2Sámuel 24

24
Dávid népszámlálása
(Vö. 1Krón 21)
1Újból haragra gerjedt az Úr Izráel ellen. Felingerelte ellenük Dávidot, és ezt mondta: Menj, vedd számba Izráelt és Júdát! 2A király pedig ezt mondta Jóábnak, hadserege parancsnokának: Járd be Izráel minden törzsét Dántól Beérsebáig, és számláld meg a népet, hadd tudjam meg a népnek a számát.
3De Jóáb ezt felelte a királynak: Szaporítsa meg Istened, az Úr a népet százannyira, mint amennyi most, és gyönyörködjék benne az én uram, királyom! De miért leli kedvét az ilyen dologban az én uram, királyom?#5Móz 1,11 4A király szava azonban erősebb volt Jóábénál és a csapatparancsnokokénál. Elindult tehát Jóáb a csapatparancsnokokkal együtt a királytól, hogy megszámlálják Izráel népét. 5Átkeltek a Jordánon, és Aróérnál ütöttek tábort, a várostól délre, Gád völgye közepén, majd Jazérba mentek. 6Azután Gileádba és Tahtim földjére, Hodsiba mentek, majd Dán-Jaanba és Szidón környékére, 7továbbá Tírusz erődjéhez mentek, meg a hivviek és kánaániak összes városába. Végül elérkeztek Júda déli vidékére Beérsebáig.
8Miután bejárták az egész országot, kilenc hónap és húsz nap elteltével viszszaérkeztek Jeruzsálembe. 9Jóáb jelentette a királynak a számba vett népnek a számát: Izráelben nyolcszázezer kardforgató ember volt, Júdában pedig ötszázezer.#4Móz 1,46–47 10Dávidot azonban bántotta a lelkiismerete azután, hogy megszámláltatta a népet, és ezt mondta Dávid az Úrnak: Nagyot vétettem azzal, hogy ezt tettem! Most azért bocsásd meg, Uram, a te szolgád bűnét, mert igen esztelenül cselekedtem!#2Sám 12,13
Gád próféta elmondja az Úr büntetését
11Reggel, amikor Dávid fölkelt, így szólt az Úr igéje Gád prófétához, Dávid látnokához: 12Menj, és mondd meg Dávidnak: Ezt mondja az Úr: Három lehetőséget adok neked; válassz ki közülük egyet, és én azt teszem veled. 13Bement tehát Gád Dávidhoz, és tudtára adta ezt neki. Megkérdezte tőle: Hét esztendeig tartó éhínség jöjjön-e országodra? Vagy három hónapig kelljen menekülnöd ellenséged elől, amely üldöz téged? Vagy három napig tartó dögvész legyen országodban? Gondold meg, és döntsd el, milyen választ vigyek annak, aki engem küldött!#Jer 24,10; Ez 6,11–12
14Dávid ezt felelte Gádnak: Igen nehéz helyzetben vagyok. Inkább essünk az Úr kezébe, mert nagy az ő irgalma. Csak ember kezébe ne essem! 15Az Úr tehát dögvészt bocsátott Izráelre aznap reggeltől fogva a kiszabott időig, és meghalt a nép közül hetvenezer ember Dántól Beérsebáig. 16De amikor az angyal Jeruzsálem ellen nyújtotta ki a kezét, hogy elpusztítsa, bánkódni kezdett az Úr a veszedelem miatt, és ezt mondta az angyalnak, aki a nép között pusztított: Elég! Most már hagyd abba! Az Úr angyala ekkor éppen a jebúszi Arauná szérűje mellett volt.#2Móz 12,23; 2Krón 3,1
17Dávid ezt mondta az Úrnak, amikor meglátta az angyalt, aki a népet irtotta: Bizony, én vétkeztem, és én követtem el bűnt, de az én nyájam nem követett el semmit. Sújtson le kezed inkább énrám és az én rokonságomra!
Dávid oltárt épít Arauná szérűjén
18Gád még azon a napon elment Dávidhoz, és ezt mondta neki: Menj, és állíts oltárt az Úrnak a jebúszi Arauná szérűjén! 19Elment tehát Dávid Gád beszéde szerint, ahogyan megparancsolta az Úr. 20Amikor Arauná kitekintett, és látta, hogy a király megy hozzá szolgáival együtt, kiment Arauná, és arccal a földre borult a király előtt. 21Azután ezt mondta Arauná: Miért jött szolgájához az én uram, királyom? Dávid így felelt: Azért, hogy megvegyem tőled ezt a szérűt; oltárt akarok itt építeni az Úrnak, hogy megszűnjék a népet ért csapás. 22Arauná ezt mondta Dávidnak: Fogadja el az én uram, királyom, és áldozzon, ahogyan jónak látja! Nézd, van itt szarvasmarha is az áldozathoz, a cséplőeszközök meg a marhák szerszámai pedig jók lesznek tűzifának. 23Mindezt a királynak adja Arauná, ó király! Majd így szólt Arauná a királyhoz: Legyen kegyelmes hozzád Istened, az Úr! 24De a király ezt felelte Araunának: Így nem! Csak áron veszem meg tőled, mert nem akarok ingyen kapott áldozatot bemutatni Istenemnek, az Úrnak. Megvette tehát Dávid azt a szérűt és a marhákat ötven ezüst sekelért. 25És oltárt épített ott Dávid az Úrnak, és égőáldozatokat meg békeáldozatokat mutatott be. Az Úr pedig megengesztelődött az ország iránt, és megszűnt a csapás Izráelben.#2Sám 21,14

Jelenleg kiválasztva:

2Sámuel 24: HUNB

Kiemelés

Megosztás

Másolás

None

Szeretnéd, hogy a kiemeléseid minden eszközödön megjelenjenek? Regisztrálj vagy jelentkezz be