YouVersion Logo
Search Icon

Kolossé 4

4
1Ti, urak, adjátok meg szolgáitoknak azt, ami igazságos és méltányos, hiszen tudjátok, hogy nektek is van Uratok a mennyben.
Buzdítás kitartó imádkozásra, bölcs magatartásra
2Az imádkozásban és a hálaadásban legyetek kitartóak és éberek! 3Imádkozzatok egyúttal értünk is, hogy Isten nyissa meg előttünk az ige ajtaját, hogy szólhassuk Krisztus titkát – amely miatt most fogoly is vagyok –, 4hogy azt úgy hirdethessem, amint szólnom kell róla. 5Bölcsen viselkedjetek a kívülállók iránt, a kedvező alkalmakat jól használjátok fel. 6Beszédetek legyen mindenkor kedves, sóval fűszerezett, hogy így mindenkinek helyesen tudjatok felelni.
Személyes üdvözletek és üzenetek
7Az én egész helyzetemet megismerteti majd veletek Tikhikosz, a szeretett testvér, a hű diakónus, szolgatársam az Úrban. 8Őt éppen azért küldtem hozzátok, hogy megismerjétek körülményeinket, és megvigasztalja szíveteket. 9Vele megy Onészimosz is, a hű és szeretett testvér, aki közületek való. Ők tehát mindent tudatnak veletek, ami itt történik.
10Köszönt titeket Arisztarkhosz, az én fogolytársam és Márk, Barnabás unokaöccse, aki felől utasításokat kaptatok, és ha megérkezik hozzátok, fogadjátok be; 11köszönt továbbá Jézus, akit Jusztusznak hívnak. A zsidók közül csupán ők munkatársaim Isten országa hirdetésében; ők vigasztaltak engem. 12Köszönt titeket Epafrász, aki közületek való, Krisztus Jézus szolgája, aki mindenkor küzd értetek imádságaiban, hogy tökéletesen, teljes bizonyossággal, állhatatosan maradjatok mindabban, ami Isten akarata. 13Mert tanúskodom róla, hogy sokat fárad értetek és azokért, akik Laodiceában és Hierapoliszban vannak. 14Köszönt titeket Lukács, a szeretett orvos és Démász. 15Köszöntsétek a laodiceai testvéreket, aztán Nimfát és a házánál levő gyülekezetet. 16Amikor pedig felolvasták nálatok ezt a levelet, gondoskodjatok arról, hogy a laodiceai gyülekezetben is felolvassák, de arról is, hogy a Laodiceából érkezett levelet ti is felolvassátok. 17És mondjátok meg Arkhipposznak: Legyen gondod rá, hogy betöltsed azt a szolgálatot, amelyet átvettél az Úrban!
Áldás
18A köszöntést én, Pál írom a saját kezemmel. Ne feledkezzetek meg az én fogságomról! Kegyelem veletek!

Currently Selected:

Kolossé 4: RÚF

Highlight

Share

Copy

None

Want to have your highlights saved across all your devices? Sign up or sign in