YouVersion Logo
Search Icon

Dániel próféta könyve 2

2
Nebukadneccar álma a szoborról
1Uralkodása második évében#2:1 második évében Ha a babilóniai szokás szerint számolták az éveket, akkor ez valószínűleg Kr.e. 603-ban történt, ha pedig másképpen, akkor Kr.e. 604-ben. egyszer Nebukadneccar király álmot látott, és felébredt. Az álom miatt annyira nyugtalan lett, hogy nem tudott tovább aludni.
2Azonnal hívatta az udvari bölcseket#2:2 udvari bölcseket Szó szerint: „káldeusokat”. A következő versekben is., varázslókat, asztrológusokat és jósokat, hogy fejtsék meg az álom értelmét. Amikor azok összegyűltek, és a király elé álltak, 3ezt mondta nekik: „Álmot láttam, amely nagyon felzaklatott, mert nem értem, mit jelent!”
4Az udvari bölcsek így feleltek arám nyelven#2:4 arám nyelven Az eredeti szöveg ettől kezdve a 7. fejezet végéig arám, majd utána ismét héber nyelven íródott.: „Királyunk, örökké élj! Mondd meg szolgáidnak, mit álmodtál, és mi megfejtjük az értelmét!”
5A király azonban ezt mondta: „Visszavonhatatlanul elhatároztam, hogy ha nem tudjátok megmondani, mit álmodtam, és hogy az mit jelent, akkor kivégeztetlek benneteket, és házatok romjai szemétdombbá lesznek. 6Ha viszont mindkettőt megmondjátok, gazdagon megjutalmazlak, és nagy méltóságra emellek titeket. Mondjátok el tehát nekem mind az álmot, mind annak értelmét!”
7A bölcsek másodszor is ezt válaszolták: „Mondja meg előbb a király a szolgáinak, hogy mit álmodott, akkor megfejtjük az álom jelentését.” 8De a király nem engedett: „Látom már, hogy csak az időt húzzátok! Mivel tudjátok, hogy szavamat nem vonom vissza, 9és képtelenek vagytok megmondani, mit álmodtam, semmiképpen nem menekülhettek meg a kivégzéstől. Ezért biztosan megegyeztetek egymás között, hogy valami hazug és értelmetlen magyarázattal próbáltok majd előállni, amíg majdcsak meggondolom magam. Mondjátok hát meg, mit álmodtam, akkor elhiszem, hogy valóban meg tudjátok fejteni az értelmét is.”
10A bölcsek ekkor így válaszoltak: „Nincs a földön ember, aki teljesíteni tudná a király kérését! Soha még a leghatalmasabb uralkodó sem kívánt ilyet egyetlen bölcstől, asztrológustól, vagy jóstól sem. 11Túl nehéz dolgot kíván a király! Ezt a titkot csakis az istenek tudják megfejteni, akik nem laknak együtt az emberekkel.”
12Ezt hallva a király szörnyű haragra lobbant, és megparancsolta, hogy végezzenek ki minden bölcset Babilonban. 13-15Miután a parancsot kiadták, Arjók, a királyi testőrség parancsnoka elindult, hogy kivégezze a bölcseket. Kereste Dánielt és társait is, hogy végrehajtsa rajtuk a király ítéletét.
Dániel azonban bölcsen és okosan megkérdezte Arjókot: „Miért adott a király ilyen kegyetlen és sürgős parancsot?”
Arjók pedig elmondta, mi történt. 16Akkor Dániel azonnal bement a királyhoz. Kérte, hogy adjon neki egy kis időt, és akkor meg fogja mondani az álom megfejtését.
17Majd hazament, és mindent elmondott a társainak, Hananjának, Mísaélnek és Azarjának. 18Kérte őket, hogy együtt könyörögjenek irgalomért a menny Istenéhez ezzel a titokkal kapcsolatban, hogy ne kelljen elpusztulniuk a többi babilóniai bölcsekkel együtt.
Isten kijelenti a titkot Dánielnek
19-20Ezután Isten éjjeli látomásban megmutatta a titkot Dánielnek, aki örömében így dicsérte és áldotta a menny Istenét:
„Áldott legyen Isten neve
öröktől fogva örökké,
mert övé a bölcsesség
és a hatalom!
21Ő változtatja meg az időket és korszakokat,
leszállítja trónjukról,
és trónra emeli a királyokat.
Bölcsességet ad a bölcseknek,
tudást az értelmeseknek,
22kijelenti a mélységes titkokat,
az elrejtett dolgokat.
Tudja, mi van a sötétségben,
hiszen a világosság nála lakik.
23Hálát adok neked, őseim Istene,
és dicsérlek!
Te adtál nekem bölcsességet és hatalmat,
leleplezted a titkot, amelyet kértünk tőled,
s a király álmát megmutattad!”
Az álom és jelentése
24Ezután Dániel odasietett Arjókhoz, akit a király azzal bízott meg, hogy végezze ki a babilóniai bölcseket, és ezt mondta neki: „Ne öld meg a babilóniai bölcseket! Inkább vigyél a király elé, hogy megmondjam neki, mit jelent, amit álmodott.”
25Arjók nagy félelmek közepette a királyhoz vezette Dánielt, és jelentette: „Királyom, találtam egy férfit a Júdából származó foglyok között, aki tudja, mit jelent az álom.”
26A király Dánielhez fordult — akit Baltazárnak neveztek el —, és megkérdezte tőle: „Csakugyan meg tudod mondani, mit álmodtam, és hogy mit jelent?”
27Dániel válaszolt: „A titkot, amelyet a király szeretne megérteni, egyetlen bölcs, asztrológus, vagy jós sem tudja megfejteni. 28De van Isten az égben, aki leleplezi a titkokat! Ő mutatta meg a királynak, mi fog történni az utolsó időkben.
Ez az, amit a király álmodott, és ezt a látomást látta, mialatt ágyában feküdt:
29Királyom, azon töprengtél, hogy mi fog történni a jövőben, és aki feltárja a titkokat, megmutatta ezt neked.
30Isten nekem is megmutatta ugyanezt a titkot, de nem azért, mintha bölcsebb lennék minden embernél, hanem, hogy a király megtudja az álom értelmét, és megértse a látomást.
31Álmodban egy hatalmas szobrot láttál. Ott állt előtted, te pedig nézted, hogy milyen ragyogó és félelmetes. 32A feje finomított aranyból készült, melle és karjai ezüstből, hasa és dereka bronzból, 33lábszárai vasból, lábfeje pedig részben vasból, részben cserépből volt. 34Mialatt nézted a szobrot, emberi kéz érintése nélkül egy kő zuhant le a magasból, eltalálta a szobor lábfejét, amely vasból és cserépből volt, és összetörte azt. 35Majd a vas, a cserép, a bronz, az ezüst és az arany — vagyis az egész szobor — ízzé-porrá zúzódott. Olyan lett, mint a polyva a szérűn, a gabona aratása után, a csépléskor. Azután a szél felkapta a törmeléket, és úgy elfújta, hogy a szobornak nyoma sem maradt. Az a kő pedig, amely a szobrot összetörte, hatalmas heggyé növekedett, és betöltötte az egész földet.
36Ez hát az álom, és most elmondom a királynak azt is, hogy mit jelent. 37Uram, te vagy a leghatalmasabb király a földön, mert a menny Istene adott neked birodalmat, hatalmat, erőt és dicsőséget. 38Kezedbe adta az embereket, a vadállatokat és az égi madarakat, bárhol is élnek, és uralkodóvá tett fölöttük. Királyom, te vagy az aranyból való fej!
39Utánad egy másik birodalom következik, amely gyengébb lesz. Azután egy harmadik, amely bronzból való — azaz, még az előzőnél is hitványabb, noha az egész földre kiterjeszkedik. 40Azután következik a negyedik birodalom, amely erős lesz, mint a vas. Ahogyan a vas összetör mindent, úgy ez a birodalom is összetöri, és szétzúzza a többi királyságot.
41Amint láttad, a szobor lábfeje és lábujjai részben cserépből, részben vasból voltak. Ez azt jelenti, hogy a negyedik birodalom nem lesz egységes, hanem megosztott, de marad benne a vas keménységéből is, hiszen láttad, hogy a vas keveredett a cseréppel. 42Ugyanakkor ez a birodalom részben erős lesz, mint a vas, részben törékeny, mint a cserép. Ezt jelenti az, hogy a lábujjak részben vasból, részben cserépből voltak. 43Láttad, hogy a vas összekeveredett a cseréppel — valóban össze is fognak keveredni az emberek utódai#2:43 utódai Szó szerint „emberi mag”. által. Valójában mégsem egyesülnek, mint ahogyan a vasat sem lehet a cseréppel egyesíteni.
44Azoknak a királyoknak az idejében a Menny Istene felállít egy olyan királyságot, amely örökre fennmarad. Ezt sohasem fogják lerombolni, sem más népnek átadni. Ez a királyság azonban összetöri az előző királyságokat, és véget vet azoknak, maga pedig örökké megáll.
45Ezt jelképezi az a kő, amely az álomban emberi kéz érintése nélkül leszakadt a hegyről, és összezúzta a vasat, bronzot, cserepet, ezüstöt és aranyat.
A hatalmas Isten ezzel az álommal mutatta meg a királynak, mi történik majd ezután. Bizony, pontosan ez az, amit a király álmodott, és kétségtelenül ez az álom jelentése.”
46Akkor Nebukadneccar király arcra borult Dániel előtt, és imádta őt. Majd megparancsolta, hogy mutassanak be étel- és illatáldozatot Dániel tiszteletére. 47Azután ezt mondta Dánielnek: „Valóban a te Istened a leghatalmasabb Isten, a királyok Ura, aki leleplezi a titkokat, és ő mutatta meg neked ezeket!”
48Ekkor a király nagy méltóságra emelte Dánielt, sok értékes ajándékot adott neki, és kinevezte a babilóniai tartomány kormányzójává és az összes babilóniai bölcs vezetőjévé. 49Dániel pedig megkérte a királyt, hogy társait, Sadrakot, Mésakot és Abédnegót is bízza meg a babiloni tartomány ügyeinek az intézésével. Dániel a király közelében végezte szolgálatát, mint a birodalom egyik legmagasabb rangú vezetője.#2:49 Dániel… vezetője Szó szerint: „Dániel a király kapujában szolgált”.

Highlight

Share

Copy

None

Want to have your highlights saved across all your devices? Sign up or sign in