ইউভার্শন লোগো
সার্চ আইকন

Lukács 21

21
Az özvegyasszony két fillére
(Mk 12,41–44)
1Amikor Jézus feltekintett, látta, amint a gazdagok áldozati ajándékaikat a perselybe dobják. 2Észrevett egy szegény özvegyasszonyt is, aki két fillért dobott abba, 3és így szólt: Bizony mondom nektek, hogy ez a szegény özvegyasszony mindenkinél többet dobott a perselybe. 4Azok ugyanis mind a feleslegükből dobtak az áldozati ajándékokhoz, ő azonban szegénységéből mindent beledobott, amije volt, az egész vagyonát.
Jézus jövendölése a templomról
(Mt 24,1–2; Mk 13,1–4)
5Amikor némelyek azt mondták a templomról, hogy az gyönyörű kövekkel és fogadalmi ajándékokkal van díszítve, ő így szólt: 6Jönnek majd napok, amikor ezekből, amiket itt láttok, nem marad kő kövön, amit le ne rombolnának.
A nagy megpróbáltatás ideje
(Mt 24,3–14; Mk 13,5–13)
7Ekkor azt kérdezték tőle: Mester, mikor lesz ez, és mi lesz annak a jele, hogy ez megtörténik? 8Ő pedig így válaszolt: Vigyázzatok, hogy meg ne tévesszenek titeket! Mert sokan jönnek majd az én nevemben, és azt mondják: Én vagyok! – meg azt: Eljött az idő! De ti ne kövessétek őket! 9Amikor pedig háborúkról és lázadásokról hallotok, ne rettenjetek meg, mert ezeknek előbb meg kell történniük, de ez még nem a vég.
10Azután így folytatta: Nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad, 11mindenfelé nagy földrengések, járványok és éhínségek lesznek, rettenetes dolgok történnek, és hatalmas jelek tűnnek fel az égen.
12De mindezek előtt kezet emelnek rátok, és üldöznek titeket, átadnak benneteket a zsinagógáknak, és börtönbe vetnek, királyok és helytartók elé vezetnek titeket az én nevemért. 13De ez alkalom lesz nektek a tanúságtételre. 14Határozzátok el szívetekben, hogy nem gondoltok előre a védekezésre, 15mert én adok nektek szájat és bölcsességet, amelynek nem tud ellenállni vagy ellene mondani egyetlen ellenfeletek sem. 16Kiszolgáltatnak titeket még a szülők, testvérek, rokonok és barátok is, egyeseket meg is ölnek közületek, 17és mindenki gyűlöl majd titeket az én nevemért. 18De egyetlen hajszál sem vész el a fejetekről. 19Állhatatosságotokkal nyeritek meg majd a lelketeket.
Jeruzsálem pusztulása
(Mt 24,15–22; Mk 13,14–20)
20Amikor pedig látjátok, hogy Jeruzsálemet ellenséges seregek kerítik be, akkor tudjátok meg, hogy elközelített annak pusztulása. 21Akkor azok, akik Júdeában vannak, meneküljenek a hegyekbe, és akik a városban vannak, menjenek ki onnan, akik pedig vidéken vannak, ne menjenek be oda. 22Mert ezek a bosszúállás napjai, hogy beteljesedjék mindaz, ami meg van írva. 23Jaj azokban a napokban a terhes és a szoptatós anyáknak, mert nagy nyomorúság szakad a földre és harag erre a népre. 24Kardélre hányják és fogságba viszik őket mindenféle nép közé, és pogányok tapossák Jeruzsálemet, amíg be nem telik a pogányok ideje.
Az Emberfia eljövetele
(Mt 24,29–36; Mk 13,24–32)
25És jelek lesznek a napban, a holdban és a csillagokban, a földön pedig a tenger zúgása és háborgása miatt kétségbeesnek a népek tanácstalanságukban. 26Az emberek megdermednek a félelemtől és annak sejtésétől, ami az egész földre vár, mert az egek tartóoszlopai megrendülnek. 27És akkor meglátják az Emberfiát eljönni a felhőben nagy hatalommal és dicsőséggel. 28Amikor pedig ezek elkezdődnek, egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik a megváltásotok.
29Mondott nekik egy példázatot is: Nézzétek meg a fügefát és a fákat mind! 30Amikor látjátok, hogy már kihajtottak, magatoktól is tudjátok, hogy már közel van a nyár. 31Így ti is, amikor látjátok, hogy mindezek bekövetkeznek, tudjátok meg: közel van az Isten országa. 32Bizony mondom nektek: nem múlik el ez a nemzedék addig, amíg mindez meg nem lesz. 33Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el.
34Vigyázzatok magatokra, nehogy szívetek elnehezedjék mámortól, részegségtől vagy a megélhetés gondjaitól, és hirtelen lepjen meg titeket az a nap, 35mint valami csapda, mert rá fog törni mindazokra, akik a föld színén laknak. 36Legyetek tehát éberek, és szüntelen könyörögjetek, hogy legyen erőtök kimenekülni mindazokból, amik történni fognak, és hogy megállhassatok az Emberfia előtt.
37Nappal a templomban tanított, éjszakánként pedig az Olajfák hegyére ment, és ott töltötte az éjszakákat. 38Kora reggel az egész nép hozzásietett, hogy hallgassa őt a templomban.

বর্তমানে নির্বাচিত:

Lukács 21: RÚF

হাইলাইট

শেয়ার

কপি

None

Want to have your highlights saved across all your devices? Sign up or sign in