Ingyenes olvasótervek és áhítatok a következő témában: Róma 8:28
Töltődj fel húsvét után: A YouVersion Lelki Megnyugvás Terve Lelkipásztoroknak
3 nap
Húsvét hétvégéje tekinthető az egyik legkiemelkedőbb – és egyben legnehezebb – időszaknak a gyülekezeti vezetők életében, hiszen tipikusan megugrik a gyülekezet látogatóinak száma Húsvét Vasárnapján, amikor a keresztények világszerte Jézus feltámadását ünneplik. Célunk ezzel a YouVersion Lelki Megnyugvás Tervvel, hogy segítsünk a gyülekezeti vezetőknek megünnepelni mindazt, amit Isten tett ebben az időszakban, kipihenni szolgálatuk és az arra való felkészülés fáradalmait, valamint új erőt meríteni a még előttük álló szolgálatok teljesítésére.
Nehéz időkön keresztül
4 nap
Életünk során elkerülhetetlen, hogy nehéz helyzetekkel szembesüljünk. De ebben a rövid 4 napos olvasótervben bátorítást kapunk, mert megtudjuk, hogy nem vagyunk egyedül, hogy Istennek célja van a fájdalmunkkal, és hogy Ő felhasználja azt az Ő nagyobb céljaira.
Megváltozott élet: Az újévben
4 nap
Minden újévvel új lehetőséget kapunk, hogy tiszta lappal indítsunk. Ne legyen ez egy újabb év olyan fogadalmakkal, amelyeket nem fogsz betartani. Ez a 4 napos olvasóterv segíteni fog neked az elmélkedésben és új nézőpont kialakításában, hogy az idei esztendő legyen az eddigi legjobb éved.
Hinni Isten jóságában, bármi történjék is
5 nap
Napjainkban vannak bizonyos tanítások, az egyházon kívül és belül egyaránt, amelyek elferdítették Isten igazi üzenetét. A valóság az, hogy Isten nem köteles nekünk jó dolgokat adni - de ezt akarja! A következő öt nap segíteni fog abban, hogy friss szemmel tekints, a mindennapokat átszövő féligazságokon keresztül meglásd Isten tagadhatatlan és bőkezű jóságát.
Megváltozott Életek: Cél
5 nap
Elgondolkodtál valaha is azon, hogy Isten mi célból teremtett téged, vagy megkérdezted Tőle, miért kellett átmenned bizonyos dolgokon? Isten téged egyedinek teremtett, egy rád szabott szereppel, melyet csak te tudsz betölteni. Akár elveszettnek érzed magad, akár túl bátortalan vagy a következő lépést megtenni, ez az öt napos terv segít abban, hogy Istenre bízd magad, hogy Általa megtaláld az elhívásod.
Kapcsolatok
5 nap
Ha a közösségi médiában rákeresünk arra, hogy #RelationshipGoals, tökéletes fotókat láthatunk szerelmes párokról. De mi van akkor, ha a kép amit a társadalmunk fest számunkra a szerelemről, nem több délibábnál? Michael Todd könyve, a "Relationship Goals: How to Win at Dating, Marriage, and Sex" bemutatja, hogy milyen az isteni #relationshipgoals, ami méltó ahhoz ahogyan meg lettünk alkotva.
Jézus, a mi Győzelmünk Zászlaja
7 nap
A húsvét ünneplésekor a világtörténelem legnagyobb győzelmét ünnepeljük. Halálában és feltámadásában Jézus örökre legyőzte a bűn és a sír hatalmát és erejét, valamint azok minden mellékhatását – s ezen a győzelmen velünk akar osztozni. A húsvéthoz közeledve, nézzünk meg néhányat azon erődítmények közül, amelyeket Jézus legyőzött, elmélkedjünk kicsit a harcon, amit értünk vívott, és dicsérjük Őt, a mi Győzelmünk Zászlaját!
7 Nap, Hogy Megértsd, Minden A Javadra Válik
7 Nap
Jelen olvasási terv célja segíteni neked abban, hogy mindig Istenre nézz, ne pedig a körülményekre, amelyeket Isten csak felhasznál erejének megnyilvánítására. Isten szeret téged, és a legjobbat vette tervbe számodra. Megígérte! Figyelmedbe ajánlom ezt a hét napos tervet, mely segít megértened, hogy minden a javadra válik. Kész vagy? Életed meg fog változni!
Visszaszerzett álmok
7 nap
Mit tehetünk akkor, ha álmaink elérhetetlennek tűnnek vagy összetörtek? Bántalmazások, traumák és egy válás szívfájdalmának túlélőjeként újra és újra szembesültem ezzel a kérdéssel. Tudd, hogy akár egy tragédia vagy veszteség gyászidőszakában találod magadat, akár egy hosszadalmas várakozás okoz egyre erősödő csüggedést vagy reménytelenséget, életed Isten-adta álmai továbbra is élnek! Itt az idő, hogy újra álmodni merj!
Megváltozott élet: Válás után
7 nap
A válás elszomorítja Isten szívét. Utálja, ha fájdalmat, bűntudatot és félelmet lát bennünk. Hibáink ellenére arra vágyik, hogy elfogadjuk az Ő kegyelmét, és tudjuk, hogy értékesek, nagyra becsültek és pótolhatatlanok vagyunk. Nem számít, milyen körülmények között élsz, ez az olvasóterv segít neked abban, hogy gyógyulást találj a válásodból, és hogy azt a megváltott életet élhesd, amit Isten számodra tartogat – egy reménységgel, örömmel és céllal teli életet.
A továbblépés művészete
7 nap
Az élet tele van akadályokkal, veszteségekkel, csalódással és fájdalommal. „A továbblépés művészete” a veszteségekkel, gyásszal és bánattal való megküzdésben szeretne segítséget nyújtani. Megmutatja, hogyan utasítsd vissza a látszólagos végállomásokat, amelyek elszomoríthatnak vagy eltántoríthatnak. Ezek helyett hagyd, hogy Isten új kezdetekké alakítsa a befejezéseket! Ne add fel akkor sem, amikor az élet zavarba ejtő és nehéz! Nézz fel! Nem számít, milyen nehéz helyzetben vagy, milyen fájdalmas veszteséggel állsz szemben – Isten veled van.
Az út öröme: Megtalálni a reményt a megpróbáltatások közepette
7 nap
Lehet, hogy nem mindig látjuk vagy érezzük, de Isten mindig velünk van... még akkor is, amikor nehézségeken megyünk keresztül. Ebben az olvasótervben Amy LaRue, a Finding Hope koordinátora szívből ír saját családjának a függőséggel folytatott küzdelmeiről, és arról, hogyan győzött Isten öröme a legsötétebb idők felett is.
Éljen erővel és bátorsággal!
8 nap
Sosem vagyunk egyedül. Akár 1 napja, akár 30 éve vagyunk hívők, ez az igazság szilárdan megállja a helyét, bármilyen kihívást hozzon is az élet. Ebben a tervben megtudhatja, hogyan tudja hatékonyan elfogadni Isten segítségét. Részlet David J. Swandt „E világból: Útmutató keresztényeknek a növekedéshez és a cél eléréséhez” című könyvéből
10 Nap, Hogy Véget Vess A Félelemnek
10 nap
A félelem-érzet emberi mivoltunkra vall, de lebéníthat és megakadályozhat bennünket abban, hogy azzá váljunk, akivé Isten teremtett. Szeretettel ajánlom ezt a tíznapos képzést, mely segít véget vetned a félelemnek, Isten Igéjének segítségével. Kész vagy? Életed meg fog változni!
Isten Ígéretei
28 nap
Ebben a négy héten át tartó, Isten ígéreteiről szóló tanulmányban megvizsgáljuk, hogy Isten hogyan ígéri meg: veled lesz, vezet, segít, és megtartja életed. A Biblia tele van Isten ígéreteivel, akár életünk minden napjára juthatna egy! De vajon tényleg elhisszük, megéljük őket? Rá merünk állni Isten szavára a mindennapokban? Gyere és ragadj meg velünk naponta egy-egy ígéretet és fogd Istent a Szaván!
Istenbe vetett bizalom a szenvedések idején
28 Napok
Ebben a négyhetes tanulmányban megtanulhatod, hogy szabad és lehet Istenhez kiáltani a szenvedések közepette. Ezt tette Dávid, Jeremiás és Pál is. Életük során sok szenvedés érte őket, ám fájdalmukban bátran Istenhez kiáltottak, kiöntötték előtte bánatukat és gyászukat. A tanulmány rámutat arra, hogy mit jelent úgy bánkódni, hogy Isten elé visszük összetört szívünket, fájdalmunkat és szomorúságunkat. Megtanít arra, hogy igenis jó dolog őszintén Istenhez kiáltani, amikor szenvedünk. Így jöhet bármi, tudni fogjuk, hogyan kapaszkodhatunk Istenbe megújult bizalommal és örvendező szívvel.
Szent érzelmek – Bibliai válasz minden kihívásra
30 nap
Isten azért teremtett, és helyezett téged most az idő eme pillanatába, hogy szeresd azt is, aki nem rokonszenves, békét tükrözz vissza a kavarodásban, és minden szituációban önmegtagadó szeretetet mutass. Ez lehetetlennek tűnhet, de ezt mind megteheted azáltal, hogy tanulmányozod, mit mond a Biblia a te természetes emberi érzelmeidről, és arról, hogy hogyan urald őket. Ez az áhítat magába foglalja azokat az átlagos, és a néha rendkívüli kihívásokat is, melyekkel minden nap szembesülünk, és ellát téged idézetekkel a Bibliából arról, hogy hogyan kezelheted az érzelmeidet egy vallásos emberhez méltóan.