2Krónikák 27

27
Jótám uralkodása
(Vö. 2Kir 15,32–38)
1Huszonöt éves volt Jótám, amikor uralkodni kezdett, és tizenhat évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyja neve Jerúsá volt, Cádók leánya. 2Azt tette, amit helyesnek lát az Úr. Egészen úgy tett, ahogyan apja, Uzzijjá, csakhogy ő nem ment be az Úr templomába. A nép azonban továbbra is romlott volt.#2Krón 26,4.16 3Ő építette meg az Úr háza felső kapuját, sokat épített a Várhegy kőfalán is. 4Júda hegyvidékén városokat épített ki, az erdőkben pedig várakat és őrtornyokat épített.#2Krón 26,10 5Harcolt az ammóniak királya ellen, és le is győzte. Az ammóniak abban az esztendőben száz talentum ezüstöt, tízezer kór búzát és tízezer kór árpát fizettek neki. Ugyanannyit küldtek neki az ammóniak a második és a harmadik évben is. 6És hatalmassá lett Jótám, mert állhatatosan Istenének, az Úrnak az útján járt.
7Jótám egyéb dolgai, háborúi és életútja meg van írva az Izráel és Júda királyairól szóló könyvben. 8Huszonöt éves volt, amikor uralkodni kezdett, és tizenhat évig uralkodott Jeruzsálemben. 9Akkor pihenni tért Jótám az őseihez, és eltemették Dávid városában. Utána a fia, Áház lett a király.

Jelenleg kiválasztva:

2Krónikák 27: HUNB

Kiemelés

Megosztás

Másolás

None

Szeretnéd, hogy a kiemeléseid minden eszközödön megjelenjenek? Regisztrálj vagy jelentkezz be