YouVersion Logo
Search Icon

JELENÉSEK KÖNYVE 14

14
1 Láttam. Egyszerre a Bárány ott állt a Sion hegyén és vele száznegyvennégyezren olyanok, akik homlokukra írva viselték az ő nevét és Atyjának nevét.
2 Hangot hallottam a mennyből, mintha sok víz zúgna, vagy mintha nagy mennydörgés szólna, olyan volt a hang, melyet hallottam, mintha citerások pengetnék citerájukat.
3 Új dalt énekeltek a trón, a négy élőlény és a vének előtt, és senki sem volt képes megtanulni a dalt, csak a száznegyvennégyezer, akiket megvásároltak a földről.
4 Ők azok, akik asszonyokkal nem szennyezték be magukat, hiszen szüzek. Ők azok, akik a Bárányt mindenhova követik, ahová csak megy. Őket zsengéül vásárolták meg az emberek közül Istennek és a Báránynak.
5 Szájukban nem találtak hazugságot, feddhetetlenek.
6 Láttam azután egy másik angyalt, ki az ég delelőjén repült. Nála volt az örökkévaló örömüzenet, hogy kihirdesse a földön lakóknak, minden nemzetnek, törzsnek, nyelvnek és népnek.
7 Erős hangon szólt: „Féljétek az Istent és adjatok neki dicsőséget, mert eljött ítéletének órája. Boruljatok le az előtt, aki a mennyet, földet, tengert és a vizek forrásait alkotta.”
8 Azután másik, második angyal követte és szólt: „Leomlott, leomlott a nagy Babilon, mely parázna indulatának borával megitatta az összes nemzetet.”
9 Megint más, harmadik angyal követte azokat, és nagy hangon mondta: „Ha valaki a fenevad előtt, vagy annak képe előtt leborul, s homlokára vagy kezére veszi annak jegyét,
10 szintén inni fog az Isten indulatának borából, melyet keveretlenül szolgálnak fel haragjának poharában, s tűzzel és kénkővel fogják kínozni Isten szent angyalai előtt és a Bárány előtt.
11 Kínlódásuknak füstje felszáll majd az örök korok korain át, nem lesz nyugvásuk sem nappal, sem éjjel azoknak, akik a fenevad előtt és annak képmása előtt leborulnak, sem annak, aki magára veszi a fenevad nevének bélyegét.
12 Itt tűnik ki a szentek állhatatossága, azoké, akik őrzik Isten parancsolatait és a Jézusba vetett hitet.”
13 Azután szózatot hallottam az égből, mely így hangzott: „Írd meg: Mostantól fogva boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg. Csakugyan – így szól a Szellem –, itt az ideje, hogy fáradalmaiktól megnyugodjanak. Mert tetteik velük haladva követik őket.”
14 Újra láttam. Egyszerre fehér felhő tűnt fel, s a felhőn ült valaki, aki ember Fiához hasonlított. A fején arany koszorú volt, a kezében éles sarló.
15 Azután egy másik angyal jött elő a templomból s az erős hangon odakiáltott a felhőn ülőnek: „Nyújtsd ki sarlódat és arass, mert eljött az aratás órája, mert megszáradt a föld aratnivalója.”
16 Ekkor a felhőn ülő sarlóját a földnek vetette, és a föld learattatott.
17 Megint másik angyal jött elő az égben lévő templomból, s annál szintén éles sarló volt.
18 Az oltártól előjött egy másik angyal is, kinek fennhatósága volt a tűzön és hangos szóval kiáltott annak, akinél az éles sarló volt: „Nyújtsd ki éles sarlódat és szüreteld le a föld szőlőtőkéjének fürtjeit, mert megértek annak bogyói.”
19 Erre az angyal ráhelyezte a földre sarlóját, leszüretelte a föld szőlőtőkéjét s bevetette azt Isten indulatának nagy sajtójába.
20 A sajtót a városon kívül taposták, s vér folyt ki a sajtóból a lovak zablájának magasságáig ezerhatszáz stádium terjedelemben.

Currently Selected:

JELENÉSEK KÖNYVE 14: CSIA

Highlight

Share

Copy

None

Want to have your highlights saved across all your devices? Sign up or sign in

YouVersion uses cookies to personalize your experience. By using our website, you accept our use of cookies as described in our Privacy Policy