YouVersion Logo
Search Icon

Mózes ötödik könyve 4

4
Ragaszkodjatok az Örökkévaló tanításaihoz!
1Azután Mózes így folytatta: Izráel, kövesd azokat a tanításokat és rendelkezéseket, amelyekre tanítalak titeket! Engedelmeskedj azoknak, hogy élhess, és birtokba vehesd azt a földet, amelyet őseitek Istene, az Örökkévaló ad nektek! 2Ahhoz, amit parancsoltam nektek, semmit ne tegyetek hozzá, de el se vegyetek belőle! Engedelmeskedjetek Istenünk, az Örökkévaló parancsainak, amelyeket parancsolok nektek!
3Mindannyian szemtanúi voltatok, mit tett az Örökkévaló azokkal a rokonaitokkal, akik Baált imádták a Peór-hegyen. Láttátok, hogy őket az Örökkévaló kipusztította közületek. 4Ti pedig, akik ragaszkodtatok Istenetekhez, az Örökkévalóhoz, megmaradtatok, és ma is éltek.
5Megtanítottalak benneteket azokra a törvényekre és rendelkezésekre, amelyeket Istenünk, az Örökkévaló parancsolt nekem. Ezekhez ragaszkodjatok és igazodjatok, amikor bementek arra a földre, hogy birtokba vegyétek. 6Tartsátok hát szemetek előtt, és ezek szerint éljetek, mert bölccsé és értelmessé tesznek titeket a környező nemzetek szemében! Amikor ők majd tudomást szereznek ezekről a törvényekről, azt fogják mondani: „Ez a nagy nép valóban bölcs és értelmes nemzet!”
7Gondoljátok csak meg: Van-e még egy olyan nemzet, amelyhez annyira közel lennének istenei, mint Istenünk, az Örökkévaló mihozzánk, amikor segítségért kiáltunk hozzá? 8Bizony, nincs a földön még egy nemzet — ha még oly hatalmas is — amelynek olyan igazságos törvényei és rendelkezései lennének, mint ez az egész törvény és tanítás, amelyet elétek helyezek!
9Vigyázzatok hát magatokra egész életetekben, hogy soha el ne felejtsétek, amit saját szemetekkel láttatok és fületekkel hallottatok! Sőt, tanítsátok arra gyermekeiteket és unokáitokat is! 10Emlékezzetek arra, amikor Istenetek, az Örökkévaló előtt álltatok a Hóreb-hegy lábánál, ahol az Örökkévaló azt mondta nekem: „Gyűjtsd össze elém a népet, hogy mindannyian hallják szavamat, féljenek és tiszteljenek egész életükben, és tanítsák meg erre utódaikat is!”
11Akkor közelebb jöttetek a hegyhez, és a lábánál megálltatok. A hegy tűzben égett, amelynek lángja az eget érte, körülötte pedig sűrű felhők és sötétség borított be mindent. 12Azután az Örökkévaló szólt hozzátok a tűz közepéből. Hallottátok a hangját, de semmiféle alakot nem láttatok. Csak a hangját hallottátok! 13Kijelentette nektek a Tíz Igét,#4:13 Tíz Ige Ezt szokták a köznapi nyelvben „Tízparancsolatnak” nevezni. Lásd 2Móz 20. amely szerint Szövetséget kötött veletek. Ezt a Tíz Igét fel is írta két kőtáblára. Megparancsolta nektek, hogy őrizzétek meg ezt a Szövetséget, és engedelmeskedjetek a Tíz Igének. 14Ugyanakkor az Örökkévaló rám bízta, hogy tanítsalak meg titeket törvényeire és rendelkezéseire, hogy azok szerint éljetek a földön, amikor majd bementek, hogy azt birtokba vegyétek.
Figyelmeztetés a bálványimádás ellen
15Nagyon vigyázzatok, és őrizzétek meg magatokat! Emlékezzetek rá, hogy amikor az Örökkévaló szólt hozzátok a Hóreb-hegyen égő tűzből, nem láttatok semmiféle alakot, vagy formát! 16Azért volt ez így, hogy soha ne vetemedjetek arra, hogy valamilyen bálványt készítsetek magatoknak! Ne készítsetek semmiféle bálványszobrot, se férfi, se asszony formájút, 17se olyat, amely valamilyen szárazföldi állathoz, égi madárhoz, 18csúszómászóhoz, vagy víziállathoz hasonló!
19Ugyancsak vigyázzatok magatokra, hogy amikor felnéztek az égre, és látjátok a Napot, a Holdat és a csillagokat — az ég seregét —, el ne csábítsanak benneteket, hogy azokat imádjátok, és előttük boruljatok le! Azokat Istenünk, az Örökkévaló a földön élő többi nemzeteknek hagyta. Számotokra azonban tilos ezeket imádni. 20Titeket az Örökkévaló kihozott Egyiptomból, hogy saját népévé legyetek, és ez így is van mind a mai napig. Olyan ez, mintha tüzes vaskohóból ragadott volna ki titeket.
21-22Nekem ezen a földön kell meghalnom, nem kelhetek át veletek együtt a Jordánon, mert az Örökkévaló miattatok megharagudott rám. Meg is esküdött, hogy nem mehetek be arra a jó és termékeny földre, amelyet Istenünk, az Örökkévaló nektek ad örökségül. Ti azonban át fogtok kelni a Jordán túlsó partjára, és birtokba veszitek azt a jó és termékeny földet. 23Vigyázzatok, meg ne feledkezzetek Istenünk, az Örökkévaló Szövetségéről, amelyet veletek kötött! Soha ne készítsetek magatoknak semmiféle bálványszobrot, mert ezt szigorúan megtiltotta Istenünk, az Örökkévaló, 24aki haragjában úgy pusztít, mint az emésztő tűz! Bizony, az Örökkévaló féltékenyen szeret bennünket, és nem tűri el, hogy rajta kívül más istent imádjunk!
25Eljön az idő, amikor majd gyermekeiteknek is születnek gyermekeik, és már hosszú ideje laktok majd azon a földön. Akkor majd arra vetemedtek, hogy bálványszobrokat készítsetek magatoknak, s ezzel haragra fogjátok ingerelni Istenünket, az Örökkévalót, mert ő gyűlöli ezt a gonoszságot. 26Az ég és a föld a tanúm, hogy előre megmondtam nektek: ha ezt teszitek, hamar kipusztultok arról a földről, amelyre a Jordánon átkelve még csak ezután fogtok bemenni! Ha bálványokat fogtok imádni, nem maradhattok azon a földön, hanem egészen kipusztultok onnan! 27Az Örökkévaló szét fog szórni titeket a nemzetek közé, de csak kevesen maradtok meg! 28A száműzetésben pedig kénytelenek lesztek emberi kéz alkotta fa- és kőbálványokat szolgálni, amelyek nem látnak, nem hallanak, nem esznek és nem szagolnak.
29De ha a száműzetésben majd újra Istenünkhöz, az Örökkévalóhoz fordultok, és teljes szívvel-lélekkel keresitek, akkor meg is találjátok őt. 30Amikor ez az idő eljön,#4:30 Amikor… eljön Szó szerint: „Az utolsó napokban…”, vagy: „A napok végén…” — vagyis egy bizonyos kijelölt időszak befejezésekor. és látjátok, hogy mindezek a dolgok beteljesednek, és nagyon szorongatott helyzetben lesztek, akkor majd visszatértek Istenünkhöz, az Örökkévalóhoz, és akkor majd valóban engedelmeskedni fogtok szavának! 31Mert Istenünk, az Örökkévaló irgalmas, és nem felejtkezik el rólatok végképpen! Szövetségét sem töri meg, amelyet őseinkkel kötött, és esküvel megerősített.
Izráelt magának választotta ki az Örökkévaló
32Kutassátok csak a régi idők történeteit, mióta Isten a földet megteremtette! Kutassátok át ezeket kelettől nyugatig! Történt-e valaha olyan hatalmas esemény, mint velünk? 33Hallotta-e valaha Isten hangját a tűzből bárki is úgy, ahogy ti? Bizony, ti hallottátok Isten hangját, mégis életben maradtatok! 34De olyan sem történt még soha, hogy Isten kiválasztott volna magának egy népet a nemzetek közül. Velünk pedig éppen ezt tette! Saját szemetekkel láttátok, hogy Istenünk, az Örökkévaló hogyan szabadított ki bennünket Egyiptomból sok-sok hatalmas tettével, jelekkel és csodákkal, próbatételek és harcok által! Bizony, megmutatta hatalmát és erejét azokban a rettenetes csapásokban, amelyeket mindannyian láttunk!
35Mindezt azért mutatta meg nekünk, hogy örökre emlékezetünkbe vésse: az Örökkévaló az Isten — és nincs más isten rajta kívül! 36Az Örökkévaló az égből szólt hozzátok, hogy tanítson benneteket. A földön pedig hatalmas tüzet mutatott, amelyből szavát hallottátok.
37Mivel az Örökkévaló nagyon szerette őseinket, ezért választotta ki magának utódaikat, és ő maga hozott ki minket Egyiptomból nagy hatalmával. 38Ezért űz ki előletek olyan nemzeteket, amelyek nagyobbak és erősebbek nálunk, és ezért adja nekünk a földjüket. Bizony, ezeket a napokat éljük! Bizony, be is visz titeket oda, és örökölni fogjátok azt a földet!
39Tudd meg hát, és vésd jól a szívedbe, hogy az Örökkévaló az egyetlen igaz Isten fönn az égben és itt lenn a földön egyaránt! Nincs isten rajta kívül, nincs senki más! 40Ezért gondosan őrizzétek meg rendelkezéseit, parancsait és törvényeit, amelyeket ma parancsolok nektek, mert csak akkor lesz jó dolgotok, és gyermekeiteknek is. Csak akkor birtokolhatjátok sokáig azt a földet, amelyet Istenünk, az Örökkévaló örökre nektek adott.
Menedékvárosok a Jordántól keletre
41Ezután Mózes kijelölt három várost a Jordán keleti partján, 42hogy aki véletlenül embert öl, az oda menekülhessen a bosszú elől. De csak akkor, ha nem volt haragosa annak, akit véletlenül megölt. Ha tehát az illető ezekbe a menedékvárosokba menekül, akkor biztonságban élhet. 43Ez a három város a következő: Becer, a pusztában, a fennsíkon, Rúben törzsének területén, Rámót, Gileádban, Gád törzsének területén és Gólán, Básánban, Manassé törzsének területén.
Bevezetés a Törvényhez
44-45Itt következik az a Törvény#4:44–45 Törvény Itt kezdődnek a Mózesi Törvény részletei, amelyek egészen a 26. fejezet végéig tartanak., amelyet Mózes adott át Izráel népének. Ezeket a tanításokat, törvényeket, szabályokat, határozatokat, rendelkezéseket és parancsokat Mózes mondta Izráel népének. Ez akkor történt, amikor már kijöttek Egyiptomból, 46és a Jordán keleti partján észak felé haladva megérkeztek abba a völgybe, amely Bét-Peórral szemben fekszik.
A Jordán keleti partján korábban az emóriak országa volt, akiknek egyik királya, Szihón, Hesbónban uralkodott. Szihónt és seregét azonban Mózes vezetésével Izráel népe legyőzte, 47és országát elfoglalta. Hasonlóképpen legyőzték Ógot, az emóriak másik királyát, aki Básánban uralkodott, és az ő országát is elfoglalták. 48Az Izráel által elfoglalt terület az Arnón-patak melletti Aróér városától észak felé egészen a Hermón-hegységig terjed, 49és magában foglalja a Jordán egész völgyét a Holt-tengerig és a Piszgá-hegy lábáig.

Highlight

Share

Copy

None

Want to have your highlights saved across all your devices? Sign up or sign in