ইউভার্শন লোগো
সার্চ আইকন

1Mózes 3

3
A bűnbeesés
1A kígyó pedig ravaszabb volt minden vadállatnál, amelyet az Úristen alkotott. Ezt kérdezte az asszonytól: Csakugyan azt mondta Isten, hogy a kert egyetlen fájáról sem ehettek? 2Az asszony így felelt a kígyónak: A kert fáinak gyümölcséből ehetünk, 3csak annak a fának a gyümölcséről, amely a kert közepén áll, mondta Isten: Ne egyetek abból, ne is érintsétek, hogy meg ne haljatok! 4A kígyó erre így felelt az asszonynak: Dehogy haltok meg! 5Hanem jól tudja Isten, hogy azon a napon, amelyen esztek belőle, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten: tudni fogjátok, mi a jó és mi a rossz.
6Az asszony úgy látta, hogy jó volna enni arról a fáról, hogy csábítja a szemet, és kívánatos is az a fa, mert okossá tesz: szakított hát a gyümölcséből, és evett. Adott a vele levő férjének is, és ő is evett. 7Ekkor megnyílt mindkettőjük szeme, és észrevették, hogy meztelenek. Ezért fügefaleveleket fűztek össze, és ágyékkötőket készítettek maguknak.
8Amikor aztán meghallották az Úristen hangját, amint szellős alkonyatkor sétált a kertben, az ember és a felesége elrejtőzött az Úristen elől a kert fái között. 9De az Úristen kiáltott az embernek, és ezt kérdezte: Hol vagy? 10Az ember így felelt: Meghallottam hangodat a kertben, és megijedtem, mert meztelen vagyok, és ezért elrejtőztem. 11Az Isten erre azt kérdezte: Ki mondta meg neked, hogy meztelen vagy? Talán ettél arról a fáról, amelyről azt parancsoltam, hogy ne egyél? 12Az ember így felelt: Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem a fáról, ezért ettem. 13Akkor az Úristen ezt kérdezte az asszonytól: Mit tettél? Az asszony így felelt: A kígyó szedett rá, ezért ettem.
Isten büntetése
14Akkor ezt mondta az Úristen a kígyónak:
Mivel ezt tetted, átkozott légy
minden jószág és minden vadállat között:
hasadon járj, és port egyél egész életedben!
15Ellenségeskedést támasztok közted és az asszony között,
a te utódod és az ő utódja között:
ő a fejedet tapossa,
te pedig a sarkát mardosod.
16Az asszonynak ezt mondta:
Igen megnövelem terhességed fájdalmát,
fájdalommal szülöd gyermeked.
Vágyakozni fogsz férjed után,
ő pedig uralkodni fog rajtad.
17Az embernek pedig ezt mondta:
Mivel hallgattál feleséged szavára,
és ettél arról a fáról,
amelyről megparancsoltam, hogy ne egyél,
legyen a föld átkozott miattad,
fáradsággal élj belőle egész életedben!
18Tövist és bogáncsot hajtson neked,
és a mező növényét egyed!
19Arcod verejtékével egyed a kenyeret,
míg visszatérsz a földbe, mert abból vétettél!
Bizony por vagy, és vissza fogsz térni a porba!
20Az ember Évának nevezte el a feleségét, mert ő lett az anyja minden élőnek. 21Az Úristen pedig bőrruhát készített az embernek és feleségének, és felöltöztette őket.
22Azután ezt mondta az Úristen: Íme, az ember olyan lett, mint miközülünk egy: tudja, mi a jó, és mi a rossz. Most azért, hogy ki ne nyújthassa kezét, és ne szakíthasson az élet fájáról is, hogy egyen, és örökké éljen, 23kiűzte az Úristen az Éden kertjéből, hogy művelje a földet, amelyből vétetett. 24És miután kiűzte az embert, odaállította kelet felől az Éden kertjéhez a kerúbokat és a villogó lángpallost, hogy őrizzék azt az utat, amely az élet fájához vezet.

বর্তমানে নির্বাচিত:

1Mózes 3: RÚF

হাইলাইট

শেয়ার

কপি

None

Want to have your highlights saved across all your devices? Sign up or sign in