YouVersion Logo
Search Icon

Ézsaiás próféta könyve 6

6
Az Örökkévaló prófétának hívja el Ézsaiást
1Abban az esztendőben#6:1 Abban az esztendőben Ez kb. Kr.e. 740-ben történt., amikor Uzzijjá#6:1 Uzzijjá Más néven: „Azarjá”. A történeti könyvekben mindkét név előfordul. király meghalt, láttam az Urat. Trónján ült, fent a magasban, és palástja beborította a templomot. 2Fölötte szeráfok lebegtek, akiknek hat-hat szárnyuk volt. Kettővel az arcukat takarták el, kettővel a testüket fedték be, kettővel pedig lebegtek. 3Így kiáltottak egymásnak:
„Szent, szent, szent az Örökkévaló, a Seregek Ura,
dicsősége betölti az egész Földet!”
4Hangjuktól megremegett az ajtó kerete és küszöbe, a templom pedig megtelt füsttel.#6:4 füst Az Örökkévaló jelenlétét sokszor fénylő köd vagy füst formájában érzékelik az emberek. Lásd 2Móz 40: 34–35.
5Akkor én felkiáltottam: „Jaj nekem! Végem van, mert tisztátalan beszédű vagyok, és tisztátalan beszédű#6:5 beszédű Szó szerint: „ajkú” — ebben a versben kétszer fordul elő. nép között lakom, mégis a saját szememmel látom a Királyt, az Örökkévalót, a Seregek Urát!”
6Ekkor az egyik szeráf hozzám repült. Kezében izzó parazsat hozott, amelyet fogóval vett az oltárról. 7Megérintette számat a parázzsal, és ezt mondta: „Nézd, amint ez a parázs megérintette ajkadat, vétked eltűnt, és bűnödre bocsánatot nyertél.”#6:7 vétked… nyertél Szó szerint: „el van takarva”.
8Majd az Úr hangját hallottam, aki ezt kérdezte: „Kit küldjek el? Ki lesz a hírvivőnk?”
Ezt válaszoltam: „Itt vagyok én! Küldj el engem!”
9Ő pedig így szólt hozzám: „Menj! Mondd ennek a népnek:
Csak hallgassátok és hallgassátok, újra meg újra,
de ne értsétek meg!
Csak nézzétek és nézzétek, újra meg újra,
de ne lássátok!”
10„Menj, tedd érzéketlenné e nép szívét,
füleiket zárd be, hogy ne halljanak,
szemeiket takard el,
hogy ne lássanak, szívükkel ne értsenek,
hogy ne tudjanak visszatérni hozzám,
és meg ne gyógyítsam őket!”
11Megkérdeztem: „Uram, meddig marad ez így?” Ezt válaszolta:
„Ameddig elpusztult városaik romokban hevernek,
házaik elhagyottan és lakatlanul állnak,
földjük műveletlen marad és elvadul,
12mert messzire viszi az Örökkévaló a népet,
alig marad valaki az országban.
13Ha tizedrészük megmarad,
azt is újra meg újra pusztulás sújtja.
Mégis, ahogy a tölgyfa tönkje életben marad,
miután a fát kivágták,
e nép maradéka is szent mag lesz,
és életben marad.”

Highlight

Share

Copy

None

Want to have your highlights saved across all your devices? Sign up or sign in