YouVersion Logo
Search Icon

JÁNOS ELSŐ LEVELE 4

4
1 Szeretteim, ne higgyetek minden szellemnek, hanem próbáljátok meg a szellemeket, hogy vajon Istentől valók-e, mert sok hamis próféta ment szét a világba.
2 Erről ismerhetitek meg az Isten Szellemét: Istenből való minden szellem, aki vallást tesz a Krisztus Jézus mellett, aki húsban jött el (aki vallást tesz a Krisztus Jézusról, hogy húsban jött el),
3 de egy szellem sem Istentől való, aki Jézus mellett nem tesz vallást. Nos, éppen ez az antikrisztusi szellem, akiről azt hallottátok, hogy eljő, s már a világban is van.
4 Ti Istenből valók vagytok, kis gyermekeim, és legyőztétek amazokat, mert nagyobb az, aki bennetek van, mint aki a világban van.
5 Ők a világból valók, ezért a világból veszik a beszélni valójukat, és a világ hallgat is rájuk.
6 Mi Istenből valók vagyunk, az hallgat ránk, aki Istent ismeri, aki Istent nem ismeri, nem hallgat ránk. Erről ismerjük meg az, igazság szellemét és a tévelyítés szellemét.
7 Szeretteim, szeressük egymást, mert a szeretet Istenből ered, és mindenki szeret, aki Istenből született és Istent ismeri.
8 Aki nem szeret, nem ismerte meg Istent, mert az Isten szeretet.
9 Isten szeretete köztünk abban lett láthatóvá, hogy az Isten egyszülött Fiát küldte a világba, hogy rajta keresztül éljünk.
10 A szeretet nem abban jelentkezik, hogy mi szeretjük Istent, hanem abban, hogy ő szeretett minket, s vétkeinkért engesztelő áldozatul elküldte a Fiát.
11 Szeretteim, ha az Isten így szeretett minket, mi is tartozunk egymást szeretni.
12 Soha senki számára nem lett az Isten láthatóvá, ha szeretjük egymást, Isten bennünk marad és akkor az ő szeretete bevégezetté vált bennünk.
13 Arról ismerjük meg, hogy benne maradunk és ő mibennünk, hogy Szelleméből adott nekünk.
14 A mi számunkra láthatóvá lett az Isten, és mi tanúságot is teszünk amellett, hogy az Atya elküldte a Fiát a világ Megmentőjéül.
15 Ha valaki vallást tesz arról, hogy Jézus az Isten Fia, az Isten benne marad, ő pedig az Istenben.
16 Minálunk megismerésbe és hitbe ment át a szeretet, melyet Isten bennünk tart. Az Isten szeretet, aki tehát a szeretetben marad, az Istenben marad. Isten is őbenne.
17 Nálunk a szeretet abban lett bevégzetté, hogy az ítélet napján bizalommal szólhatunk majd, mert amilyen az ő helyzete, olyan a mi helyzetünk is ebben a világban.
18 Félelem nincs a szeretetben, ellenkezőleg a bevégzett szeretet kiűzi a félelmet, mert a félelemnek büntetés jellege van, és aki fél, nem lett bevégzetté a szeretetben.
19 Mi azért szeretünk, mert előzőleg ő szeretett bennünket.
20 Ha valaki azt mondja: Szeretem az Istent, ámde gyűlöli testvérét, hazug az, aki ugyanis nem szereti testvérét, akit lát, nem képes szeretni Istent sem, akit nem lát.
21 Azt a rendelkezést kaptuk tőle, hogy aki Istent szereti, szeresse testvérét is.

Currently Selected:

JÁNOS ELSŐ LEVELE 4: CSIA

Highlight

Share

Copy

None

Want to have your highlights saved across all your devices? Sign up or sign in