Ingyenes olvasótervek és áhítatok a következő témában: Zsoltárok 121:2
Félelem elleni vakcina 5. Rész
5 nap
Az egész világ a koronavírusról beszél, és nagyon sok ember szívét megragadta a félelem. Elkészítettünk egy 60 napos bibliatanulmány-sorozatot, amelyet öt különálló részre osztottunk. Az alábbiakban a „Félelem elleni vakcina” 5. részét olvashatod, amelynek célja, hogy erősítse a hitedet ezekben a nehéz időkben, és hogy felfegyverezzen az Isten Igéjével - nemcsak arra, hogy meg tudj birkózni ezzel a kihívással, hanem arra is, hogy győztesen kerülj ki ebből a helyzetből.
Szégyentől Szabadon
28 nap
Ebben a négyhetes tanulmányban tizenegy különböző bibliai történetet nézünk meg azért, hogy a Szentírásból lássuk, Isten hogyan veszi fel a harcot a szégyennel - úgy a szereplők életében, mint a mi sajátunkban is. Isten az, aki megtörte a szégyent akkor, és Ő töri meg most is. Nem vagy a szégyen hatalmának rabszolgája. Isten meg tudja törni azt az Ő ereje által. Ebben a tanulmányban megmutatjuk, hogyan.