YouVersion Logo
Search Icon

5Mózes 11

11
Emlékeztetés az Úr csodáira
1Szeresd az Urat, a te Istenedet, és tartsd meg mindenkor, amit ő elrendelt: rendelkezéseit, törvényeit és parancsolatait! 2Ti már ismeritek, nem úgy, mint fiaitok, akik nem ismerik, mert nem látták Isteneteknek, az Úrnak fenyítését, nagyságát, erős kezét és kinyújtott karját, 3azokat a jeleket és tetteket, amelyeket Egyiptomban vitt véghez Egyiptom királyán, a fáraón és egész országán; 4és hogy mit tett Egyiptom haderejével, lovaival és harci kocsijaival, hogyan árasztotta rájuk a Vörös-tenger vizét, amikor üldöztek benneteket, és hogyan veszítette el őket az Úr mind a mai napig; 5és hogy mit tett veletek a pusztában, míg el nem érkeztetek erre a helyre; 6mit tett Dátánnal és Abírámmal, Rúben fiának, Elíábnak a fiaival, amikor megnyitotta száját a föld, és elnyelte őket házuk népével, sátraikkal és minden jószágukkal együtt, ami az övék volt egész Izráelben. 7Ti a saját szemetekkel láttátok az Úrnak valamennyi nagy tettét, amelyet véghezvitt.
Az engedelmesség áldása és az engedetlenség átka
8Tartsátok hát meg mindazokat a parancsolatokat, amelyeket én ma parancsolok nektek, hogy erősek legyetek, bemehessetek, és birtokba vehessétek azt a földet, ahova most átkeltek, hogy birtokba vegyétek; 9és hogy hosszú ideig élhessetek azon a földön, amelyről megesküdött az Úr atyáitoknak, hogy nekik és utódaiknak adja azt a tejjel és mézzel folyó földet.
10Mert az a föld, ahova most bemégy, hogy birtokba vedd, nem olyan, mint Egyiptom földje, ahonnan kijöttetek. Ott, ha elvetetted a magot, fáradságos munkával kellett öntöznöd, mint a kertben a zöldségeket. 11Az a föld pedig, ahova most átkeltek, hogy birtokba vegyétek, hegyes-völgyes föld, az égből hulló eső vize itatja. 12Az Úr, a te Istened viseli gondját annak a földnek, állandóan szemmel tartja azt Istened, az Úr, az év elejétől az év végéig.
13Ha engedelmesen hallgattok parancsolataimra, amelyeket ma parancsolok nektek, ha szeretni fogjátok az Urat, a ti Isteneteket, ha teljes szívből és teljes lélekből szolgáljátok őt, 14akkor esőt adok földetekre a maga idejében, őszi esőt és tavaszi esőt, és betakaríthatod gabonádat, mustodat és olajodat, 15és adok füvet a meződre állataidnak; így jóllakásig ehetsz majd.
16Vigyázzatok, hogy szívetek el ne csábítson benneteket, és el ne forduljatok tőlem: ne tiszteljetek más isteneket, és ne imádjátok azokat, 17mert akkor fellángol az Úr haragja ellenetek, bezárja az eget, nem lesz eső, és a föld nem hozza meg termését, ti pedig hamar kivesztek arról a jó földről, amelyet nektek ad az Úr. 18Fogadjátok azért a szívetekbe és lelketekbe ezeket az igéket, kössétek azokat jelként a kezetekre, és legyenek fejdíszként a homlokotokon. 19Tanítsátok meg ezeket a fiaitoknak is: ezekről beszélj, akár a házadban vagy, akár úton jársz, akár lefekszel, akár fölkelsz! 20Írd föl azokat házad ajtófélfáira és a kapuidra, 21hogy hosszú ideig élhessetek ti és a ti fiaitok azon a földön, amelyről megesküdött atyáitoknak az Úr, hogy nekik adja, amíg csak ég lesz a föld felett.
22Ha hűségesen megtartjátok mindezeket a parancsolatokat, amelyeket ma parancsolok nektek, és teljesítitek azokat; ha szeretni fogjátok Isteneteket, az Urat, mindenben az ő útjain jártok, és hozzá ragaszkodtok, 23akkor kiűzi előletek az Úr mindezeket a népeket, és nálatok nagyobb és erősebb népek birtokát foglalhatjátok el. 24Tietek lesz minden hely, amelyre lábatokkal léptek. A pusztától a Libánonig, és a folyamtól, az Eufrátesz folyamtól a nyugati tengerig terjed határotok. 25Senki sem állhat meg veletek szemben. Rettegést és félelmet kelt előttetek Istenetek, az Úr az egész országban, ahova csak léptek, ahogyan megígérte nektek.
26Lásd, én ma áldást és átkot adok elétek. 27Áldást, ha hallgattok Isteneteknek, az Úrnak parancsolataira, amelyeket ma megparancsolok nektek. 28De átkot, ha nem hallgattok Isteneteknek, az Úrnak parancsolataira, és letértek arról az útról, amelyet ma megparancsolok nektek, és más isteneket követtek, akiket nem ismertek.
29Amikor bevisz téged Istened, az Úr arra a földre, amelyre bemégy, hogy birtokba vedd, mondd el az áldást a Garizím-hegyen, az átkot pedig az Ébál-hegyen. 30Ott vannak ezek a Jordánon túl a nyugati út mögött a kánaániak földjén, akik az Arábá-völgyben laknak Gilgállal szemben, Móre tölgyfái mellett. 31Ti most átkeltek a Jordánon, hogy bemenjetek, és birtokba vegyétek azt a földet, amelyet Istenetek, az Úr ad nektek. Birtokba is veszitek, és ott laktok majd. 32De vigyázzatok: teljesítsétek mindazokat a rendelkezéseket és törvényeket, amelyeket ma elétek adok!

Currently Selected:

5Mózes 11: RÚF

Highlight

Share

Copy

None

Want to have your highlights saved across all your devices? Sign up or sign in