YouVersion Logo
Search Icon

1Mózes 1

1
A világ teremtése
1Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet.#Zsolt 121,2; 146,6; Jer 10,12; Zsid 11,3 2A föld még kietlen és puszta volt, a mélység fölött sötétség volt, de Isten Lelke lebegett a vizek fölött.
3Akkor ezt mondta Isten: Legyen világosság! És lett világosság.#Zsolt 33,9; Ézs 45,7; 2Kor 4,6 4Látta Isten, hogy a világosság jó, elválasztotta tehát Isten a világosságot a sötétségtől. 5És elnevezte Isten a világosságot nappalnak, a sötétséget pedig éjszakának nevezte. Így lett este, és lett reggel: első nap.#Zsolt 74,16
6Azután ezt mondta Isten: Legyen boltozat a vizek között, hogy elválassza egymástól a vizeket. 7Megalkotta tehát Isten a boltozatot, és elválasztotta a boltozat alatt levő vizeket a boltozat felett levő vizektől. És úgy történt. 8Azután elnevezte Isten a boltozatot égnek. Így lett este, és lett reggel: második nap.
9Azután ezt mondta Isten: Gyűljenek össze az ég alatt levő vizek egy helyre, hogy láthatóvá váljék a száraz. És úgy történt.#Zsolt 104,6–9 10Azután elnevezte Isten a szárazat földnek, az összegyűlt vizeket pedig tengernek nevezte. És látta Isten, hogy ez jó.#Zsolt 95,5
11Azután ezt mondta Isten: Növesszen a föld növényeket: füvet, amely magvakat hoz, gyümölcsfát, amely fajtájának megfelelő gyümölcsöt terem, amelyben magva lesz a földön. És úgy történt. 12Hajtott tehát a föld növényeket: füvet, amely fajtájának megfelelő magvakat hoz, és gyümölcstermő fát, amelynek ugyancsak fajtájának megfelelő magva van. És látta Isten, hogy ez jó. 13Így lett este, és lett reggel: harmadik nap.
14Azután ezt mondta Isten: Legyenek világító testek az égbolton, hogy elválasszák a nappalt az éjszakától, és meghatározó jelei legyenek az ünnepeknek, a napoknak és az esztendőknek.#Zsolt 104,19 15Legyenek ezek világító testek az égbolton, hogy világítsanak a földre. És úgy történt. 16Megalkotta Isten a két nagy világító testet: a nagyobbik világító testet, hogy uralkodjék nappal, és a kisebbik világító testet, hogy uralkodjék éjszaka; meg a csillagokat.#Zsolt 136,7–9; Jer 31,35 17Az égboltra helyezte őket Isten, hogy világítsanak a földre, 18és uralkodjanak nappal meg éjszaka, és elválasszák a világosságot a sötétségtől. És látta Isten, hogy ez jó. 19Így lett este, és lett reggel: negyedik nap.
Az állatok teremtése
20Azután ezt mondta Isten: Pezsdüljenek a vizek élőlények nyüzsgésétől, és repdessenek madarak a föld felett, az égbolt alatt. 21És megteremtette Isten a nagy víziállatokat, a vizekben nyüzsgő különféle fajta úszó élőlényeket, és a különféle fajta madarakat. És látta Isten, hogy ez jó. 22Azután megáldotta őket Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, és töltsétek meg a tenger vizét; a madár is sokasodjék a földön! 23Így lett este, és lett reggel: ötödik nap.
24Azután ezt mondta Isten: Hozzon létre a föld különféle fajta élőlényeket: különféle fajta barmokat, csúszómászókat és egyéb földi állatokat. És úgy történt. 25Megalkotta Isten a különféle fajta földi állatokat, a különféle fajta barmokat, meg a föld mindenféle csúszómászóját. És látta Isten, hogy ez jó.
Az ember teremtése
26Akkor ezt mondta Isten: Alkossunk embert a képmásunkra, hozzánk hasonlóvá: uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, az állatokon, az egész földön és mindenen, ami a földön csúszik-mászik.#1Kor 11,7; Jak 3,9
27Megteremtette Isten
az embert a maga képmására,
Isten képmására teremtette,
férfivá és nővé teremtette őket.#Mt 19,4; Mk 10,6
28Isten megáldotta őket,
és ezt mondta nekik Isten:
Szaporodjatok, sokasodjatok,
töltsétek be és hódítsátok meg a földet.
Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain
és a földön mozgó minden élőlényen!#Zsolt 8,7–9; 115,16
29Azután ezt mondta Isten: Nektek adok az egész föld színén minden maghozó növényt, és minden fát, amelynek maghozó gyümölcse van: mindez legyen a ti eledeletek. 30Minden földi állatnak, az ég minden madarának és minden földi csúszómászónak pedig, amelyben élet van, eledelül adok minden zöld növényt. És úgy történt. 31És látta Isten, hogy minden, amit alkotott, igen jó. Így lett este, és lett reggel: hatodik nap.#Préd 3,11

Currently Selected:

1Mózes 1: HUNB

Tõsta esile

Share

Copy

None

Want to have your highlights saved across all your devices? Sign up or sign in