a végzés.
Hadd tudják meg az élők,
hogy a Felséges uralkodik
az emberek királysága fölött:
annak adja, akinek akarja,
és a legalacsonyabb sorsú embert is
trónra emelheti.